„Balul sikerült cirkuszi mutatvány” – Itt vannak a legkeményebb nyilatkozatok Suhajda Szilárd ügyében

2023. május 30. 07:13

Szanyi Tibor mellett Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnöke sem maradt néma a hegymászó ügyében.

2023. május 30. 07:13
null

Az elmúlt napokban a magyar politika szereplői is megszólaltak Suhajda Szilárd tragikus esetével kapcsolatban. Most összeszedtük a legerősebb megnyilvánulásokat a hegymászó ügyében. 

„Nekem ez nem sportteljesítmény, hanem egy balul sikerült cirkuszi mutatvány: egy artista halálugrása védőháló nélkül” – ezt írta Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnöke Suhajda Szilárd esetéről. A bejegyzésben azt is firtatta, hogy

Suhajda Szilárdot a személyes ambíciói hajtották, nem pedig valamilyen nagyobb cél.

Hozzátette azt is, hogy ezek a nagy felfedezők általában „nem adrenalinjunkiek, hanem mindenki által kicsúfolt, hajlott hátú, szemüveges, íróasztal felett görnyedő »könyvmolyok« és »geek«-ek voltak”, majd azt is elmondta, hogy szerinte miért nem érdemes túlságosan felmagasztalni Suhajda Szilárdot. 

„Suhajdát ezzel szemben nem az emberiség előrehaladásáért érzett olthatatlan vágy, hanem személyes ambíciói hajtották. Célja – ha sikerült volna – nulla hasznot hajtott volna az emberiségnek, a Mount Everesten amúgy sincsen már mit felfedezni. Szóval ha kérhetem, ne hasonlítsuk a nagy felfedezőkhöz”  – írta Szotyori-Lázár Zoltán.

Szanyi Tibor: Suhajda Szilárd nem hős

Szanyi Tibortól a Városi Kurír oldalán jelent meg egy írás, amelyben arról ír, hogy több ezren megmászták már a Mount Everestet, közülük több százan belehaltak a kísérletbe – idén eddig tizenketten, köztük Suhajda Szilárd is. Szanyi kiemeli: „Hősünk azonban nem hős”. Szerinte ha valaki, akkor Suhajda vérbeli profiként egészen pontosan tisztában lehetett a matematikai egyenletekkel. „Hajnal, alkony, hőfok, szél, csapadék, méterek, másodpercek, grammok, továbbá a saját testének minden adata egy-egy ismert tényező volt számára. Még arra is felkészülhetett, hogy miként módosul majd a tudata. Megszerezhetett minden információt, sporttársaktól, serpáktól,

továbbá évszázadnyi leírásokból, hogy a saját tapasztalatait ne is említsük.”

Szanyi úgy fogalmaz, milliárdnyi ember teszi naponta kockára az életét. Nem csupán sportolók, hanem bányászok, buszvezetők, építőmunkások és a végtelenségig sorolhatnánk. „Ők is alkotnak, akár minden áldott nap és órában konkrét egyenleteket, amelyek megoldása – igyekezetük szerint – a biztos túlélés. Mert valaki másért is felelősséggel tartoznak.

„Ők a hősök. Nincsnek a lapok címoldalán, csak mindent megtesznek az életért” – mondja Szanyi.

***

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2023. június 28. 13:51
Ezek a senkik Suhajda bokájáig sem érnek fel..
Attologic
2023. május 30. 21:00
Sajnaljuk, minden 10 milliomagyar sajnalja, ez nem kerdes. Annyi hogy ez lehetoseg felismerni minden 10 millio magyarnak hogy helyes uton vagy-e??? Helyes uton vagy? Jezus az egyik...az Ordog a masik. Nincs harmadik ut
beobachter1
2023. május 30. 13:14
Ó Itenem! Add meg nekünk bűnösöknek a Napi Suhajdánkat!
NERbot
2023. május 30. 12:55
Olyan szép magyar történet ez. Ha sikerült volna a kitűzött cél, akkor most egymásra liciltálva próbálná mindenki magának vindikálni az eredményt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!