Kezdődik a US Open! Djokovic a történelem és a jövő ellen, Fucsovics Marci élete szezonját zárja

2021. augusztus 30. 13:55

Novak Djokovic a tenisztörténelem minden fontos rekordja mellé New Yorkban behúzhatja a legrégebb óta számon tartott fokmérőt, a naptári Grand Slamet is. A wimbledoni karriercsúcsa óta csak küszködő Fucsovics Márton sorsolása nem jó, de nem is végzetes.

2021. augusztus 30. 13:55
null
Balázs Boldizsár

A ma induló New York-i tornán a világ jelenlegi legjobb játékosa, Novak Djokovic a tenisz történetileg legfontosabb tettére készül. Minden Grand Slam címet besöpörni egy éven belül.

Legutóbb 1969-ben Rod Laver volt képes – azt szoktuk mondani, erre. Valójában csak hasonlóra.

Akkoriban a négyből három tornát füvön rendeztek, míg manapság három különböző borítás három igen más mozgáskultúráját, ütésválasztását kell tökélyre fejleszteni. Ötven éve nyilvánvalóan kisebb volt a mezőny, a médiajelenlét, és így a nyomás is. 

A tét, amivel Novak Djokovicot a mai világban szinte kizárhatatlanul szembesítik napjában szászor: igába hajtani a világ elsőszámú egyéni sportágának utolsó rekordját is, ezáltal az egyetemes sporttörténelem legfelsőbb ligájában is a legelsők közé kerülni.

A világ maradéka Djokovic ellen

A két másik teniszező ebből a krémből, Federer és Nadal sérüléseik miatt távol maradnak az idei US Opentől. Noha Federernél több profi címet soha senki nem nyert New Yorkban, Nadal pedig az elmúlt évtized legeredményesebbje volt itt, az idei szezon alapján egyikük hiánya sem a végső győztes kilétét befolyásoló fejlemény. És sajnos aligha váratlan; ettől még egyelőre megszokásra vár.

A új generáció legidősebbje (vagy egy elkallódott generáció legjobbja), Dominic Thiem csuklósérülése miatt el sem utazhatott Amerikába, hogy megkísérelje megvédeni a tavalyi címét. Amivel teljesítette életcélját, Grand Slam bajnok lett, és ami óta súlyos motivációhiánnyal küzd.

A naptári Grand Slamet tehát azok akadályozhatják meg, akik előbb-utóbb nyugdíjba fogják küldeni a tenisz aranykorának utolsó főszereplőjét is, a világelső Djokovicot. Az olimpiai bajnok Alexander Zverev. A világbajnok Daniil Medvedev. Mondhatnánk, hogy az uralkodó az olimpiai vagy világbajnok, de a tenisz uralmát nem ezek, hanem a Grand Slam győzelmek határozzák meg. Egyiküknek sincs még.

Zverev tavaly a US Openen két labdára volt tőle, összeesett a nyomás alatt. Medvedev tavalyelőtt ugyanitt a döntőben hatalmasat harcolt Nadal ellen, de az idei év elején, második keménypályás Grand Slam döntőjében nem tudott előrelépni, inkább csak vissza. Simán kapott ki Djokovictól az Australian Openen.

Djokovic sorsolása az első hétre könnyű, ám a torna lényegi részére kedvezőtlenül alakult. Az ő tábla-felébe kerülő Zverev az egyetlen ember, aki legyőzte őt igazán vérre menő meccsen idén. A tokiói olimpián is az elődöntőben találkoztak, ahol egyrészt Djokovic elesett – jó eséllyel örökre – az olimpiai bajnoki címtől, másrészt könnyen lehet, hogy ott, a szett- és brékhátrányból fordítással született meg Alexander Zverev, a teniszbajnok.

Alexander Zverev és Novak Djokovic a tokiói olimpia elődöntőjét követően. Fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit
Alexander Zverev és Novak Djokovic a tokiói olimpia elődöntőjét követően. Fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

Djokovic rögtön utána a bronzmeccset is elvesztette Pablo Carreño Busta ellen. A spanyol ott is, és tavaly a US Openen is ki tudta hozni Djokovicot a sodrából – tavaly őellene kellett leléptetni a szerbet New Yorkban, miután Djokovic dühből elütött labdája egy vonalbírót vágott véletlenül torkon. A sorsolás most úgy hozta, Carreño Busta csak Zverev helyett jöhet a legjobb négy között Djokovicnak, ez megnyugtató lehet számára.

Zverev, Medvedev, illetve a másik két Djokovicot legyőzni képes fiatal, Tsitsipas és Rubljov US Open előtti formáját nem sokkal korábbi cikkünkben térképeztük fel.

A salakon és füvön még kevésbé, de keménypályán egyre inkább a sarkában loholó fiatalok mellett nem csak tavalyi leléptetése intheti óvá Djokovicot, hogy bármi megtörténhet. Legutóbb Serena Williams játszhatott a naptári Grand Slamért New Yorkban (a férfiaknál ötvenkét éve senki), aki akkor, hat éve egy teljesen esélytelennek tartott Roberta Vincitől kapott ki az elődöntőben. Két elveszhetetlennek tűnő meccsre a tenisz Szent Gráljától.

Magyarok

Fucsovics Marci élete legjobb évén van túl. Mióta újraindult a nemzetközi tenisz, háromszor jutott el a legjobb tizenhatig Grand Slamen. Ebből a legutóbbi, wimbledoni tornán, életében először a negyeddöntőbe is. Továbbá döntőt játszott év elején Rotterdamban. Azon a héten az volt a világ legmagasabban jegyzett tenisztornája.

Csak a koronavírus miatt megváltoztatott ranglistaszámítás okán nem kiemelt New Yorkban.

Az elmúlt hónapban nemigen láthattuk Marcit játszani. Az olimpiától vissza kellett lépnie sérülés miatt. Előző héten formábahozásképp pályára lépett egy kisebb versenyen. A második meccsén kiosztott egy 6-0-t a még csak 18 éves Carlos Alcaraznak, akiben nagyon sokan Federer és Nadal szintézisét, így a jövő hatalmas bajnokát látják. Jól fog még mutatni az a szett, még ha a meccset el is veszítette Marci.

Kiemeletlenként az első két meccs valamelyikében kiemeltettel kell játszani. Mégis, Fucsovics Marci két éve egy kivétellel mindig eléri a harmadik fordulót. Ezúttal olyan világraszóló bravúrra nem lesz hozzá szükség, mint – csak idénről – Wimbledonban a szupertini Jannik Sinner, vagy az Australian Openen a korábbi bajnok, örökös zseni Stan Wawrinka ellen.

Fucsovics Márton kezet fog Stan Wawrinkával, miután legyőzi a svájci zsenit a 2021-es Australian Open második fordulójában. <br> Fotó:William WEST / AFP
Fucsovics Márton kezet fog Stan Wawrinkával, miután legyőzi a svájci zsenit a 2021-es Australian Open második fordulójában.
Fotó:William WEST / AFP

Az első körös, holnap, keddi meccsén Andreas Seppivel találkozik. Seppi verte már meg Roger Federert is keménypályán, Grand Slamen. Szép, iskolázott tenisze van, sok ésszel. Türelemmel, mégis szórakoztatóan. De az elmúlt öt US Openjén összesen két meccset nyert, és az elmúlt egy évben keménypályán (ami a szezon nagyja) is pont ennyit.

A második fordulóban Hubert Hurkacz jöhet, aki nyert idén mestertornát keménypályán, majd Wimbledonban 6-0-s harmadik szettel búcsúztatta Roger Federert. Nem kizárt, hogy a profi tenisztől. Hurkacz mélabús játéka kevés rajongót toborzott neki eddig, így, az idei többi bravúrral szemben, egy Fucsovics-győzelem nem kerülne a világ sportoldalainak és jelentős újságjainak nagy részén a kiemelt hírek közé – de valószínűleg ugyanakkora tenisz kell hozzá.

Babos Tímea személyesnek ható Instagram üzenetében jelentette be, hogy életében először le kell mondania egy Grand Slam tornát sérülés miatt.

Gálfi Dalma, 2015 junior lány US Open bajnoka életében először főtáblás Grand Slam tornán! Fucsovicshoz hasonlóan kedden játszik. Egy kiemelttel, a horvát Petra Martić-csal.

Jó meccsek az első körökben

A meccsidőpontok magyar idő szerint. 

Első kör:

  • Sloane Stephens - Madison Keys, hétfő 18 óra
  • Andy Murray - Stefanos Tsitsipas, hétfő körülbelül 20 óra
  • Casper Ruud - Jo-Wilfried Tsonga, hétfő körülbelül 20 óra
  • Richard Gasquet - Daniil Medvedev, kedd körülbelül hajnali 3 óra
  • Fucsovics Márton - Andreas Seppi, kedd este vagy szerda hajnal
  • Gálfi Dalma - Petra Martic, kedd este vagy szerda hajnal

Második kör, természetesen, ha így alakul:

  • Ugo Humbert - Benoit Paire, szerda este vagy csütörtök hajnal
  • Pierre-Hugues Herbert - Stefanos Tsitsipas, szerda este vagy csütörtök hajnal
  • Sloane Stephens - Coco Gauff, szerda este vagy csütörtök hajnal
  • Fucsovics Márton - Hubert Hurkacz, csütörtök este vagy péntek hajnal
  • Pablo Cuevas - Karen Khachanov, csütörtök este vagy péntek hajnal

A US Opent az Eurosport két csatornáján lehet figyelemmel követni.

Nyitókép: Fucsovics Márton és Novak Djokovic 2018-as US Open első fordulós meccsük után. Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marica61
2021. augusztus 31. 00:58
djokovics csinálhat amit akar soha nem lesz olyan népszerü ,sportszerü valamint a szurkolok szimpátiátát sem tudja megszerezni mint Federer,Nadal,Murray és még sorolhatnám. játék tudását ettöl független nam kérdöjelezi meg senki
anegy_
2021. augusztus 30. 23:27
Szuper jók a Djokovic kihívói! De akkor is hajrá Djokovic! Marcinak sikeres továbbjutást! Jó egészséggel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!