Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italián

2021. május 13. 18:24

Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán.

2021. május 13. 18:24
null

A Groupama-FDJ magyar bringása a 12. helyen ért célba a Grotte di Frasassi és Ascoli Piceno közötti 160 kilométeres hegyi szakaszon, de az összetettben a csütörtöki etap kezdetén még előtte álló, mindhárom versenyzőt megelőzte, a mögötte lévő nagy esélyesektől pedig alig maradt el, így a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér mellé megszerezte az éllovast megillető, legendás rózsaszín trikót. A 22 esztendős Valter az összetettben 11 másodperccel vezet a belga Remco Evenepoel és 16-tal a Tour de France-győztes kolumbiai Egan Bernal előtt.

Bravúrosan védte meg a fehér pólót Valter Attila

Mivel a csütörtöki etapon egy-egy második és harmadik kategóriás emelkedő után egy újabb második kategóriás hegyen volt a befutó, így szinte biztos volt, hogy Alessandro De Marchi elveszíti a rózsaszín trikót, de Valtertól is bravúrra lesz szükség a fehér megőrzéséhez. 

„Óriási megtiszteltetés számomra megkülönböztetett mezt hordani egy ekkora versenyen, mint a Giro d'Italia. Ma már hegyesebb szakasz vár ránk, ez sem lesz egyszerű nap. Akár sikerül megőriznem az összetettbeli helyem, akár nem, már most boldog lehetek az idei versenyemmel, de úgy érzem, tartogat még meglepetéseket a három hét” – írta közösségi oldalán a rajt előtt Valter, aki az összetett negyedik helyéről várta az etapot.    

A táv elején nyolcfős szökevénycsoport lépett el a mezőnytől, amelyet már az első két hegy alaposan megrostált.

Az utolsó kaptató közepén legfeljebb harmincan voltak a szökevények mögötti csoportban, köztük a tavalyi Tour de Hongrie bajnokával, Valterrel. A nagy esélyesek az utolsó két kilométerig kivártak a támadással, amikor Bernal váltott ritmust, de ezt még nagyjából tíz társával együtt kibírta a magyar kerekes is. A kolumbiai második akciójával mindössze hárman tudták tartani a lépést, de a célig hátralévő néhány száz méteren a kvartett csupán 17 másodperces előnyt tudott kidolgozni a második csoporttal szemben, amelyben Valter is tekert. Ez a különbség pedig azt jelentette, hogy a magyar bringást nem tudták megelőzni összetettben.

Gino Mader lett a szakaszgyőztes

A szakaszgyőzelmet a nyolc szökevény legerősebbje, Gino Mader szerezte meg 12 másodperces előnnyel Bernalék előtt, a többi társát utolérték.    

„Reggel viccelődtünk az összetett elsőséggel. Őszintén szólva gondoltam a rózsaszín trikóra a szakasz előtt, tudtam, hogy erősek a lábaim és jól tudok menni a hegyen. A végén figyeltem a többiekre is, amennyire tudtam. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült egy ilyen nehéz szakaszon tartanom a lépést a legjobbakkal” – nyilatkozta Valter angolul a közvetítő Eurosportnak, majd magyarul megköszönte a drukkolást, amit Magyarországról kap, egyúttal a csütörtökön kezdődött Tour de Hongrie-t is üdvözölte.

„Menjünk tovább együtt, gyerünk, hajrá magyarok!”   

A mezőny másik magyar tagja, Dina Márton 22:06 perc hátránnyal 98. lett, összetettben pedig 39:22 perccel elmaradva honfitársától 87. helyen áll. Valternek a hetedik szakaszon jó esélye lehet megőrizni a rózsaszín és a fehér trikót is, mivel pénteken sík etap vár a mezőnyre, amely ha nem enged el szökést és a várakozásoknak megfelelően sprintbefutót hoz, akkor minden bizonnyal nem változik az összetett élcsoportja.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
westend
2021. május 14. 18:16
A mai 7. szakasz után Attila megtartotta a vezető pozíciót és a rózsaszín trikót, az élbolyban ért célba. Holnap pedig hegyi szakasz jön, amit talán jobban is kedvel.
Senior
2021. május 14. 11:18
Ez igen, gratula, de.. A Tour de Hongrie annyira gáz, Magyar Kör vazze!
balbako_
2021. május 14. 09:25
Gratulálok!
flesh ripper
2021. május 14. 08:30
Hajrá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!