Földre kényszerítettek egy utasszállítót Minszkben egy ellenzéki újságíró miatt

2021. május 23. 19:19

A fehérorosz hatóságok szerint a repülőgépnek azért kellett leszállnia, mert a pilótáktól bejelentés érkezett egy, a fedélzeten elhelyezett pokolgépről.

2021. május 23. 19:19

Őrizetbe vették vasárnap Raman Prataszevicset, a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA nevű Telegram-csatorna volt főszerkesztőjét Minszkben a Ryanair légitársaság egyik repülőgépén, amely a fehérorosz fővárosban előre nem tervezett leszállást hajtott végre – közölte a Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet. A Vjaszna szerint a Ryanair légijárata Athénból Vilniusba tartott.

A fehérorosz hatóságok tájékoztatása szerint a repülőgépnek azért kellett leszállnia Minszkben, mert a pilótáktól bejelentés érkezett egy, a fedélzeten elhelyezett pokolgépről. Emiatt egy MiG-29-es típusú vadászrepülőgépet is riasztottak az utasszállító elkísérésére a minszki repülőtérre.

Az államfői sajtóirodához közel álló Pul Pervogo Telegram-csatorna úgy tudja, Aljakszandr Lukasenka adott utasítást arra, hogy kényszerítsék leszállásra az utasszállítót a fedélzeten állítólag elhelyezett pokolgép miatt. A helyi sajtó szerint Lukasenka így akarta megmenteni Európát egy esetleges terrorista fenyegetéstől. Jelenleg a repülőgép tűzszerészeti átvizsgálása zajlik.

A fehérorosz belügyminisztérium korrupciós ügyekért és szervezett bűnözésért felelős részlege időközben megerősítette a NEXTA egykori főszerkesztőjének őrizetbe vételét.

Az ellenzékit akár tizenöt év börtönre is ítélhetik terrorvádakkal.

A fehérorosz legfelsőbb bíróság 2020 októberében szélsőségesnek nyilvánította a NEXTA nevű Telegram-csatornát és magát a NEXTA logóját. Az oldal alapítóját, Szcjapan Pucilát és korábbi főszerkesztőjét, Raman Prataszevicset a fehérorosz állambiztonság (KGB) a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyek listájára helyezte, és nemzetközi körözést kért ellenük. Februárban a külföldre szökött Pucila és Prataszevics kiadatását kérték Lengyelországtól. A két férfit tömeges zavargások előkészítésével és szervezésével vádolják.

Pucila és Prataszevics 2017-ben hozták létre Telegram-csatornájukat, amely az augusztus 9-i elnökválasztást követően az ellenzéki hangok legfőbb platformjává vált. Az akkori voksolást az országot hosszú ideje irányító Lukasenka nyerte meg, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. Az ellenzék csalást kiáltott, Lukasenkát az Európai Unió sem ismeri el törvényes államfőnek. A választás után hosszú ideig hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amelyeket a biztonsági erők levertek. Több mint 30 ezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsebesültek a megmozdulások során.

(MTI)

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2021. május 25. 10:02
Eddig értékeltem Lukasenka lazaságát, de ez már túl laza dolog...
Rocktoberi
2021. május 25. 05:58
Ne erőlködj, Orbnyikhaj! Rég kiikszeltelek.
mucsay
2021. május 24. 21:23
nem számít, de mi lehet most janukoviccsal?
mamarizsa
2021. május 24. 07:12
No de mihez kezdjünk a Karmelitával a 22-es választási győzelem után? A CEU-nak, a Háttér Társaságnak a Melegekértnek, vagy Iványi Gáboréknak adjuk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!