Németország és Dánia kijutott a jövő évi labdarúgó-vb-re

2021. október 12. 23:21

Már csak két forduló van hátra a katari világbajnokságért vívott európai selejtezők csoportküzdelmeiből. Nyolc csoportban is jól állnak az esélyesek, kettőben pedig már eldőlt az elsőség kérdése. Németország és Dánia már biztosan ott lesz a legjobb 32 között.

2021. október 12. 23:21
null
Edvi László

A rendező jogán Katar automatikusan tagja a jövő évi világbajnokság mezőnyének. Így 31 helyért indult a küzdelem az idén. Az európai 10 csoport győztesei még idén kvalifikálják magukat a mezőnybe, míg kontinensünk további három helye jövő évben talál gazdára.

Elsőként Németország nyerte meg a saját hatosát.

Egy egészen szenzációs sorozatot folytatva ezzel. Ugyanis amikor nevezett világbajnokságra, akkor mindig kiharcolta a szereplés lehetőségét. 1930-ban a távolság miatt nem akart játszani Uruguay-ban, míg 1950-ben a háború elvesztése után a győztes hatalmak feloszlatták a szövetségét, és ezért nem lehetett ott a legjobbak között. 1974-ben és 2006-ban rendezőként, 1958-ban, 1978-ban és 1994-ben a címvédő jogán nem kellett selejtezőt játszania. A többi 15 sorozatát szinte kivétel nélkül könnyedén teljesítette. Ráadásul 

1934 és 1985 között, vagyis 51 év alatt egyetlen vb-selejtezőt sem veszített el.

Először 1985-ben Stuttgartban Portugáliától kapott ki, legközelebb 2001-ben Münchenben Angliától, majd idén márciusban Duisburgban Észak-Macedóniától.

Ez a három vb-selejtezős veresége van 87 év alatt.

Az utóbbi ebben a sorozatban volt, de ez nem gátolhatta a németeket, hogy már két játéknappal vége előtt megnyerjék a csoportot.

A németekhez hasonlóan gyenge hatost nyert meg Dánia, szintén nyolc mérkőzés után, ám az Eb-elődöntős válogatott egészen elképesztő mérleggel érte el ezt a sikert.

Mind a nyolc találkozóján győzött, és 27 rúgott gólra egyet sem kapott.

Nehéz azt mondani, hogy érdemtelenül jutott be a legjobb 32 közé! Története során hatodszor szerepelhet világbajnokságon.

A forduló előtti beharangozónkban ennek a két válogatottnak a kijutását megtippeltük (ez megtekinthető lejjebb görgetve), és akkor az is szóba került, hogy további kettő elvileg elérheti ugyanezt a mostani etapban, de nem valószínű.

Így is lett! Portugáliának harcolnia kell még, sőt a múlt hét eleji állapotnál rosszabb pozícióból. Ám hiába csak másodikok Ronaldoék, eggyel kevesebb meccset játszottak, és még fogadhatják a jelenlegi éllovas Szerbiát.

Angliának is megvolt az elvi esélye, hogy már ezen a héten megnyerje azt a csoportot, melyben Magyarország is szerepel, de ahogy az várható volt Lengyelország még nem hagyta lerázni magát. Ráadásul - és ezt olyan jó ismét leírni! - nem tudott nyerni hazai pályán a mieink ellen.

Anglia még nem nyerte meg az I csoportot. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Anglia még nem nyerte meg az I csoportot. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Nemzetek Ligája végjátékában érdekelt négy válogatott nem játszott októberben selejtezőt, és közülük kettő emiatt (átmenetileg) kellemetlen helyzetbe került. Spanyolországot megelőzte Svédország, ám ez a két ország az utolsó játéknapon Spanyolországban találkozik, és ott visszaelőzhet az akkori házigazda.

Olaszországnak nem kellett átadnia az első helyét Svájcnak, ám északi szomszédja pontszámban utolérte. Ők is találkoznak még, az Európa-bajnok otthonában, és ugyan a döntetlen talán az olaszoknak kedvezne, de ez nem biztos, úgyhogy elvileg mindkét csapatnak győzelemre kell játszani.

A mostani etapot győzelem és vereség nélkül kezdő

Ukrajna nyert egy meccset, továbbá a finnek is közelebb kerültek a friss Nemzetek Ligája-győztes Franciaországhoz

, amely még nem jutott ki a vb-re, de ami késik az nem múlik.

Belgium sem nyerte még meg a csoportját, mert Wales papíron megelőzheti. De ezt akkor sem fogja megtenni, ha legyőzi otthon,ugyanis Belgiumnak elég egy pont Észtország ellen hazai környezetben. Ezzel a csoporttal kapcsolatban még azt kell megemlíteni, hogy nemcsak a második, hanem a harmadik helyezett is pótselejtezőt játszhat. Utóbbi kapja ugyanis az egyik erre jogosító helyet a Nemzetek Ligájából, míg a másikat a már biztosan Dánia és Skócia mögött végző Ausztria. Így Magyarország a Nemzetek Ligájából nem tudja kvalifikálni magát a jövő évi rájátszásba. A csoportban a második helyre pedig annyi esélye van, mint a magyar szurkolóknak fair play-díjat kapni az UEFA-tól!

Hiába ért el bravúros döntetlent válogatottunk Angliában, már csak matematikai esélye maradt a vb-részvételre. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hiába ért el bravúros döntetlent válogatottunk Angliában, már csak matematikai esélye maradt a vb-részvételre. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A két "billegő csoportban" is sok dolog tisztázódott az elmúlt napokban. Hollandia két pontra meglépett Norvégiától, és bár az északi válogatott (soraiban a világ egyik legfiatalabb zsenijével, Haalanddal, ha éppen egészséges lesz)  maga dönthet a sorsáról, hisz még találkozik Hollandiával, de aligha veri meg azt idegenben. Az oroszok is kétpontos előnyre tettek szert a horvátokkal szemben, de kettejük sorsdöntő csatája Horvátországban lesz, így ott valószínűbb az előzés az utolsó pillanatban, mint a holland-norvég versenyfutás esetében.

Ami biztos: a két már eldőlt csoport mellett a további nyolcból ötben is olyan találkozót vívnak majd, ahol egymás között döntenek a csapatok az első helyről. Vagyis öt "harmincketted-döntőt" láthatunk majd novemberben, mégha ilyen szó nem is létezik a magyar nyelvben.

 

 

A nyitóképen: Hansi Flick, a német válogatott szövetségi kapitánya jövőre Katarban is osztogathatja utasításait  a német válogatott tagjainak

MTI/EPA/Ronald Wittek

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Drazsé
2021. október 14. 11:13
Dánia jobban teljesít.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!