Történelmi teljesítményt nyújtott Manhercz Krisztián a horvátok ellen

2021. augusztus 05. 07:46

Elitklubba került a horvátok ellen nyújtott teljesítményével Manhercz Krisztián, a magyar vízilabda-válogatott játékosa.

2021. augusztus 05. 07:46
null

Az olimpiák történetében ezt megelőzően 11 játékos dobott 7, vagy annál több gólt, azonban az OSC klasszisának teljesítménye sok mindenben kiemelkedik mind közül. A rekordot Németh János, a jugoszláv Zoran Jankovic és a szerb Aleksandar Sapic tartják, ők kilencszer találtak be egy mérkőzésen, de előbbi kettő a Japán (1932 és 1968), utóbbi pedig 2008-ban a Kína elleni csoportmérkőzésen volt tarthatatlan.

Az egyenes kiesés szakaszt tekintve hét gól a csúcs, mindkettő az 1968-as olimpián született, ráadásul néhány órán belül: a bronzmérkőzésen Felkai László az olaszok, a döntőben pedig a szovjet Alekszej Barkalov a jugoszlávok ellen talált be hétszer, ugyanakkor az akkori, csak ezt az olimpiát megélt szabályok szerint minden harmadik szabálytalanság után négyméteres járt, így mindketten góljaik jelentős részét így szerezték.

Manhercz Krisztián szerda este Tokióban hét gólt lőtt a horvátoknak, a magyarok az elődöntőben pénteken a görögökkel találkoznak.

(MTI) 

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petkó Zsigmond
2021. augusztus 05. 10:55
Csak így tovább, meccsenként hétgólos szerénységgel! Hajrá, magyar fiúk! Mindent bele!
Sulammit
2021. augusztus 05. 09:39
És milyen szerény a srác! Egyből Nagy Viktor kitűnő védéseiről kezdett el beszélni. És arról, hogy ez egy csapatmunka volt. Micsoda dobásaid voltak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!