A vasúti tragédiák elkerülése érdekében készített találmányt a váci börtönben Matuska Szilveszter

2023. május 22. 14:57

Meghökkentő tartalmú levél kerül kalapács alá egy magyar árverésen. A levelet a 22 halálos áldozattal járó biatorbágyi viadukt-robbantásért elítélt Matuska Szilveszter írta a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnak.

2023. május 22. 14:57
null
Sal Endre
Sal Endre

A váci börtönben íródott levélben, ami most került elő, Matuska a gőzmozdonyok fékezését elősegítő találmányának bejegyzését kérte – amellyel a vasúti szerencsétlenségek is megelőzhetőek –, és meglehetősen szokatlan indokokat vetett papírra. Mint ismert, az 1892-ben, délvidéken, Csantavéren született Matuska 1931. szeptember 13-án, éjfél után 20 perccel, a házilag készített bombájával robbantotta fel a biatorbágyi viaduktot, miközben áthaladt rajta egy utasokat szállító szerelvény.

A robbantás következtében a gőzmozdony és hat kocsija a mélybe zuhant,

a merényletben 22 ember vesztette életét és 17-en súlyosan megsérültek.

Utóbb derült ki, hogy a robbantás után Matuska Szilveszter, mint „rémült utas”, a detektíveknek is mesélt arról, amit átélt, majd nyoma veszett. Később Ausztriában fogták el, mivel a nyomozás kiderítette, ott és Németországban is robbantott korábban.

Balra fent: a merénylet után készült fotó, középen Matuska körözési képe. Balra lent: Matuska Szilveszter megrémült utasként vall a detektíveknek. Jobbra lent: a merénylő és családja. Középen a kislánya, Gabriella, aki szerint az apja nem bűnös, hanem elmebeteg volt. Fotó: Arcanum / Kis Újság
Balra fent: a merénylet után készült fotó, középen Matuska körözési képe. Balra lent: Matuska Szilveszter megrémült utasként vall a detektíveknek. Jobbra lent: a merénylő és családja. Középen a kislánya, Gabriella, aki szerint az apja nem bűnös, hanem elmebeteg volt. Fotó: Arcanum / Kis Újság

Az osztrák bíróság börtönre ítélte, s csak úgy adta ki a magyarországi eljárásra, ha nem ítélik halálra. A magyar bíróság mégis halálra ítélete a merénylőt, ám végül hosszas jogvita után Horthy Miklós kormányzó személyesen döntött úgy, hogy nem hajtják végre az ítéletet, így Matuska Szilveszter a váci börtönbe került. A 16 éves lánya, Gabriella is kegyelmi kérvényt adott be. Azt írta, az apja végigharcolta a világháborút és „nem bűnös, hanem elmebeteg”. Sokáig keveset lehetett hallani a merénylőről, aztán 1939 májusában megszületett az ominózus levél, amelyben Matuska a következőképpen érvelt a szabadalmi bíróságnál: „Igen fontos nemzetgazdasági érdeken kívül

– indokolt az akkor 47 éves biatorbágyi rém, majd azt is jelezte, az elfogadott szabadalom a családjának is jót tenne: „Az a sok szomorú tragédia, amely az én nevemhez fűződik, a Szabadalmi Bíróság objektív döntése után más színt fog a nagy nyilvánosság előtt ölteni és szeretett, de meghurcolt családom rehabilitációját vonja maga után.”

Matuska a levélben egy bizonyos Schabensky Leóra is hivatkozik és miatta kér gyorsított eljárást: „Ezen találmányaim már tíz éve készen állnak, csak a Schabensky Leó egy részét plagizálta tőlem.” Az utóbbi egy bécsi feltaláló volt, akire a korabeli lapok szerint Matuska irigykedett, mert sok találmányát hitelesítették. A levélben előkerül a „többi Leó” kifejezés is. Nem véletlenül, hiszen a biatorbágyi merénylet utáni büntetőperben többször is hivatkozott egy bizonyos Leóra, aki hipnotizálta őt, sőt, bűntársa volt a terrorcselekményben. A bíróságon nem nyert bizonyságot, hogy ez a bizonyos Leó létezett egyáltalán. Matuska Szilveszter szabadalmi kérelmét végül nem jegyezték be, ő pedig tovább töltötte életfogytiglani büntetését a váci börtönben. Egészen a II. világháború végéig, amikor is több száz rabot engedtek szabadon a szovjet megszállás előtt. Matuskának nyoma veszett, körözést adtak ki ellene. Egyes adatok szerint visszatért délvidékre, ahol aztán partizánok végeztek vele 1945-ben.

Nyitókép: A biatorbágyi merénylet helyszíne és Matuska Szilveszter. Fotók: Wikipedia

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cuxi
2023. május 23. 09:00
Ha elmebeteg akkor találmányai is onnan erednek.
LancelotDuLac
2023. május 22. 21:36
"A vasúti tragédiák elkerülése érdekében készített találmányt a váci börtönben Matuska Szilveszter" a merénylethez????? XDDDDDDDDDDDD Mészaros ez alapján építi ma a vasutat - kihagyja a vasat xDDDDD - tuti a katasztrófa!!!!
56október
2023. május 22. 19:23
Nem volt normális, de nem volt beszámíthatatlan sem, és ezt már akkor kétségek nélkül meg lehetett állapítani. Én azt mondom: jobb hely lett nélküle a világ.
világbéka
2023. május 22. 18:15
Ezen buzdultak fel a RAF-osok meg a Momentumosok? Hogy úgyse végzik ki őket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!