Didier Deschamps a világ legjobb szövetségi kapitánya

2018. november 30. 11:05

A klubedzők között Zidane lett az első.

2018. november 30. 11:05

Didier Deschamps-ot, a világbajnok francia válogatott szakvezetőjét választották a legjobb szövetségi kapitánynak, míg a klubedzők között honfitársa, a Real Madriddal sorozatban három Bajnokok Ligáját nyert, azóta már távozott Zinedine Zidane lett az első a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

A válogatottakat irányító szakemberekre vonatkozó szavazáson - amelyben 90 ország szakértői vettek részt - a nyári oroszországi világbajnokságon ezüstérmes horvát csapat szövetségi kapitánya, Zlatko Dalic végzett a második, míg a bronzérmes belga együttest vezető spanyol Roberto Martinez a harmadik helyen. Deschamps Aimé Jacquet (1998), Roger Lemerre (2000) és Jacques Santini (2003) után a negyedik francia, aki kiérdemelte az elismerést.

A játékosként aranylabdás Zidane sorozatban másodszor lett a legjobb klubedző, mögötte a BL-döntőben vesztes Liverpoolt irányító német Jürgen Klopp zárt másodikként, míg a harmadik az angol bajnok Manchester City trénere, a spanyol Josep Guardiola lett.

(MTI)

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. november 30. 19:58
Lőszart Mama!
még fokozza
2018. november 30. 12:31
Megint kikaptak Orbán focistái!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!