Infantino újabb négy évig FIFA-elnök marad

2023. március 16. 16:59

„A FIFA elnökének lenni nagy elismerés és kiváltság, ugyanakkor hatalmas felelősség is” – mondta az 53 éves sportvezető.

2023. március 16. 16:59
null

A tagság csütörtökön újraválasztotta Gianni Infantinót a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének.

Az olasz-svájci sportvezető egyedüli jelölt volt a posztra és a tisztújító kongresszuson egyhangúlag kapott újabb négy évre bizalmat. A Kigaliban zajló ülésen az is eldőlt, hogy Infantino első három elnöki évét – amelyet Sepp Blatter lemondása után kezdett 2016-ban – nem veszik egy egész ciklusnak, ami által a tagok biztosították számára azt a lehetőséget, hogy 2027-ben ismét elindulhasson a posztért, amelyet a szabályok szerint három teljes cikluson át tölthet be egy személy. 

„Szeretném megköszönni mindannyiótoknak: azoknak, akik szeretnek, ti sokan vagytok, de azon keveseknek is, akik utálnak. Mindannyiótokat szeretlek” – mondta az 53 éves Infantino, miután álló taps köszöntötte újraválasztása alkalmából. „A FIFA elnökének lenni nagy elismerés és kiváltság, ugyanakkor hatalmas felelősség is. Továbbra is számíthattok elkötelezett munkámra.”

(MTI)

Nyitókép: SIMON MAINA / AFP

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. március 17. 19:26
Nem csak sokat térdelt ezért, hanem sokat szopott is. A csányi meg őt szopta le, hálából, amiért a magyarokkal baszakodott.
barkasfarkas
2023. március 16. 21:52
A pusztítás folyik tovább ott is.
Zsolt75
2023. március 16. 20:32
Csak felfelé! A következő vb-t megveszi kimdzsongfasztudjamejik.
Haragosi
2023. március 16. 20:27
Korrupció! FIFA a neved.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!