Kazahsztán kincseiért kopogtat Emmanuel Macron

2023. november 02. 11:03

Közép-ázsiai útja első állomásaként Kazahsztánba érkezett Emmauel Macron francia államfő.

2023. november 02. 11:03
Macron

Kazahsztán fontos gáz- és urániumforrás Franciaország számára, az urániparban együtt dolgozik a francia Orano a kazah állami vállalattal, a Kazatomprommal. Ráadásul Kazahsztán az első atomerőművét tervezi megépíteni, és Franciaország szívesen ellátná a szükséges technológiával – írja az EurActiv. A két ország között számos iparágban van szoros együttműködés. 

Tokajev kazah elnökkel találkozván 

Macron méltatta Kazahsztánt, amiért nem álltak az oroszok mellé az ukrajnai háborúban.

A francia elnök számos üzletet kötött velük, többek között a ritkaföldfémek kitermelése ügyében. A francia elnök egyúttal kijelentette: „Franciaország értékeli azt az utat, amin Kazahsztán jár, mely során elutasítja, hogy bárkinek a vazallusa legyen, és számos kiegyensúlyozott kapcsolatot épít különböző országokkal.”

A kazah elnök hangsúlyozta, hogy szükséges terjeszteni a francia nyelvtudást és kultúrát Kazahsztánban. 2024-ben egy francia-kazah egyetem is megnyitja kapuit. 

Az orosz diplomácia, míg elismerte Kazahsztán szabadságát a saját kapcsolatai építésében, aggodalmát fejezte ki, amiért 

a posztszovjet közép-ázsiai térségben megnőtt a nyugati diplomáciai aktivitás. 

Kazahsztán és Macron útjának következő állomása, Üzbegisztán nem ismerte el orosz területeknek az Oroszország által elcsatolt kelet-ukrajnai megyéket, és megfogadták, hogy kötik magukat a nyugati szankciókhoz – ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a nyugati nemzetek mellett Oroszország is fontos stratégiai partnerük.

Nyitóképen:  Emmanuel Macron (AFP, Johanna Geron / POOL /)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. november 02. 17:06
Remélem kirúgják!
auditorium
2023. november 02. 16:25
Egy napon érkeztek Macon és Orbán Kazahsztanba. Fontos kereskedelmi érdekek vezetik őket. Macront nem kritizálja a magyar ellenzék, OV-t igen. Miért nem látja be, hogy előrelátó vezetője van Mo-nak a jelenlegi 2 éves pandémia után és a mostani veszélyes háborús helyzetben ?
OneiroNauta
2023. november 02. 16:24
Hát már Micron is kipcsak lett? :D
need-info
2023. november 02. 14:40
Afrika utána most ez a régió a kiszemelt nekik. Tipikus rabszolgatartó tempó...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!