Schäfer: Nagyon rossz érzés így kiesni

2021. június 24. 07:04

Schäfer András, Sallai Roland, és Gulácsi Péter is csalódottan, de büszkén értékelt az M4 Sport kamerája előtt.

2021. június 24. 07:04
null

„Az egész ország mögöttünk van” – felelte a magyar válogatott második gólját szerző Schäfer András arra a kérdésre, mennyire jelent most vigaszt a csapatnak, hogy az Allianz Aréna lelátóján zúgott a „Szép volt fiúk!” a lefújás után.

Többet érdemelt a csapat, mert mind a három meccsen nagyon jól küzdöttünk.

Nehéz most bármit is mondani. Le a kalappal a srácok és a szurkolók előtt is, büszke vagyok az egész csapatra. Nagyon rossz érzés így kiesni” olvasható a nyilatkozat a Nemzeti Sporton.

„Megbeszéltük a szünetben, hogy ötven percig az életünkért fogunk küzdeni és futni, sajnos a végén nem volt mellettünk a szerencse, de ilyen az élet. Remélem, a vb-selejtezőkön visszaadja nekünk azt, amit most elvett” – tette hozzá a DAC középpályása.

„Nagyon büszkék lehetünk magunkra, hogy ilyen teljesítményt tudtunk nyújtani, másrészről viszont kicsit csalódottak is vagyunk, mert befejeződött számunkra az Európa-bajnokság. Erőn felül teljesítettünk, bizonyítottuk, hogy a sztárválogatottaknak is számolniuk kell velünk” – nyilatkozta a Szalai Ádám találatát előkészítő Sallai Roland„A gólpasszomhoz kellett Ádi is, hogy befejelje, de a csapatot kell most fókuszba helyezni, le a kalappal mindenki előtt ezért a három mérkőzésért.

Nagyon jó úton járunk, az elitválogatottakat is meg tudjuk szorongatni.”

Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa nehezen találta a szavakat a kiesés után, többször is hangot adott csalódottságának, írja a portál.

Ha nem pattan meg, lehet, hogy megvan… ”

– mondta Leon Goretzka góljáról a mieink „egyese”

„Ebben a pillanatban nehéz szavakat találni, nagyon közel voltunk valami különlegeshez. Centimétereken múlott, ilyenkor az ember csalódott. Nyomás alatt játszottunk, de nem volt annyi helyzetük a németeknek, beadásokkal próbálkoztak. Óriási erő van a csapatban, amit ismét bizonyítottunk. Az első meccs előtt elhatároztuk, hogy nem beszélünk az ellenfeleinkről, csak magunkkal foglalkozunk. Meccsről meccsre fejlődni tudtunk és játékban is előreléptünk, talán a mostani volt a legjobb mérkőzésünk. Megérdemeltük volna a továbbjutást. A következő célunk, hogy kiharcoljuk a világbajnoki részvételt” – emelte ki.

Kép forrása: MTI/Kovács Tamás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2021. június 24. 13:14
Semmi baj Andris, lesz ilyennél még rosszabb is, tudunk mi harcolni remény nélkül is.
piscsik
2021. június 24. 11:26
Köszönöm drága fiúk és Rossi mester!
kérdés
2021. június 24. 11:18
Ne legyetek csalódottak, Fiúk! Hatalmas büszkeséget és örömet okoztatok! Továbbra is számítunk Rátok!
geyza1947
2021. június 24. 11:00
Fiúk ! Nagyon kevesen fociztok nyugati bajnokságokban ahhoz, hogy csapatként is nagyok legyetek. Küzdeni tudtatok ez meglátszott, de ahhoz, hogy egyen rangúak legyetek a magasabb szinvonalú nyugati csapatokkal, ahhoz a magyar bajnokságnak olyan szinvonalúnak kell lennie ! Ez pedig nem fog menni hipp-hopp és az már nem Rossi feladata !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!