Elképesztő: a 90. percig kétgólos hátrányban volt, mégis a Real Madrid jutott a BL-döntőbe!

2022. május 05. 02:40

Török László klasszikusát idézve: „ilyen nincs, és mégis van!” Erre tényleg csak a királyi gárda képes: a 90. percig a kaput sem találták el Benzemáék, mégis ők lesznek a Liverpool ellenfelei a május 28-i BL-fináléban!

2022. május 05. 02:40
null
Vámos Tamás

A szerdai elődöntő előtt mindenki arra volt kíváncsi: vajon a Real és a Manchester City meg tudja-e ismételni azt a szuperszonikus futballt, amit múlt hét kedden bemutattak? (Csak a rend kedvéért, az első mérkőzésen az angolok – hihetetlen izgalmak után – 4-3-ra győztek.)

Pep Guardiola csapatán semmi sem múlott: De Bruyne-ék tökéletesen tisztában voltak vele, hogy csak akkor lehet esélyük kiverni a Real Madridot, ha gólt szereznek a Bernabeuban is. Ennek megfelelően egyáltalán nem riadt nyusziként kezdték a mérkőzést (előbb Bernardo Silva löketét védte Courtois, majd Gabriel Jesus hagyott ki egy nagy helyzetet).

Persze, a Real is becsülettel próbálkozott, de a kísérletek elhaltak a védőfalban, vagy a kaput sem találták el Viniciusék. A félidő vége felé még Foden lövését hatástalanította a madridiak belga kapusa, a hazai szurkolók pedig elhűlve vették tudomásul:

az első játékrészben kedvenceiknek egyetlen, kaput eltaláló próbálkozásuk sem volt – de hogy lesz meg így a 17. Bajnokok Ligája (BEK)-döntő?!

Cseppet sem volt meglepő, hogy a szünet után egy teljesen más felfogású Real érkezett a pályára: alig telt el 10 másodperc (!), máris egy óriási helyzet maradt ki, Carvajal tökéletes beadását Vinicius alig lőtte mellé. Öt perc múlva Gabriel Jesus válaszolt, Courtois azonban jó helyen volt, ám nem sok hiányzott ahhoz, hogy a brazil sorozatban negyedszer is eredményes legyen a Real ellen!  

Két perc múlva Casemiro remek indítása után Vinicius gurított vissza, Modric meglepően pipogyán, ahelyett, hogy egyből lőtt volna, dekázni kezdett a büntetőterületen belül, persze, hogy ebből a támadásból sem lett semmi! Egyre inkább fölénybe került a Real, az embernek az volt az érzése, hogy a City a tűzzel játszik!

Toni Kroos (elöl) és Kevin De Bruyne - nem sok hiányzott az X-hez... Fotó: MTI/EPA/EFE Sergio Perez
Toni Kroos (elöl) és Kevin De Bruyne - nem sok hiányzott az X-hez... Fotó: MTI/EPA/EFE Sergio Perez

Közben csupán egyetlen adat az igazi profizmusra: az 55. percben mindösszesen 9 – azaz kilenc! – szabálytalanságnál jártunk, egy brusztos magyar bajnokin ennyi már az első öt percben összejön…

A mérkőzés egészét tekintve a 72. percen mégsem teljesen váratlanul szerzett vezetést a Manchester City: Bernardo Silva remek passzát Rijad Mahrez vágta a rövid felsőbe – Courtois-nak esélye sem volt a hárításra… 1-0 a vendégeknek!

Ráadásul a 87. percben a két csere, Gündogan és Zinycsenko hozott össze kis híján egy újabb vendégtalálatot, ám az ukrán lövését a visszaérő Mendy mentette, majd Grealish próbálkozását védte hatalmas bravúrral Courtois.

A rendes játékidőből már alig volt hátra – vajon a Real „szokásos” mázlijára elég lesz-e három perc, plusz a hosszabbítás? Ebben talán a legelvakultabb madridi drukkerek sem hittek már…  

Kivéve a Toni Kroos helyére beálló Rodrygót!

A zseniális kis brazil ugyanis a 90. percben Benzema beadását pörgette a kapuba, majd egy perc múlva bekövetkezett a madridi katarzis:

Carvajal beívelését Asensio csúsztatta meg, amely pont így lett jó Rodrygónak, aki 60 másodperc alatt a mennybe ment, hiszen a fejesével már a Realnál volt az előny!

S ahogy arra számítani lehetett, a királyi gárda a 6 perces hosszabbításban még inkább lendületbe jött: előbb Rodrygo – ki más? – lövését védte Ederson, majd a túloldalon, egy villámgyorsan elvégzett szabadrúgás után Foden kis híján sokkolja a madridi publikumot, de lövése fölé szállt!

Mestermű! Carlo Ancelotti (balra) az ötödik BL-döntőjére készülhet Fotó: MTI/EPA/EFE Juanjo Martin
Mestermű! Carlo Ancelotti (balra) az ötödik BL-döntőjére készülhet Fotó: MTI/EPA/EFE Juanjo Martin

A kétszer 15 perces hosszabbítás első felében még egyszer rámosolygott Fortuna istenasszony a spanyol bajnokra: egy Camavinga – Rodrygo összjáték után Benzemát rúgták föl a 16-oson belül, és hogy ez a találkozó se múljon el a francia gólzsák találata nélkül, a jogos büntetőt a sértett végzi el, védhetetlenül vágja a labdát a bal alsó sarokba. Elképesztő statisztika Karimtől: az idei szezonban 43 tétmeccsen a 43. gólját szerzi!

A játékrész végén még Foden fejesét védi újabb elképesztő bravúrral Courtois, Fernandinho képtelen a hálóba sodorni a labdát, az utolsó 15 percben azonban már nem engedi ki a kezéből a meccset a Madrid, amire a City játékosai keménykedésekkel válaszolnak.

Amikor pedig Daniele Orsato bíró lefújja a meccset, egy kérdés mindenképpen megfogalmazódik az emberben:

egy mérkőzés előtt hány perccel és mennyivel kell vezetni a királyi gárda ellen, hogy végül ne a Real Madrid legyen a győztes?!

A tény ettől még tény marad: a spanyol rekordbajnok a tizenhetedik, míg Carlo Ancelotti mester (akiről itt olvashatják a Mandiner Sport összeállítását) az ötödik Bajnokok Ligája-döntőjére készülhet!  

Nyitókép: a Real Madrid az elődöntő hosszabbításában nőtt a Manchester City fölé Fotó: MTI/EPA/EFE Rodrigo Jimenez

    

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2022. május 05. 16:47
NA, ez a meccs tipikus TIPPMIX-GYILKOS!
Istók3
2022. május 05. 10:50
Jut eszembe! Nem emlékszik vki, ki volt a 3. támadó Zidane idejében Benzema és Ronaldo mellett? Szerk.: Bale lett volna? Bale nagyon gyors volt, de állandóan le volt sérülve. Nem tudott egy meccset végigjátszani.
GyurkaPista
2022. május 05. 10:45
Én meg a 85. percben (tényleg!!!) kapcsoltam el, mert nem láttam esélyt... Aztán mikor visszakapcsoltam, már 3-1 volt... Fogtam a fejemet...
Istók3
2022. május 05. 10:40
A 85. percnél kikapcsoltam a TV-t, mert nem bírtam nézni az angol rögbit. Nem azért volt kevés szabálytalanság, mert tisztán játszottak volna, hanem azért, mert a bíró nem fújta be. A 85. percig két piroslapot és egy büntetőt kellett volna kiosztani az angoloknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!