Óriási botrány lett Neymar ötszáz fős, ötnapos bulijából

2020. december 28. 11:39

A brazil szupersztár párizsi partijai legendásak, ebből adott egy kis ízelítőt hazájában.

2020. december 28. 11:39
null

Brazília a koronavírust tekintve a világ egyik leginkább érintett állama, a járvány során több mint 190 ezer ember veszítette életét a fertőzés következtében. Mindez nem igazán érdekelte a nemzet futballsztárját Neymart, aki ha már az ünnepeket otthon töltötte, óriási partit szervezett. A buli otthonául egy mangaratibai villa szolgált, amely kívülről teljes mértékben hangszigetelt. 

A sztár valószínűleg sejthette, hogy az esemény nyilvánosságra kerülése sokba kerülhet, így a vendégeknek otthon kellett hagyniuk telefonjaikat. Az üggyel kapcsolatban a futballista még nem szólalt meg, az utolsó közösségi médiás aktvitása során egy karácsonyi, családi képet posztolt.

Neymart az országban szinte félistenként kezelik, de ez a lépése még hazájában is óriási felzúdulást keltett. A dél-amerikai állam egyik legismertebb jogásza,

Neymar PSG-be történő igazolása óta kis túlzással többet lehet olvasni fergetes bulijairól, mint mérkőzéseiről. A brazil nemrég azzal került az európai újságok címlapjára, hogy csapattársa a spanyol Ander Herrera egy tévéműsorban elmondta, a sztár 28. születésnapjának ünneplése felettébb emlékezetessé sikerült, ugyanis kibérelt egy párizsi szórakozóhelyet, ahol a csapattársait két részre választotta aszerint, hogy házasok, vagy sem. Arra a kérdésre, hogy mi történt az egyedülállók szobájában, Herrera csak annyit felelt:

(The Sun)

Címlapkép: MTI/EPA/Yoan Valat

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2020. december 28. 14:46
Negru hagyomány.
még fokozza
2020. december 28. 13:33
Amíg példásan és művelten le nem köpnek.
még fokozza
2020. december 28. 13:32
Akkor is, azért kell támogatnunk a focistákat, mert ők a nemzet példaképei!
voltospultos
2020. december 28. 12:43
Öncélúan vérengző indiánokból, bárgyú-infantilis négerekből, harácsolásért bármire hajlandó spanyugálokból összegyúrt Dél-Amerika jellegzetes példánya.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!