Milák Kristóf újabb világbajnoki címet szerzett a hazai vizes vb-n!

2022. június 24. 18:46

Milák Kristóf fantasztikus úszással világbajnok lett 100 pillangón péntek délután a hazai rendezésű vizes világbajnokságon a Duna Arénában. Szabó Szebasztián a negyedik helyen végzett 50 gyorson, a nőknél Molnár Dóra hetedikként, Burián Katalin nyolcadiként zárt 200 háton.

2022. június 24. 18:46
null
Bánfalvi Szabolcs

A hazai rendezésű vizes világbajnokság péntek délutáni úszóprogramja során az első magyar induló Szabó Szebasztián volt a férfi 50 méteres gyorsúszás döntőjében, ahová hetedikként jutott be, így az egyes pályán úszott. Szabó az utolsó számában szerepelt ezen a vb-n, és mindent beleadott, a hazai közönség pedig lelkesen buzdította őt. A harmadik legjobb reakciódővel rajtolt, végig kiválóan versenyzett, és

a negyedik helyen végzett 21.60-as idővel, három századdal maradt el a bronzéremtől, ám egy századdal előzte meg az ötödik helyezett ellenfelét. Szabó új egyéni csúcsot úszott, és közelíti az országos rekordot is. 

Nagyszerű eredményt ért el az új számában,  főleg ahhoz képest, hogy mint mondta, a következő olimpiáig szeretné fejleszteni ezt a versenyszámot, mert ott van még sok benne.

Szabó Szebasztián a negyedik helyen végzett a férfi 50 méteres gyorsúszásban a hazai rendezésű világbajnokságon a Duna Arénában június 24-én. Fotó: Trenka Attila
Szabó Szebasztián a negyedik helyen végzett a férfi 50 méteres gyorsúszásban a hazai rendezésű világbajnokságon a Duna Arénában június 24-én. Fotó: Trenka Attila

A női 50 méteres gyorsúszás középdöntőjében Senánszky Petra a hatodik helyen végzett a második futamban. A 28 éves debreceni úszó – aki egyben többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó is – nem jutott a fináléba, miután a 24.95-es idejével a tizenegyedik lett összesítésben.

A péntek délutáni úszóprogram legjobban várt versenye magyar szempontból, a 100 méter pillangó döntője volt, ahol Milák Kristóf a négyes pályán úszott, miután a legjobb idővel kvalifikálta magát.

A Milák az első 50 méter után az első helyen fordult, miközben a hangorkántól semmit nem lehetett hallani, a hazai drukkerek elképesztő hangosan szurkoltak. Milák remekül hajrázott, és fölényesen győzött, leiskolázva a mezőnyt. A fináléban századmásodpercre ugyanannyi időt ért el, mint a középdöntőben (50.14), nyolc tizeddel előzte meg a második helyezett riválisát. Ezzel

Milák a második világbajnoki aranyérmét nyerte meg a hazai vizes világbajnokságon a Duna Arénában.

Milák Kristóf világbajnoki aranyérmet nyert 100 méteres pillangóúszásban a hazai rendezésű világbajnokságon a Duna Arénában június 24-én. Fotó: Trenka Attila
Milák Kristóf világbajnoki aranyérmet nyert 100 méteres pillangóúszásban a hazai rendezésű világbajnokságon a Duna Arénában június 24-én. Fotó: Trenka Attila

A női 200 méteres hátúszás döntőjében két magyar szerepelt: az egyes pályán Molnár Dóra, a nyolcason Burián Katalin. Az első hossz után Burián hetedikként, Molnár nyolcadikként fordult. Fél távnál sem változott a helyzet. A harmadik 50 méteren helyet cserélt a két magyar hölgy, végül Molnár hetedik, Burián nyolcadik lett.

Ezzel véget ért a magyar versenyzők számára a pénteki úszóprogram.

A versenynap végén világraszóló eredmény született, az amerikai világklasszis, Katie Ledecky sorozatban ötödször szerzett világbajnoki címet női 800 méteres gyorsúszásban, és karrierje 19. nagymedencés vb-aranyérmét nyerte meg péntek este a Duna Arénában.

Szombaton folytatódnak az úszóversenyek a Duna Arénában.

 

Nyitókép: Milák Kristóf világbajnoki aranyérmet nyert 100 méteres pillangóúszásban a hazai rendezésű világbajnokságon a Duna Arénában. Fotó: Trenka Attila

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2022. június 25. 10:17
Kristóf a nagy reménység...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!