Kanadában templomokat gyújtanak fel

2021. július 08. 15:13

Vandalizmus áldozata lett Viktória királynő, valamint I. Erzsébet királynő szobra is.

2021. július 08. 15:13
null

Kanadában az elmúlt hetekben keresztény templomokat gyújtottak fel és királynők szobrait döntötték le, miután újra felszínre jöttek az őslakosokkal szemben elkövetett bűnök – írja a Neokohn. Az elpusztított épületek között volt egy több mint 100 éves anglikán templom, és több katolikus templom, amelyek rezervátumokban helyezkednek el, és a gyülekezetek tagjai nagyrészt őslakosok. Calgaryban tíz templomot rongáltak meg, több épület ablakát betörték, a falaikat vért jelképező piros festékkel fújták le július elsején, Kanada nemzeti ünnepén. Alberta állam vezetője felháborodását fejezte ki, miután az egyik megrongált evangéliumi keresztény gyülekezeti ház tagjai szinte kizárólag afrikai menekültek voltak, akik éppen a vallásüldözés elől menekültek Kanadába.

A templomok felgyújtása azután kezdődött, hogy két korábban feltáratlan temetkezési helyre bukkantak, két ma már évtizedek óta bezárt őslakosok számára létrehozott bentlakásos iskola mellett Brit Kolumbiában. Nem tömegsírt fedeztek fel, hanem több száz olyan gyermek sírját, akiknek nem jelölték meg a sírját, és akik valószínűleg betegségben hunytak el az iskolákban. A felfedezés tüntetéshullámot indított el, amely később vandalizmusba csapott át. Vandalizmus áldozata lett Viktória királynő, valamint I. Erzsébet királynő szobra is.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. július 08. 16:31
ttttttttttttttttrüüüüüüüüüüüüüüüü dó mi f.sz libró
Jacques de Molay
2021. július 08. 16:10
Megnéztem pár videót a vandalizmusról stb. Fehér baloldali aktivisták csinálják. Nagy valószínűséggel ők is gyujtogatnak. Elképesztő agyhalál...
ergo07
2021. július 08. 16:09
No ezt nem szeretnénk megvárni, tudjátok?
Highlander07
2021. július 08. 15:56
A tévészékház 2006-ban megérdemelte, hogy ostromolják és felgyújtsák. A kanadai őslakosokon pedig nem kell csodálkozni. Borzalmas dolgokon mentek keresztül. Szisztematikusan irtották őket a nyugat európai betelepülők (MIGRÁNSOK). Most derülnek ki az évszázadok alatt elkövetett aljasságaik, és ez a reakció. Nem értem, mit kell ezen csodálkozni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!