Megkezdődött az egyeztetés az öttusa lovas számának cseréjéről

2021. november 11. 22:13

Hatfős csoport kezdte meg a konzultációs folyamatot az öttusa lovas számának cseréjéről – jelentette be a nemzetközi sportági szövetség (UIPM).

2021. november 11. 22:13
null

Csütörtök esti közleményében – melyet az MTI-hez is eljuttatott – a UIPM emlékeztetett rá, hogy múlt csütörtökön jelezte ennek a folyamatnak az elindítását, amely a továbbiakban szélesebb körben folytatódik. A hatfős testület – a UIPM sportolói, edzői és technikai bizottságának két-két tagja – a nemzetközi szövetség operatív vezetőségével egyeztetett a kialakult helyzetről, illetve a lehetőségekről csütörtökön Monacóban. Javaslatára döntés született egy munkacsoport létrehozásáról, melyben a versenyzői, az edzői, a technikai és az orvosi bizottság, valamint a nemzeti sportági szövetségek, a versenyszervezők képviselői, továbbá a média és marketing terület szakértői kapnak helyet.    

November 24. a határidő a lovas szám cseréje kapcsán

Gallai István, a magyar szövetség (MÖSZ) főtitkára, aki a UIPM edzői bizottságának tagjaként vett részt a csütörtöki egyeztetésen, az MTI-nek elmondta, hogy a UIPM-nek november 24-ig el kell juttatnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) a Los Angelesi-i olimpiára vonatkozó sportági javaslatot. A NOB programbizottsága december 1-jén ül össze, majd 7. és 9. között a végrehajtó testület foglalkozik a 2028-as programmal. A tagságnak a pekingi téli olimpia idején lesz lehetősége jóváhagyni az előterjesztést.    

A MÖSZ főtitkára elmondta, hogy az értekezlet első részében az edzői és a sportolói bizottság képviselői is arról érdeklődtek a vezetőknél, hogy miért vált szükségessé ez a váltás, és az elhangzottak alapján az rajzolódott ki, hogy nincs más választása a sportágnak,

olyan opció, hogy lovaglással rendezzenek öttusaversenyt a Los Angeles-i olimpián, nincs.    

Ezzel összecseng az európai szövetség orosz elnökének a tagszövetségekhez intézett levele. Ebben Tatyjana Ardabijeva úgy fogalmaz: „azzal együtt, hogy mi az öttusát lovaglással együtt szeretjük, és nehezen tudjuk elképzelni szeretett sportágunkat e szám nélkül, el kell fogadnunk, hogy 2028-ban, Los Angelesben már nem lesz lovaglás, ami annyit jelent, hogy az öttusa már így is fél lábbal lekerült az olimpiai játékok programjáról ”. Hozzáteszi:

egyúttal arra szólít fel, hogy a fiatal korosztályok érdekében működjenek együtt az új, a lovaglás helyére belépő ötödik sportág kiválasztását illetően, amely megfelel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvárásainak. A UIPM vezetősége a múlt hét elején jelentette be, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak. A döntésről, amely az indoklás szerint a sportág ötkarikás programban maradását szolgálja, múlt csütörtökön tájékoztatta a tagszervezeteit, illetve a sportolókat.    

Több, mint hatszázan követelik a vezetőség lemondását, és a lovaglás maradását

Erre reagálva az elnök, valamint az alelnökök, a főtitkár és a végrehajtó bizottság tagjainak távozását követelő nyílt levelet írt alá – múlt pénteki adat szerint 667 – volt és jelenlegi öttusázó. Hétfő délután a sportág egykori és jelenlegi hazai kiválóságai nyílt levelet fogalmaztak meg, melyben arra kérték a magyar szövetséget, utasítsa el a UIPM vezetősége által meghozott „abszurd döntést hozott”.

Közben olyan sajtóinformáció is napvilágot látott, hogy a döntés már megszületett az új sportágról,

erről azonban a nemzetközi szövetség azt állította, hogy nem helytálló és hangsúlyozta, hogy a konzultációs folyamat nyílt. Egyúttal péntekre internetes egyeztetésre hívta meg azokat a versenyzőket, akik a legutóbbi, 2017-2021-es olimpiai ciklusban aktívak voltak.      

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok műsorán. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek –, de a sportágak sosem cserélődtek.

(MTI)

Fotó: Pedro PARDO / AFP 

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2021. november 13. 06:38
Átrágtam magam ezen a kásahegyen s megállapítottam, hogy mennyire tájékozatlan számos hozzászóló. Kezdjük az elejével: nem a NOB kéri a lovaglás kivételét, hanem legfeljebb a LA-i olimpiai szervezői (az amerikaiak sok Európában honos játékot nem értenek, míg mi meg azt hogy mi a néznivaló a baseballon, vagy az amerikai focin). Sokan azon lovagolnak, hogy miért nem visznek az öttusázók lovat magukkal. Nos, az öttusa lovagló pálya nem azonos egy díjugrató pályával, csak hasonlít (a lovak nem annyira képzettek, tehát nem olyan drágák, az akadályok jóval alacsonyabbak, könnyebbek, a pálya rövidebb), egy ló szállíttatása szárazföldön sem egyszerű, de hajón/repülőn meg pláne. Ráadásul nem is olcsó mulatság). Az olimpiai többi lovas szám mind csak az, mig az öttusánál csak egyik az 5 közül. Egy olimpia szervezőjének bele kell férjen a költségvetésébe 36 ló kiképzése, vagy bérlése is. Pláne, a legújabb szabálymódosításnál, ahol minden próba szinte egy területen zajlik (kell vívóterem, uszoda, futó/lövő pálya, lovagló pálya, de egymás mellett). Hülye felvetés, hogy az öttusázók nem elit vívók/úszók/lövők, futók, de hát akkor tessék kivenni a triatlont vagy a hét/tízpróbát is az atlétikából. Mert azokon sem minden próbában kiválóak versenyeznek. S végül sokan nem tudják, hogy mi zajlik a nemzetközi öttusa szövetségnél. Nos, van egy 75 éves német elnök, aki 30 éve van az élen s teszi tönkre az öttusát a folyamatos szabálymódosításokkal, mindig a NOB-ra hivatkozva, állítólag a sportág olimpián maradása miatt. Hogy miért teheti ezt, azt annak köszönheti, hogy 125-re emelte a tagországok számát, de ezekben jó ha 25-ben van érdemi öttusa élet is, a többi csak megszavazza őt elnöknek és a szabálymódosítási marhaságait (feltehetően nem érdektelenül). Sajnos ez lesz most e hónap végén is, ahol ő ( Schormann) az egyedüli elnök jelölt! S hiába tiltakozik a volt és mai öttusázók zöme és krémje, pl. Tuvalunak vagy Burundinak is annyit ér a szavazata mint Magyarországnak, vagy Franciaországnak, Nagy-Britániának, stb. S ki látott már élő öttusázót az első két példa országból? Hogy ez a vén gazember miért akadt ki pont a lovaglásra? Feltehetően a tokiói női próba miatt, ahol a német lány + a kisorsolt lova pocsék teljesítménye miatt a németek elestek egy szinte biztos aranytól!
Dénia
2021. november 12. 18:17
Mi a bajuk a lovaglással?
Káj-Ármin
2021. november 12. 13:11
Alighanem a német csaj tokiói esete adta meg a kegyelemdöfést a lovaglásnak... Rendkívül jó ürügyül szolgált ugyanis az azt ellenzőknek. A valódi ok persze nyilván más, hiszen lehetett volna a szabályokat úgy is módosítani, hogy a lovaglás marad, de ilyesmi ne forduljon elő még egyszer. Én például sosem értettem, hogy az öttusázóknak, legalábbis válogatott szinten, miért nincsen saját lovuk? Nem feltétlenül úgy, mint a lovassportban, hogy csak az enyém, csak a tied, de mondjuk lenne itthon öt-hat-hét vagy tíz(?) "tudomisénmennyi" ló fenntartva a nagy világversenyekre, amit magukkal visznek, és csak a magyarok használhatnának. Tudom nem olcsó lovakat pl. Tokióba reptetni, de megteszik ezt a díjugratók is... B-verzió: ha tényleg full gáz helyi lovat sorsolnak neked, akkor legyen lehetőség, pl. max. kétszer lecserélni, hogy ne a ló tegye tönkre egy nap munkáját (mint a nyáron a csajnál). Ennek mikéntjéről lehetne értelmes szabályokat hozni. Ami egyébként nagyon sokat levett az öttusa sportértékéből, presztízséből, az az a tény, hogy az egyes részsportok eredményei az elmúlt évtizedekben egyre jobban elmaradtak az adott sportág élmezőnyétől. Az úszó eredmények az úszásétól, a futásé az atlétáktól és így tovább... Az öttusa lovaspályája, pl. már utánpótlás szinten sem üti meg egy rendes lovasesemény szintét, sajnos... Ettől függetlenül simán bele kéne, hogy férjen egy olimpiába, ahol több száz aranyérmet osztanak... Pusztán a hagyomány végett is!
röviden
2021. november 12. 11:52
Ez már rég nem az öttusa. Oszlassák fel a szövetséget, ne alacsonyodjanak le ilyen bohóctempóra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!