Az MTK nem adja föl, Ventura volt a Gyirmót ásza Újpesten!

2022. május 01. 21:57

Nem mindennapi izgalmakat hozott a két vasárnapi élvonalbeli mérkőzés.

2022. május 01. 21:57
null
Vámos Tamás

Ami a Zalaegerszeg – MTK találkozó előtt egészen biztos volt: döntetlen nem lesz, hiszen erre legutóbb majdnem 22 éve volt példa: 2000 augusztusában (!) 0-0-ra végeztek egymással a csapatok. Az azóta lejátszott 30 találkozó közül tizenhatot a zalaiak, tizennégyet a fővárosiak nyertek meg.

Az MTK-nál a Mezőkövesd elleni hazai, súlyos vereséget (0-4) követően edzőváltás történt: Márton Gábor helyett az U19-es csapat korábbi szakvezetője, Horváth Dávid vette át az irányítást. S rögtön új arcát is mutatta a csapat, hiszen lényegesen kezdeményezőbb volt, mint az előző hetekben.

Előbb egy fejesét mentette Demjén kapus, majd a 13. percben már nem volt menekvés: Stieber Zoltán remek helyzetfelismerését követően (egy szabadrúgást villámgyorsan ívelt a meglóduló támadó felé), Mocsi Attila alászaladt a labdának, így lett jó Futácsnak, aki éppen csak belekapott, és máris 1-0-ra vezetett az MTK!

Az első játékrészben csupán egy Halilovoc-fejessel (a próbálkozás a kapufán csattant), valamint egy Bedi-lövéssel veszélyeztettek a hazaiak, a szünet után azonban ismét a korábbi válogatott támadó igazolta: talán túl könnyen mondtak le róla a közelmúltban a zalaiak. Az 56. percben Vancsa Zalán passzát remekül vette át (az eseményeket ezúttal is csak közelről szemlélő Mocsi biztos, hogy még sokáig emlegeti majd Futács Márkó nevét), és a lehető legjobb megoldást választotta: egyből a kapu jobb  alsó sarkába bombázta a labdát – ez volt a csatár negyedik duplája az élvonalbeli pályafutása során. Vajon összejön-e az első mesterhármas?

A gólpasszt adó Vancsa Zalánnal is nehezen bírtak a zalai védők Fotó: mtkbudapest.hu
A gólpasszt adó Vancsa Zalánnal is nehezen bírtak a zalai védők Fotó: mtkbudapest.hu

Mindenesetre, aki azt hitte, hogy ezzel el is dőlt a mérkőzés, alaposan tévedett, hiszen a ZTE – talán éppen a kétgólos hátrány okozta sokkból felocsúdva – egyszer csak magához tért: pár perc múlva Josip Spoljaric Tajti beadását „pattogtatta” az MTK kapujába, a légiós a két csapat legutóbbi mérkőzésén is betalált.

öt perccel a rendes játékidő letelte előtt Grzan beadását a Puskás Ferenc-díjas Zsóry Dániel pofozta a kapuba, de az égiek úgy akarták, hogy ezt a meccset az MTK nyerje meg! A 90.percben ugyanis a két cserejátékos hozta össze a győztes találatot: Kovácsréti beadása még kipattant a kapufáról de Grozav jókor érkezett és a hálóba fejelt; a gólt Karakó játékvezető (némi VAR-ozás után ) meg is adta.  

Horávth Dávid tehát győzelemmel mutatkozott be az MTK felnőttcsapatának kispadján, míg a Waltner Róbert leváltása után csupán halovány teljesítményt nyújtó ZTE csak annak örülhet: lassan vége a bajnokságnak.

A kérdés csak az: az MTK nem kezdett el túl későn hajrázni?!   

A Megyeri útra „átérve” az utóbbi hetek formája alapján és a hagyományok alapján az Újpest, míg a statisztikai mutatók alapján (az utolsó három mérkőzésen a Gyirmót – egy döntetlen mellett – kétszer is legyőzte az lilákat), a győriek tűntek esélyesebbnek, ráadásul

Éppen Újpesten győztek ebben a szezonban először Budapesten (3-1), az MTK-t is megleckéztették a fővárosban (3-0), majd megszerezték a három pontot a Bozsik Arénában (1-0), valamint – slusszpoénként - a Ferencváros ellen sem kaptak ki a Groupama Arénában (1-1).

A mérkőzés eleje elég egyoldalúra sikeredett: előbb Mitrovics, majd Croizet és Kastrati került helyzetbe, de kimaradtak a lehetőségek. Ezért is érkezett derült égből villámcsapásként a Csertői-csapat találata: Szegi beadását röviden fejelik ki a védők, és Nagy Patrik lövése utat talált az újpesti kapuba. Vészjel az újpestieknek: ebben a szezonban, ha a Gyirmót vezetést szerzett – egyszer sem kapott ki! A liláknak nem is sikerült a félidő végégig komoly helyzetet kialakítaniuk, aztán

Remek előre törés után a beadása Nebojsa Mitrovicsot találta meg, aki ki is egyenlített! Jellemző a nagy feszültségre: a gólöröm miatt a kispadról felugró újpesti vezetőedző, Milos Kruscsics meg is húzódott a hirtelen mozdulat következtében.

Ventura adta meg a kegyelemdöfést az Újpestnek Fotó: gyirmotfc.hu
Ventura adta meg a kegyelemdöfést az Újpestnek Fotó: gyirmotfc.hu

A második félidőben – érthetően – tovább szorongatott az Újpest, de a lehetőségek rendre kimaradnak – elsősorban Giorgi Beridze révén. Végül a jó nevű Csörgő Viktor sietett a lilák segítségére: Katona Mátyás beadásába a büntetőterületen belül kapott bele, annyira egyértelmű az eset, hogy videózásra sem volt szükség.

Az óriási gólszerzési lehetőség elmulasztása nem szegte az újpestiek kedvét, egymás után dolgozták ki a helyzeteket, végül a 84. perc hozta meg nekik az üdvösséget: ekkor Kutrumpisz ívelt át a túloldalra, Croizet beadását pedig Vincent Onovo látványos mozdulattal ollózta a jobb felső sarokba.

Ám mit is írtunk a tudósítás elején? Ha a Gyirmót ebben a bajnokságban vezetést szerez, egészen biztos, hogy nem kap ki!

Nos, a csereként beállt Denis Ventura először még csak ijesztgetett egy távoli lövéssel, végül a hosszabbítás első percében, egy kísértetiesen hasonló helyzetből egyenlített! Így nyugodt szívvel kijelenthetjük: ezen az estén Ventura volt a Gyirmót ásza Újpesten…  

Nyitókép: A Gyirmót nem hagyta magát lenyomni Újpesten Fotó: gyirmotfc.hu

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2022. május 02. 13:21
Az MTK újabb vezetéstudományi hibát követett el. Akkor cserélt vezetést, amikorra a kiesés már eldőlt. Akkor már nem kell. Előtte jóval kellett volna.
pemete jakab
2022. május 02. 11:18
"Nem mindennapi izgalmakat hozott" Izgalmak: 100 Színvonal: 0 Érdemes erre közpénzmilliárdokat áldozni?
pemete jakab
2022. május 02. 10:34
"Ventura volt a Gyirmót ásza" Ventura az ász, azaz ő Ace Ventura.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!