Szinte teljes Szilágyi Áron gyűjteménye, először nyerte meg a budapesti Világkupát

2022. március 19. 19:09

Szilágyi Áron pályafutása egyre kevésbé fokozható. A háromszoros olimpiai bajnok vívó-klasszis négy elveszített döntő után idén végre megnyerte a kardozók egyik legpatinásabb versenyét, a budapesti Világkupát. Szoros asszót csak egyet vívott; világbajnokokat, olimpiai érmeseket vert végig.

2022. március 19. 19:09
null
Balázs Boldizsár

Simán indult Szilágyi Áron első nemzetközi versenye a történelmi jelentőségű harmadik olimpiai diadala óta. A budapesti Világkupa tegnapi selejtezőjében egy szaúdi kardozó szerezte meg a megtiszteltetést, hogy a mai 64-es főtábla első körében iskolát kapjon a mindenféle örökranglisták mellett az aktuális világranglistát is vezető Szilágyitól. 

A következő körben azonban megkezdődött a verseny érdemi része, Szilágyi csapattársával, a 2017-es egyéni világbajnok Szatmári Andrással került szembe. Ők ketten a decemberi Országos Bajnokságon a legkényesebb ízlést is maradéktalanul kielégítő asszót vívtak, mely során az olimpiai bajnok kétszer is miliméterekre volt a vereségtől, emberfeletti mozdulatgyorsasága mentette csak meg akkor.

Ezúttal a szoros, változatos asszó esélyét és Szatmári kedvét is gyorsan elcsapta a bírói felfogás, miszerint egy háromszoros olimpiai bajnok csak nem csinál olyat, amiből tust kapna.

A legjobb 16 között Szilágyi egyiptomi ellenfelet kapott, ami közel sem egyenértékű a nap eleji szaúdival: Egyiptomnak több selejtezők alól mentesülő, kiemelt vívója volt ezen a versenyen, mint a friss olimpiai bronzérmes csapattal érkező Magyarországnak.

Bár továbbra sem vívott magához képest fenomenálisan,

Áron technikai fölénye néhol megszégyenítő volt, a magasan kiemelt ellenfél többször a tus után sem rakta össze, mi történt vele.

A negyeddöntőben a tokiói olimpiai döntő ismétléseként az olasz Luigi Samele következett. A mezőnynek a klasszikumot leginkább követő, tisztelő két vívója igazi kékvérű pengecsattogtatást rendezett – amiben Áron a vele egy korban születettek között verhetetlen. 

Csupa sima győzelemmel jutott el a legjobb négyig, noha egy jól sikerült edzéshez közelebb állt az idegfeszessége, mint egy fontos versenyhez. Ami egyrészt érthető, a héten influenzás volt, egyetlen edzéssel tudott készülni; másrészt viszont az (egyéni) világbajnoki cím mellett a budapesti Világkupa az egyetlen hiányzó verseny, aminek megnyerése nélkül nem akarhat visszavonulni.

Az elődöntőben az utolsó tíz év másik legfontosabb kardvívójával, a 2018-as egyéni világbajnok koreai, Kim Junghwannal találkozott Szilágyi. Akivel a legnehezebb olimpiai asszóját vívta Rióban az elődöntőben. Most egyetlen tus döntött Áron javára, és Rióhoz hasonlóan most is úgy nyilatkozott a félelmetes dinamikájú meccsről, mintha elvesztette volna. Ritkán éreztetik ezt vele akár ténylegesen vesztes asszók is – az ő tudásszintjén a vereség inkább balesetek sorának, semmint egy ellenfél vezérelte folyamatnak a következménye szokott lenni. 

Jöhetett a döntő az egyéniben világbajnoki bronz-, csapatban olimpiai ezüstérmes olasz, Luca Curatoli ellen, aki Áronnak csak a rövidebb, öt tusos csapatcsörtékben jelentett valaha gondot. Jóval kevesebb típusú tust tud ugyanis az olimpiai bajnokhoz képest annál, hogy egy tizenötig tartó meccset megnyerhessen ellene. Ezúttal különösen simán nyert Szilágyi, 15-7-re.

Vívtak páran jobban ma a győztesnél. A korai fordulókban.

Az megint csak Szilágyinak sikerült, hogy a kivilágított főpáston – az elődöntőben és a döntőben – a legjobbja közelében, felszabadultan kardozzék. 

Egy éve veretlen. Betegségből nyerte meg az utolsó előtti igazán hiányzó versenyét. Jó jelek arra nézve a nemzetközi vívószezon elején, hogy a nyári világbajnokságon az utolsót is bezsebelje.

Nyitókép: A győztes Szilágyi Áron a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Világkupa döntője után a budapesti BOK Csarnokban 2022. március 19-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2022. április 20. 09:36
Nem mellesleg, mint minden élsportoló nemzeti elkötelezettségű...
Perczel Éva
2022. március 21. 13:33
Szívből gratulálok! Ismét remek teljesítmény!
Szittya66
2022. március 20. 20:42
Fenomén!
kardlapos
2022. március 20. 20:42
Jól kardozott. Kiváló sportoló. Isten éltesse sokáig!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!