Minden gyíkok ősanyját találták meg az olasz Alpokban

2018. június 01. 13:50

A pikkelyes hüllők rendjébe tartozó ma élő gyíkok és kígyók ősét találták meg az Alpokban – közölte a Nature folyóirat.

2018. június 01. 13:50

A legrégebbi ismert gyíkként azonosították a kutatók azt a nagyjából 240 millió évvel ezelőtt élt apró teremtményt, amelynek megkövesedett csontvázát az olasz Alpokban fedezték fel. A Nature című tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint a kaméleon méretű Megachirella a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe tartozó ma élő gyíkok és kígyók őse – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A kanadai Alberta Egyetem munkatársaként dolgozó Tiago Simoes, a tanulmány társszerzője szerint a mostani felfedezés az eddig véltnél 75 millió évvel korábbra teszi a rend megjelenését, vagyis „a gyíkok legkevesebb 240 millió évvel ezelőtt már jelen voltak a bolygón”.

Ez pedig azt sugallja, hogy a pikkelyes hüllők már a mintegy 252 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász kor határán bekövetkezett nagy kihalásnak nevezett esemény előtt elváltak a többi ősi hüllőtől és túl is élték a tengeri fajok 95, a szárazföldi gerinces fajok 75 százalékának kipusztulásához vezető eseményt. 

A Megachirella fosszíliáját csaknem 20 évvel ezelőtt fedezték fel az északkelet-olaszországi Dolomitok homokos-agyagos rétegeiben és tévesen a gyíkok egyik közeli rokonaként sorolták be. Amikor azonban Simoes először látta a maradványokat, feltűntek neki bizonyos jellegzetességek, amelyek alapján a gyíkok korai evolúciójával lehetett kapcsolatba hozni a leletet. Kollégáival ezért részletesen tanulmányozták az apró csontvázat, amelyen egyebek között CT-vizsgálatot is végeztek.

A felvételek az állat korábban nem látott fizikai tulajdonságait is megmutatták, például, hogy van egy apró csont az alsó állkapcsában, amely egyedülállónak számít a pikkelyes hüllők körében.

A kutatók 17 ország több mint 50 múzeumát és egyetemét keresték fel csaknem 400 nap alatt, hogy a hüllőfosszíliák és élő példányok tanulmányozásából nyert adatok révén felvázolják az állatok korai evolúcióját, megalkotva filogenetikus családfájukat. Simoes és munkatársai a Ptolemaiosz-kori rosette-i kőhöz – ez volt a kulcs 1822-ben Jean-François Champollion és 1823-ban Thomas Young számára a hieroglifák megfejtéséhez – hasonlította a Megachirella fosszíliáját, abban az értelemben, hogy az „jelentős információkkal szolgál a kígyók és gyíkok evolúciójáról”.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trüpéma
2018. június 03. 00:40
Mese habbal (csonttal). Van egy apró csont, ez röhejes. Ez így nagyon gyenge. Pl.: Ez a fickó a gyíkok evolúcióját akarta összerakni, fogta a gyíkjait, és összerakta. Én meg a kutyákét akarom, fogok egy menhelyi állományt, kifőzöm, és kész a cikk. 20 éve találták, de ő most meg is CTzte:)
Horst_Tappert
2018. június 01. 14:29
Heller mama...
zakar zoltán béla
2018. június 01. 14:11
De nem voltak gerinctelenek, mint a gyíkgiliszták, kik percenként vedlenek.
f5vkaroly
2018. június 01. 14:03
magyar tudósok találták meg valójában ősi magyar földön? - csak elhazudják, hogy ott is voltunk!?... kéne ide is valami ilyet tolni! hír ne maradjon e nélkül! vagy legalább már vmi ilyet: az Alpoknak már leáldozott, úgyis ellopják a migráncsok a maradványokat!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!