Szoboszlai Dominik ügynöke: Schäfer után további játékosok kerülhetnek a Bundesligába

2022. január 22. 12:10

Esterházy Mátyás szerint már sokkal nagyobb bizalommal fordulnak a magyar játékosok felé az európai top-bajnokságok.

2022. január 22. 12:10
null

Pénteken jelentették be, hogy a 22 éves szombathelyi származású futballista a Bundesligában jelenleg ötödik helyen álló Union Berlinben folytatja pályafutását.

A középpályást a tavalyi év legjobbjának választották Magyarországon. 

„Hetekig egyeztettünk, és nagyon örülök, hogy olyan megállapodás jött létre, amelyben minden fél a játékos érdekeit tartotta szem előtt” – nyilatkozott szombaton az átigazolás létrejöttében segédkező Esterházy Mátyás az M1 aktuális csatornának.

A Bundesliga ideális a fiatal magyar játékosoknak

„Ez persze elsősorban Andris érdeme, aki olyan teljesítményt nyújtott, hogy most azt mondom, nagyon nagy eséllyel meghatározó játékos lehet majd a Bundesligában” – mondta a menedzser, aki azt is hangsúlyozta: a már külföldön játszó futballisták sikerei, teljesítménye miatt sokkal nagyobb bizalommal fordulnak a magyar játékosok felé az európai top-bajnokságok.    

„Ezen belül úgy látom, hogy a német Bundesliga nagyon jó terep lehet a fiatal, de már tapasztalt játékosainknak, akik szeretnék meglépni a következő lépcsőfokot a karrierjükben. Ezért remélem, és nagyon bízom abban, hogy a jövőben több ilyen transzferre is sor kerülhet” – fogalmazott Esterházy Mátyás.   

Schäfer érkezésével újra hat magyar labdarúgó van a Bundesligában: a Leipzigben Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai, a Freiburgban Sallai Roland, a Mainzban pedig Szalai Ádám.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!