Szijjártó: Az úgynevezett bizonyítékok még szánalmasabbá teszik az UEFA döntését

2021. július 12. 13:32

A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben kommentálta az UEFA döntését.

2021. július 12. 13:32
null

Azok után, hogy nyilvánosságra kerültek a bizonyítékoknak nevezett felvételek, még szánalmasabbnak és gyalázatosabbnak minősíthető az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva arra reagált, hogy az UEFA, az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein tapasztalt diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt, három zárt kapus mérkőzésre és 100 ezer euróra büntette a magyar szövetséget. A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: nem volt szervezett,

nem volt nagymértékű, nem volt a stadiont átható semmifajta diszkriminatív megnyilvánulás, vagy viselkedés”

egyetlen Budapesten rendezett labdarúgó-mérkőzésen sem.

Hangsúlyozta, a budapesti mérkőzéseken teltház volt, a játékot jó futballhangulat jellemezte. Emlékeztett, míg más mérkőzéseken tapasztalt viselkedésért, például azért, hogy lézerrel belevilágítottak a dán válogatott kapusának a szemébe, alacsony büntetést szabtak ki, addig a magyar mérkőzésen feltartott tábla százezer eurós büntetést érdemelt.

Ezek után azt gondoljuk, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága komoly testület? Erről a döntésről higgadtan, nyugodtan beszélni lehetetlen”

– fogalmazott. 

Az UEFA honlapjának közlése szerint az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin – a magyarok a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arénában csaptak össze -–diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók, emiatt a válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek nézők. A harmadik mérkőzésre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette. A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, amelynek Egyenlő játék feliratú molinót kell majd kifeszítenie ezeken a találkozókon.

(MTI)

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2021. július 12. 19:06
Később volt meccs Münchenben. Na a német szövetséget hogy meg fogja baszni az ufa!
brekker
2021. július 12. 17:33
Mi viszont már túléltünk, tatárt, törököt, Habsburgot, bolsevikot, tudunk várni, míg a ti nagynak képzelt birodalmatok is összeomlik. Nem adjuk meg nektek az esélyt, hogy ne belülről nézzük végig.
brekker
2021. július 12. 17:29
Semmi konkrét atrocitás nem volt, még akkor se, amikor a hollandok testületileg és demonstratívan levizeltek minket. Egyértelmű, hogy háborús logika alapján azt szeretnék, ha nekünk fogyna el előbb a cérnánk, és valami valóságos indokot adnánk a kizárásunkra, vagy a legjobb az lenne, ha kilépnénk magunktól.
brekker
2021. július 12. 17:23
Bíróság elé kell idézni Ronaldót, hogy homoszekszuális vagy nem! A Pride hónapjában ez miért sértés egyébként, miért jár érte büntetés?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!