Felharmadolta a Puskás Akadémiát a Guimaraes – alig maradt esély a visszavágóra

2022. július 22. 01:36

Pedig a második félidei játék alapján simán lett volna remény egy szorosabb eredmény elérésére is…

2022. július 22. 01:36
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Guimaraes városáról eddig nem sok kellemes emléket őrizhettek a honi futballszurkolók: a helyi kedvencek eddig csupán egyszer találkoztak nemzetközi kupamérkőzésen magyar csapattal, 1987 őszén a Tatabánya csak szoros csatában (1-1; 1-0) maradt alul ellenfelével szemben.

A másik emlék még ennél is szomorúbb: 2004. január 25-én az áldott emlékű válogatott futballista, Fehér Miklós éppen egy Guimaraes – Benfica mérkőzésen esett össze a helyi stadionban, és már nem tudták megmenteni az életét; a napokban, július 20-án volt a születésnapja, még mindig csupán 43 éves lenne…

Nem véletlen, hogy a csütörtök esti Európa-konferencialiga-találkozó előtt a Puskás Akadémia küldöttsége a stadion kezdőkörében lerótta a kegyeletét a 25-szörös válogatott futballista emléke előtt.

A kezdő sípszó előtti magasztos pillanatok azonban hamar véget érnek, hiszen már a 4. percben megszerzi a vezetést a hazai csapat: Rúben Laimeras beadását Almeida fejeli középre, André Silva nem éri el a labdát, Jota azonban igen, és egyből tovább tolja az eredeti feladónak (Laimerasnak) , aki a rövid sarokba bombáz. 1-0-ra vezet a Guimares – ez bizony gyorsan jött!   

Az első negyedóra után kezd magához térni a felcsúti legénység: előbb Slagveer beadása után rúghatja első szögletét a Puskás (a kísérletből semmi nem lesz), majd nem sokkal ezután az egyik nyári szerzemény, Colley lövését védi Varela.

ezért is lehetséges, hogy a felcsútiak feltűnően sokszor késnek el a belépőkkel, magyarul sokat szabálytalankodnak.

Az első fél óra utolsó említésre méltó eseménye Almeida próbálkozása, de a technikás középpályás távoli löketét szépen üti kapu fölé Markek Tamás.

Négy percre rá felcsillan a remény: a válogatott Nagy Zsolt kiváló beadását a Hollandiából hazatérő Kiss Tamás remekül lövi a Guimaraes hálójába, nem is olyan apró szépséghiba, hogy mindezt lesről tette…

De legalább elhihették a mieink, hogy el lehet jutni a portugálok kapujáig!

Ám a hazaiak gyorsan lehűtik a kedélyeinket: ismét Jota villan, remek beadását André Silva okosan visszagurítja, Tiago Silva pedig teli rüszttel hatalmas gólt  ragaszt a Puskás Akadémia kapujának jobb felső sarába – szegény Markek hiába nyújtózik… Már 2-0 a Guimaraesnek.

Egészen más lenne a mérkőzés képe, ha a hazaiak második találata után öt perccel a Spandler passzával kiugró Slagveer pontosabban emelne. Nem így tesz, a kifutó Varela fölött elszálló labda mellé megy, ráadásául a holland légiós belesérül a kísérletbe, le is kell cserélni, Skribek Alen váltja.

De mennyivel jobb lenne, ha 0-2 helyett 1-2-vel tudnánk a szünetre menni!

Sahab Zahedi ezúttal adós maradt a gólokkal Fotó: Puskás Akadémia/Facebook
Sahab Zahedi ezúttal adós maradt a gólokkal Fotó: Puskás Akadémia/Facebook

Nem lehet tudni, mi hangzott el a pihenő alatt a Puskás Akadémia öltözőjében, de tény, a második játékrészre sokkal agilisabb lett a mieink játéka, ehhez nagyban hozzájárult a kisebb sérüléssel bajlódó, éppen ezért csak s szünetben beálló Sahab Zahedi. Az iráni - a háborús helyzetre való tekintettel - a télen ingyen került az ukrán Zorja Luhanszktól Felcsútra, de hogy kiemelkedő képességű játékos, bizonyítja: nyolc NB I-es mérkőzésen már négyszer volt eredményes!

Fentieket a Guimaraes ellen csak részben igazolja: előbb Tiago Silva hazaadását csípi el, ugyan kissé kisodródva, de egyedül törhet kapura, ám lövését könnyedén hárítja Varela.

Ezt követően tovább nyom a Puskás: Van Nieff remek indítása után ismét Nagy Zsolt ad be pompásan, Baluta pörgetése megpattan egy védőn, Bruno Varela azonban ismét igazolja: nem véletlenül tartják a portugál futball legtehetségesebb kapusai között számon.

Zahedi, mit hagytál ki! Az iráni ezútal Ogava passzát csípi el a tizenhatoson belül, addig forgolódik, amíg teljesen tisztára játssza magát, ám a ziccerből még a kaput sem képes eltalálni!

Ki más, mint Jota remek passzával a csereként beálló Anderson Silva lép ki a tizenhatoson belül, kissé kisodródva – amolyan lesz, ami lesz alapon - rábikázza a labdát, amely a kivetődő Markek Tamás lábai között talál utat a kapuba, 3-0-ra vezet a Guimaraes, el is dől a találkozó.

S bár ezek után akadtak helyzetecskék itt is, ott is, az eredmény már nem változott, így nem is érdemes több szót vesztegetni a mérkőzésre. Ha csak annyit nem, hogy egyértelműen kiderült, melyik a jobb csapat, ám az is tény: kicsit nagyobb odafigyeléssel és koncentrációval szorosabb is lehetett volna a végeredmény – így viszont szinte semmi esély nem maradt a visszavágóra…

 A kép csalóka: nem a Puskás Akadémia került lépéselőnybe Fotó: pfla.hu

 

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2022. július 24. 18:28
OSTOBASÁG, ha arra gondolsz, hogy őt IS ORBÁN! EZ olyan hülyeség, hogy mindenki, minden mögött VIKTORT látjátok! IGEN-igen egyszerűnek kell lenni ahhoz, hogy tényleg elhiggye valaki, hogy a FECSÚTI focicsapatot is Orbán Viktor irányítja!
gyaloggos
2022. július 24. 11:44
AZT nem hiszem, hogy ORBÁN VIKTOR, vagy MÉSZÁROS LŐRINC beleszól a szakmai munkába!
kunfia
2022. július 24. 11:44
2007ben Orbán elvtársad mondta a Puskás Akadémia felavatásánál,hogy 10 éven belül lesz 50 nemzetközi topbajnokságokban játszó labdarúgónk.
gyaloggos
2022. július 24. 11:44
A GUIMARAES második csapata is simán verné a Puskást !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!