Liu Shaoang: Büszkén viselem a bronzérmet

2022. február 08. 14:18

Liu Shaoang elmondása szerint ő és a döntőben kizárt bátyja is túltette magát a szám hétfői finálé történésein.

2022. február 08. 14:18
null

A fiatalabbik Liu-testvér a fináléban negyedikként korcsolyázott át a célvonalon, bátyja viszont az első helyen, a bírók azonban később testvérét kizárták, ami az ő harmadik helyét jelentette. Egyúttal azt is, hogy Liu Shaoang a téli játékok történetének első magyar egyéni érmese.    

„Jó érzés volt itt lenni, persze kicsit furcsa volt egyedül állni a dobogón, de megtisztelő és örülök, hogy én lehet Magyarország első egyéni érmese. Úgyhogy büszkén viselem a nyakamba ezt az érmet” – nyilatkozott az éremátadó ceremóniát követően a 23 éves sportoló az M4 Sportnak.    

A vegyes váltó szombati bronza után második pekingi érmét begyűjtő versenyző beszélt arról is, hogy lezárta a történteket, ahogy bátyja is, már csak az előttük álló feladatokra koncentrálnak mindketten.    

– jelentette ki a kétszeres világbajnok. – „Tegnap nem beszéltünk egy tíz percnél tovább, de szerintem mindenki le tudta zárni a dolgot, ahogy kellett. Ma úgy keltünk, hogy történt, ami történt, túlléptünk rajta.”    

Liu Shaoang, aki testvérével, illetve a női 500-on hétfőn hetedik Jászapáti Petrával együtt kihagyta a csapat kedd délelőtti edzését, kiemelte, már az 1500-ra fókuszál, melynek küzdelmeit szerdán rendezik. „Aki figyelte az elmúlt években az eredményeinket, tudhatja, hogy nem az 1500 a kedvenc távunk. Azt hiszem, kicsit taktikusabban fogjuk felépíteni a verseny, s ugyan nem biztos hogy mi leszünk a legesélyesebbek a távon, de minden megteszünk majd.” – fogalmazott.    

Szerdán a férfi 1500 negyed- és elődöntőin, illetve fináléján kívül, a nők 1000 méteres előfutamait, illetve a női váltó elődöntőit rendezik a Fővárosi Fedett Stadionban. Utóbbi számban nem lesz magyar érdekeltség. Férfi 1500 méteren a Liu-testvérek mellett az 1000 méteren a negyeddöntőben kizárt, s végül 14. Krueger John-Henry szerepel, a nőknél pedig Jászapáti, illetve Kónya Zsófia lép jégre.

(MTI)

Fotó: MTI/MOB/Molnár Ádám

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2022. február 09. 08:02
Gratula! És ha igazságos lett volna a főbíró, akkor ez most ezüst is lehetne.
vajda.
2022. február 08. 17:31
Nagyon büszkék vagyunk rátok fiúk! Magyarország soha nem nyert két érmet Téli Olimpián.
kòn bandi
2022. február 08. 16:26
Gratulálok és köszönjük Liu !
Búvár Kund
2022. február 08. 16:16
Most olvasom, hogy a MOB etikai vizsgálatot kér a NOB-tól a főbíró ellen. https://m.nemzetisport.hu/teli_sportok/teli-olimpia-a-mob-es-a-moksz-etikai-vizsgalatot-ker-az-1000-m-fobirojaval-szemben-2875367 De ettől függetlenül a Dél-Koreaiak meg sportdöntő bírósághoz fordulnak a sok kinaiaknak kedvező kizárás miatt. A két kínai, aki első és második lett, eleve egy kizárás miatt jutott a döntőbe is. https://m.nemzetisport.hu/teli_sportok/teli-olimpia-del-korea-a-cas-hoz-fordul-a-rp-gyorskorcsolya-1000-m-es-szamaban-tortentek-miatt-2875357
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!