Már csütörtökön eltemetik Diego Maradonát

2020. november 26. 15:27

A koporsóját a Buenos Aires-i elnöki palotában ravatalozták fel, ahol napközben szurkolók tízezrei rótták le kegyeletüket.

2020. november 26. 15:27
null

Csütörtökön lesz a szerdán elhunyt Diego Maradona temetése Buenos Aires északnyugati külvárosában. Sebastián Sanchi, a néhai világklasszis labdarúgó szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta, Maradonát a Bellavistában lévő Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőben helyezik örök nyugalomra, ahova a szüleit is temették.

Minden idők egyik legjobb futballistája szerdán 60 éves korában távozott az élők sorából, a halálát – és ezt a boncolás is megerősítette – szívroham okozta.

A koporsóját a Buenos Aires-i elnöki palotában ravatalozták fel, ahol csütörtökön napközben szurkolók tízezrei rótták le kegyeletüket. Alberto Fernández argentin köztársasági elnök szerdán háromnapos nemzeti gyászt hirdetett, az elhunyt családja azonban azt kérte, hogy a ravatalozás ne tartson ilyen hosszú ideig. Halálhírére a tisztelői a főváros központjában álló jelképhez, az obeliszkhez, illetve a Boca Juniors stadionjához, a Bombonerához vonultak, ott emlékeztek rá. A részvétnyilvánítások folyamatosan érkeznek a világ minden részéről.

A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de azóta egészségi problémákkal küszködött.

(MTI)

Címlapkép: MTI/AP/Rodrigo Abd

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2020. november 27. 10:23
Ki temeti, és milyen... "rítus" szerint?
Nemaztmondták Feri!
2020. november 26. 22:10
M Arad on a Ma Radon a Mar adó na Mara dó na Marad ó na Maradó na Maradón a
Tót Ottó
2020. november 26. 21:25
Mintha mindenki megkönnyebbült volna hogy nem rombolja tovább a nimbuszát.Hagyták drogosnak most meg krokodilkönnyek...Az "istenítésről" nem is szólva..Belőle is halála után lesz nagy üzlet.
Takita
2020. november 26. 17:47
Azért ez a nagy felhajtás egy kicsit túlzás. Megint a világ-média tupírozza fel a dolgot és gerjeszti a hangulatot. Egyike volt a nagy focistáknak, de nem a legnagyobb. Egyébként mit tud felmutatni? Az meg,hogy az 1986-os VB- egy csaló (tudatosan kézzel ütött ) góllal juttatta döntöbe a csapatát Anglia ellen, amiért sohase kért bocsánatot,nehezen elnézhető.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!