„Azt szeretnénk, hogy mindhárom vitorlázónk boldogan jöjjön haza a tokiói olimpiáról” – Holczhauser András a Mandinernek

2021. július 15. 20:09

Olimpiai esélylatolgató sorozatunkban most olyan versenyzőket mutatunk be, akik többnyire nincsenek a reflektorfényben, de nagy lehetőség előtt állnak a tokiói olimpián. A magyar vitorlázó csapat július 12-én utazott a vitorlázás olimpiai helyszínére, Enosimába, a Tokiótól mintegy 50 kilométerre elhelyezkedő népszerű kis üdülőszigetre, ahol rendkívül magas hőmérséklet és páratartalom vár a versenyzőkre. Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta a Mandiner.hu sportrovatának, hogyan sikerült az olimpiai szervezés és felkészülés a koronavírus-járvány alatt, és mik lehetnek a magyar esélyek az olimpián.

2021. július 15. 20:09
null

Bánfalvi Szabolcs interjúja a Mandiner Sporton.

A vitorlázók olimpiai helyszíne Enosima, egy mindössze 4 kilométer kerületű japán sziget, amely az 1964-es tokiói olimpia versenyhelyszíne is volt. A koronavírus-járvány miatt nehéz volt megszerveznie a Magyar Vitorlás Szövetségnek az utazást és a szállást, többször is változtatni kellett. Végül hogyan sikerült megoldani a kiutazást?

Már két éve elkezdtük foglalkozni az olimpiai teendőkkel – mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. – Nekünk ki kell utaztatni konténerrel az eszközöket, ezeknek a helyét, összeállítását leszerveztük, emellett a csapattagok szálláshelyeit és repülőjegyeit is lefoglaltuk, készen álltunk az utazásra. Azonban a koronavírus-járvány mindezt felülírta, és idén június elején borult a teljes rendszer, hiszen a szervező törölte a szállásokat, nagyon szigorú Covid-protokollt vezetett be, s ezáltal a repülőjegyeinket többször is újra kellett foglalni. Ráadásul

egymással ellentétes információk érkeztek Tokióból nap mint nap. Ebben a helyzetben próbáltunk egyensúlyozni.

Július 1-jén a szálláshelyek és az utazás már biztosított volt a csapat számára, amely július 12-én utazott Japánba, s július 15-től lehet edzeni a helyszínen július 25-ig, a vitorlás versenyszámok kezdetéig, amelyek augusztus 6-ig tartanak majd az olimpián hajóosztályonként megosztva.

Mik voltak az eredeti tervek?

Eredeti tervünk szerint a konténert idén márciusban indítottuk útjára, május végére érkezett meg Japánba, és júniusban háromhetes felkészülést tervezett minden vitorlázó a helyszínen. Egy vitorlás verenyzőnek nagyon fontos a helyi széljárás, hullámviszony, áramlás feltérképezése, ez mindenképp szükséges, ezért az elmúlt években többször voltak a sportolóink Esonimában, a vitorlás versenyek olimpiai helyszínén. Júniusra háromhetes kinti edzőtábort terveztünk, miután a vitorlázók hazautaztak volna az olimpia előtt, s a versenyre utaztak volna vissza. Mindez borult. A konténerünk viszont megérkezett időben az eredeti terv szerint, de akkor nem tudtuk átvenni azt, így lezárva tárolták a kikötőben a versenyhelyszínen, végül ezt július 13-án lehetett átvenni.

A magyar versenyzőknek jelenthet hátrányt, hogy az eredeti tervekkel ellentétben csak később tudtak elutazni az olimpiai helyszínre?

Így kényelmetlenebb a helyzet a magyar vitorlázók számára, de mivel minden vitorlás versenyző csak később utazhatott ki, emiatt ilyen szempontból hátrányt nem jelent. Azt látom, hogy a Covid miatt a nagyobb csapatoknál nem utazhat ki annyi szakember az olimpiára, mint amennyi korábban utazott egy versenyre, így a meghatározó vitorlás országok rendszerei nem fognak úgy működni, mint korábban. Talán ez nekünk előny lehet, hiszen nincs túl nagy stábunk, mi azzal a gárdával mentünk ki, amivel eredetileg is terveztünk, a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával sikerült kijuttatnunk azokat a szakembereket, akiket szerettünk volna. Minden sportolónk mellett van egy edző, egy nagyon tehetséges fizioterapeuta is segíti a csapatot, illetve Berecz Zsomborral kint van a horvát edzőpartnere, Nenad Bugarin is.Bízom benne, hogy a csapat erős lesz, és jól fog szerepelni.

Berecz Zsombor a rajt előtt a riói nyári olimpia férfi vitorlásversenyén, a Finndingi hajóosztály ötödik futamában a Rio de Janeiró-i Dicsőség Jachtkikötőben 2016. augusztus 11-én. Berecz Zsombor megnyerte az ötödik futamot, és összetettben feljött a harmadik helyre.<br>Fotó: MTI/Kovács Tamás
Berecz Zsombor a rajt előtt a riói nyári olimpia férfi vitorlásversenyén, a Finndingi hajóosztály ötödik futamában a Rio de Janeiró-i Dicsőség Jachtkikötőben 2016. augusztus 11-én. Berecz Zsombor megnyerte az ötödik futamot, és összetettben feljött a harmadik helyre.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Magyar vitorlázóként Berecz Zsombor, Érdi Mária és Vadnai Benjámin jutott ki a tokiói olimpiára. Összességében jól sikerült az olimpiai felkészülés a három versenyzőnek a koronavírus okozta nehézségek ellenére is?

A felkészülés jól sikerült. Az elmúlt másfél évben havonta kellett újra tervezni a programokat, hiszen nagyon sok országba nem lehetett beutazni, de ezzel az egész világ szembesült. Mindez azt eredményezte, hogy a vitorlázók és nemzetközi szintű edzőpartnereik együtt keresték a lehetőségeket, váltogattak különböző helyszíneket, és megtalálták azokat, amik az adott pillanatban a legmegfelelőbbek voltak ahhoz, hogy fejlődni tudjanak.

Mit vár a magyar vitorlázóktól a tokiói olimpián?

Azt várom a versenyzőktől, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák, vitorlázzák ki, ami bennük van. Ez mire lesz elég, azt nem lehet tudni, s nem akarok terheket tenni a sportolóink vállára. Az elmúlt évek sikeres felkészülése azt mutatja, hogy a riói olimpiai eredményeknél jobbat vár a szakvezetés, s akár kiemelkedő eredményt is elérhetnek a vitorlázóink Tokióban.

Azt szeretnénk, hogy mindhárom versenyzőnk boldogan jöjjön haza a tokiói olimpiáról.

Érdi Mária 23 éves, míg Vadnai Benjámin 25 esztendős. Nekik lesz lehetőségük több olimpián is szerepelni a jövőben.

Így van, nagyon fiatalok még, bennük van még két-három olimpia vagy akár négy is, ha versenyeznek addig. A tokiói olimpiát követő egy-két hónapos pihenő után ők elkezdik a felkészülést a párizsi ötkarikás játékokra, hiszen ez az olimpiai ciklus egy évvel rövidebb lesz, amely szintén érdekes kihívást jelent majd. Mindketten fokozatosan, évről évre fejlődnek, amely megnyugtató a vitorlás szakvezetés számára. Fontos feladatunk, hogy az utánpótlást tudjuk fejleszteni, és a két versenyző mellé és mögé be tudjuk állítani a következő generáció vitorlázóit, akikre számíthatunk majd Los Angelesben a 2028-as olimpián.

Míg a 35 éves Berecz Zsombor világbajnok és kétszeres Európa-bajnok finn dingi hajóosztályban, így komoly célokat tűzhet ki Tokióban is.

Berecz Zsombor az elmúlt öt évben szinte mindig a dobogón végzett. Bízom abban, hogy mentálisan erős lesz, s az olimpián is hasonlóan jó eredményt ér majd el, erre komoly esélye van. Azonban a vitorlázás nagyon nehéz sportág, rengeteg összetevőből áll, sok mindentől függ, hogy az adott pillanatban melyik versenyző tud sikeresen teljesíteni. Azt szeretném, ha Zsombor teljesítené azt a célt, amit kitűzött magának.

Az idei Európa-bajnokságot megnyerte Berecz Zsombor, majd világbajnoki negyedik helyezést ért el. Ez utóbbi még jobban motiválja őt, és hasznos tapasztalatokat szerzett a vb-n?

Egészen biztosan. Egyeztettünk az idei Európa-bajnoksággal és a világbajnoksággal kapcsolatban, utóbbi nagyon kemény volt rendkívül nehéz szél- és hullámviszonyokkal. Győzött az Eb-n, és ezen a vb-n negyedik lett rettentően stabil eredményekkel, mindez azt mutatja, hogy a világ élvonalába tartozik.

Berecz Zsombor az elmúlt öt évben szinte mindig a dobogón végzett. Bízom abban, hogy mentálisan erős lesz, s az olimpián is hasonlóan jó eredményt ér majd el, erre komoly esélye van.

A finn dingi hajóosztály 1952 óta szerepel az ötkarikás műsorban, ám kivették a 2024-es párizsi olimpiai programból. A tokiói lesz az utolsó olimpiája Berecz Zsombornak?

Igen, ez lesz az utolsó esélye olimpiai szinten, mivel Tokió után kiveszik a finn dingi hajóosztályt az ötkarikás programból. Az életkora miatt akár még egy olimpián tudna versenyezni, ha fizikailag bírná, mert hozzá kell tenni, rettentő megterhelésen esnek át a vitorlázók, ez Berecz Zsombor izomzatán, testfelépítésén is látszik, ám a fizikai alkata nem alkalmas arra, hogy más olimpiai hajóosztályban szerepeljen. Nagyon sokat számít egy-két kilogrammnyi különbség is, s ennyire pontosan meg tudjuk állapítani, hogy az adott vitorlázó a magassága és testtömege alapján melyik hajóosztályban versenyezhet. Nos, Zsombor esetében nincs olyan olimpiai hajóosztály, amelyben az ő testalkatával el lehetne indulni a párizsi ötkarikás játékokon, mert ő túl nagy, túl erős és túl nehéz. Tokióban azonban még minden tényező összeállhat, ebben reménykedünk. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!