Idén nem nevezhetett magyar csapat az Európa-ligába

2021. július 09. 16:07

Még véget sem ért az Európa-bajnokság, hivatalosan mondva az EURO 2020, de már el is kezdődtek klubcsapatok 2021-22-es nemzetközi kupasorozatai. Sokan még nem is tudtak ráhangolódni erre, és csak az Eb után fognak szembesülni azzal, hogy egészen más minden ezen a színtéren, mint az elmúlt 10 évben volt.

2021. július 09. 16:07
null
Edvi László

Ismét három kupasorozat van Európában. Ebben az évezredben még ilyen nem volt, hisz 1999-ben adták át utoljára a Kupagyőztesek Európa-kupáját, azóta csak két trófeáért küzdöttek a kontinens klubcsapatai. Az utolsó nagy változás 2009-ben következett be, amikor a Bajnokok Ligája mögötti sorozatot UEFA Kupáról átnevezték Európa-ligára, és a BL-hez hasonló rendszerben próbálják rendezni. Csak éppen sokkal kisebb rangú a vetélkedés, a klubok többsége nem veszi komolyan. Egy harmadik sorozat, a Európa-konferencialiga létrehozásával próbálják a kettes számú sorozatot érdekesebbé tenni az illetékesek. Ez a törekvés kétféle módon végződhet.

A jobbik variáció, hogy

az El-t a benne szereplők ezentúl komolyabban veszik, mert a gyengébb csapatok hiányozni fognak belőle, és az utóbbiak számára lesz egy olyan sorozat, melyben részsikereket érhetnek el.

Ez által az El-ben eleve vereségre ítélt gárdák permanensen sikeresek lehetnek a saját közegükben. Ahogy a válogatottaknak nemrég kitalált Nemzetek Ligájában is a C és D csoportba soroltak közül többen történelmi győzelmeket arathattak a velük egy szinten lévőkkel szemben.

A rosszabbik variáció, hogy a Konferencia-ligába „száműzöttek” nem lesznek kíváncsiak egymásra, mert számukra az volt a kihívás, hogy egy-egy nagy csapattal mérkőzhettek az El-ben. Az Európa-ligában szereplők továbbra is a Bajnokok Ligájától való távolmaradásukat „siratják” egy éven keresztül.

Ezt a közeljövő dönti el.

Ami tény, hogy 

a megújult Európa-ligába egyetlen magyar csapat sem nevezhet.

A mindenkori bajnokunk a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdheti szereplését, míg a bajnokságunk második és harmadik helyezettje, valamint az MK győztese a Konferencia-liga kvalifikációjában próbálhatja kiharcolni a főtáblán való megmérettetést.

A Konferencia-ligában az 55 UEFA tagállamból 184 csapat indulhat. Az országonként résztvevőket ugyanúgy az európai koefficiens határozza meg, mint a másik két sorozatban. A legerősebb öt bajnokság 1-1 csapatot indít, az utánuk következő 10 pedig 2-2-t. Csakhogy a legerősebb öt pontvadászat ( spanyol, angol, német, olasz, francia) a bajnokság hetedik helyezettjeit küldi ide. Legyünk őszinték: a Romanak vagy a nemrég BL-döntőt játszó Tottenham-nek nem nagy kihívás itt játszani, nyilván mindkettő a C csapatát küldi majd. A francia Rennes-nek és a német főváros Hertha árnyékában élő kis csapatának, az Union Berlinnek talán érdekes lehet. Ez a négy csapat a negyedik körben, vagyis a rájátszásban csatlakozik. Egy körrel korábban érkezik a portugál ötödik, néhány bajnokság negyedikje, továbbá a svájci és a görög kupagyőztes. Nem akarom pontról pontra végig venni az új sorozatot, a lényeg, hogy

a magyar ezüst- és bronzérmesnek négy párharcot kell sikerrel venni a 32 csapatos csoportkörig, az MK győztesének hármat.

Vagyis az Újpest csak a következő fordulóban mutatkozik be, viszont a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár már elkezdte a szereplését. Ha nem vigyáz a két Fejér megyei alakult, akkor hamarosan be is fejezi. Ugyanis előbbi a finnországi Turkuban, az utóbbi hazai pályán az örmény Ararat Jerevan ellen csak 1-1-re volt képes. Visszavágók a jövő héten. A 32-es tábla pedig augusztus 16-án alakul ki.

Ugyanazon a héten véglegesedik a csoportkör mezőnye a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is. Az előbbiben a helyzet nem sokat változott az elmúlt évekhez képest. A Ferencváros, ha túljut a koszovói Prishtinán (hazai pályán 3-0-ra nyert, vagyis ebben joggal lehet bízni) akkor még három párharcot kell sikerrel megvívnia a csoportkörbe jutáshoz. Ha bármelyik párharcban alul marad, akkor az Európa-liga adott fázisába csatlakozhat. Magyar csapat jelenleg csak így kerülhet az Európa-ligába!

 Ugyanis az El mezőnyét lényegesen megritkították, gyakorlatilag 

Bajnokok Ligája „lehulló” és új Kupagyőztesek Európa-kupája keverékeként fog működni.

Ide összesen csak 20 csapat nevezhet, az UEFA rangsorában az első öt helyen álló ország 2-2- t, az őket követő 10 pedig 1-1-et küldhet. Az utóbbi 10 a nemzeti kupa győztesét, míg Spanyolországból, Angliából, Olaszországból és Németországból a kupagyőztes és a bajnoki ötödik érkezik, Franciaországból a kupagyőztes és a bajnoki negyedik. Vagyis csak a rangsor első 15 országa küldhet ide klubot, Magyarország jelenleg 33. ezen a listán. Ez azt jelenti, hogy

a közeljövőben ide nem kvalifikálhatja magát magyar csapat sem a bajnokságból, sem a Magyar Kupából. Csak a BL-ből eshet le ide.

12 csapat automatikusan a 32 között kezd, a további 20 helyért küzdenek az élország mögöttiek kupagyőztesei és a Bajnokok Ligájából „kiselejtezettek”.

Ez így leírva nagyon komplikáltnak tűnik, de nem az. A lényeg, hogy az El egy szűk réteg „játszótere” lesz, míg a rangsorban a 15-nél lejjebb található országok csapatai kapnak egy saját sorozatot. Ahová aztán kerül boldog-boldogtalan. Mert lehet itt focitörpe ország térképen sem található településének kis csapata, és lehet olyan is, mely a Bajnokok Ligája második selejtező köréből átesik az Európa-ligába, onnan pedig lezuhan a Konferencia-ligába. Sőt, az is előfordulhat, hogy egy BL-be nevező közepes gárda hat hét alatt mindhárom sorozatból kiesik a nyáron.

Ki van ez találva!

 

A nyitóképen: Vsevolod Ermakov, az Ararat Jereván kapusa gólt kap a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjében játszott MOL Fehérvár FC - Ararat Jereván mérkőzésen a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionban 2021. július 8-án. MTI/Illyés Tibor

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BossN
2021. július 12. 13:01
Az irigység öl. Nehéz lehet feldolgozni, hogy amikor a fajtád volt kormányon, Gyurcsány még a pekingi olimpiára szánt pénzt is elsíbolta. Na akkor aztán szárnyalt az ország is és a sport is. Negatívban.
kunfia
2021. július 12. 13:01
Nincs ezzel baj,hiszen látható,hogy a magyar csapatoknak még ez is túl acélos 12év Orbán-dúlás után.
Mandarin.
2021. július 12. 12:34
Valahogy mindig a gazdagabb klubbok, országok felé lejt a pálya, nagyon erős az UEFA politikai szerepvállalása, alárendelt, illetve felérendelt szerepben, attól függően hogy kivel állnak szemben.
BossN
2021. július 12. 12:10
Nem jó, ha a foci politizálódik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!