Egy évre eltiltották azt az orosz tornászt, aki Z betűs dresszben állt ukrán versenytársa mellett a dobogón

2022. május 18. 10:36

Az ügyet a Nemzetközi Torna Szövetség vizsgálta. A sportoló úgy véli, helyesen cselekedett.

2022. május 18. 10:36
null

Vissza kell adnia bronzérmét, és egy évig nem indulhat nemzetközi versenyeken Ivan Kulijak orosz tornász, miután márciusban egy oylan dresszben állt dobogóra a dohai világkupán, amelyen egy „Z” betű volt látható. mint ismert, az ukrajnai háború kezdete óta ez az orosz agresszió támogatását jelképezi, ráadásul Kulijak épp egy ukrán sportoló mellett állt az eredményhirdetésen.

Kulijak utólag azt mondta, szerinte helyesen cselekedett

– számolt be az esetről a BBC

Az ügyet a Nemzetközi Torna Szövetség vizsgálta, majd a versenyek igazságos lebonyolításáért felelős alapítvány döntött a büntetésről.

Kulijaknak vissza kell fizetnie a bronzéremmel járó pénzjutalmat – közel 200 ezer forintnyi svájci frankot – , és további kétezer svájci frankot (több mint 700 ezer forintot) kérnek tőle az eljárás költségeire – írta a portál.

Nyitókép: Twitter

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2022. május 19. 08:08
A sport, mint reklámhordozó, az üzleti világ, a politika szerves része lett! Zsidó uraink nem mulasztották el a sportra is kiterjeszteni hatalmukat! Semmi értelme ágálni, 1850-19oo-tól a cionizmus diadalmenetének időszakát éljük, szenvedjük el... Egy cél lehet előttünk; a túlélés... -nem a magyarság feladata megváltani a bárgyú világot!
Zolotarjov
2022. május 18. 22:55
Még jó, hogy idén nem jön ki újabb Zorro feldolgozás..:)
mokány
2022. május 18. 16:37
Az orwelli vakolók csicskái túllihegik gazdáik elvárásait ? De még az is lehet , hogy mérséklik . A csicskaság , evidens .
brekker
2022. május 18. 16:36
Mi lesz a románokkal, ha átállnak az ukránok? Visszatérnek a cirill betűkre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!