Magyar Kupa: négy NB I-es csapat elvérzett, Debrecenben robbant a bomba!

2021. október 28. 14:12

A szerdai kupafordulóban nyolc olyan összecsapást rendeztek, amelyeken élvonalbeli klubok is érdekeltek voltak. S meg is szenvedtek az NB I-es csapatok: négyen is elvéreztek, ráadásul a Lokinál fejek is hullottak!

2021. október 28. 14:12
null
Vámos Tamás

Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó természetesen a bajnok Ferencváros tököli szereplése volt.

A megyei első osztályban szereplő csapat játékosai már a sorsolás pillanatától a Fradi elleni találkozó lázában égtek,

és természetesen így voltak ezzel a helyi szurkolók is. Őszi szünet lévén rengeteg fiatal drukker is kilátogatott a találkozóra, végül 2500 érdeklődő gyűlt össze. Akik azt láthatták, hogy a bajnokcsapat már az első félidőben elintézi a hazaiakat, a zöld-fehérek hat gólt szereztek ebben a játékrészben. Végül 7-0-ra nyert a bajnokcsapat. A legnagyobb sikerélmény minden bizonnyal Kristoffer Zachariassent érte, hiszen a norvég középpályás (aki a nyár közepén szerződött a Ferencvároshoz) az Eliteserien góllövőlistája élén állt 8 találattal, ám az NB I-ben még nem volt eredményes. Tökölön viszont duplázott, a Fradi-szurkolók reménykednek abban: ezzel átszakadt egy gát, és a középpályás már a következő fordulóban, Gyirmóton is betalál. Két gólt lőtt Myrto Uzuni is, aki – mint erről a Mandiner is beszámolt – az MTK elleni bajnokin csapattársával, Nguen Tokmackal tűzött össze, a vita lökdösődésig fajult. A történet folytatása: Uzuni Tökölön is a kezdőcsapatban kapott helyet, míg Tokmac a keretbe sem került. Az is furcsa, hogy egy ilyen, lazának ígérkező mérkőzésen a Ferencváros kezdőcsapatában egyetlen magyar játékos sem kapott helyet, a két tehetséges fiatal, Csontos Dominik és Szánthó Regő csupán a szünetben, 6-0-s vezetésnél állt be, Miért?

A Kisvárda a Magyar Kupában is folytatta a bajnokságban látott, önbizalommal teli játékát, és 4-1-re verte az MTK-t. A vendégek vezetőedzője, Teodoru Vaszilisz érdekes magyarázatot adott a mérkőzés után: „Az MTK-nál hagyomány, hogy a kupameccseken a fiatal játékosainknak is kellő játékpercet adunk, ennek megfelelően hárman is debütáltak a felnőttcsapatban.” Ez mind rendben van, de ezt akkor is meg kell tenni, ha a bajnokság éllovasához látogatnak? Nem inkább arról van szó, hogy a hullámvölgyben lévő vendégek egyszerűen beáldozták a Magyar Kupát a minél eredményesebb bajnoki szereplés érdekében?

Puskás Akadémia: fájdalmas vereség... Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Puskás Akadémia: fájdalmas vereség... Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A Puskás Akadémia győri kiesése nem csak azért váratlan, mert a nagy múltú együttes korántsem sziporkázik az NB II-ben (Klausz László tanítványai csupán a 10. helyen állnak), hanem azért is, mert a felcsútiak rendelkeznek az élvonal legjobb idegenbeli mérlegével: Komáromiék hat mérkőzésen öt győzelem mellett csupán Székesfehérváron játszottak döntetlent. Kicsit az volt az ember érzése: a Puskás Akadémia játékosai egyszerűen nem hitték el, hogy kieshetnek. Még a hazaiak vezető gólja, majd Joao Nunes kiállítása után sem…

Az Újpest budafoki győzelme azt bizonyította: mentálisan ugyan még mélyen vannak a lilák, de már fokozatosan tápászkodnak ki a gödörből, hiszen a Kisvárda elleni, idegenbeli döntetlen, és a Fehérvár bravúros legyőzését követően egy olyan mérkőzésen is győztesen hagyták el a pályát, amelyen ők voltak az egyértelmű esélyesek.

Ha egy másodosztályú csapat döntetlent ér el NB I-es ellenfelével szemben, és csupán büntetőkkel esik ki, cseppnyi szégyellnivalója sem lehet. Pláne, hogy a Haladás vezeti az NB II mezőnyét, a tehetséges Németh Szabolcs egy rendkívül stabil csapatot rakott össze, ezt talán az a tény jelzi legjobban, hogy a válogatott Devecseri Szilárd (és ha játszik, Guzmics Richárd) által vezényelt védelem 15 mérkőzésen csupán öt gólt kapott. A Gyirmót rutinból és jó nagy adag szerencsével teljesítette szombathelyi küldetését, a továbbjutás önbizalom-növelő tényező lehet a Ferencváros elleni bajnoki előtt.  

A Mezőkövesd-Zsóry ugyan csak hosszabbításban kapott ki az NB II-ben is mindenkire veszélyes Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában, de éppen a gyengébb bajnoki szereplés az indok arra, hogy egyetlen mérkőzést sem lehet félvállról venni. Supka Attila irányításával eddig kétszer győzött a Kövesd a bajnokságban (a Debrecen majd a Budapest Honvéd volt a szenvedő fél), ám a Magyar Kupa-kiesés egy kisebb paca a közös bizonyítványon. De a futball azért is szép, mert ha a hétvégén újra győznek Drazsicsék (nem lesz egyszerű, hiszen a menekülő Újpest lesz az ellenfél) a mezőkövesdi szurkolók mindent megbocsátanak…

Debrecenben az NB II egyik meglepetéscsapata, az újoncként is szárnyaló Kecskem ét elleni kiesést követően robbant a bomba: mivel a bajnokságban is „befékeztek” Dzsudzsákék (az utolsó négy meccsen csupán egy pontot szereztek)

a Huszti Szabolcs – Toldi Gábor kettős felajánlotta lemondását, amelyet a tulajdonosi kör el is fogadott.

A Budapest Honvéd zalaegerszegi fellépésének nem csak az a legnagyobb fegyverténye, hogy hosszabbításban legyűrték a bajnokságban beinduló Zalaegerszeget, hanem hogy végre eredményesen működött a védelem, azaz nem kapott gólt a csapat! (Ezt a feladatot az őszi idény 10 bajnokija alatt nem sikerült megoldanni). Ez a tény – sok egyéb mellett - még egy kérdést felvet: a válogatott Baráth Botond miért csak a Magyar Kupa-mérkőzéseken kap lehetőséget?

Nyitókép: Zachariassen (balra) végre betalált... Fotó: ftc.hu

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!