Blikk: Gyanúsítottként hallgatták ki Szalai Ádámot

2023. február 18. 10:35

A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya az év végén került utcai verekedésbe.

2023. február 18. 10:35
null

Verekedésbe keveredett Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya tavaly év végén. Egy 21 éves férfi és a focista december 29-én keveredtek szóváltásba egy pesti szórakozóhely közvetlen közelében.

A Blikk szerint Szalai Ádám öccsét a sértett arra kérte, hogy készítsen fényképet róla és barátairól, amit a focista testvére nem vállalt. 

A sértett a Blikknek azt mondta, Szalai Ádám megrúgta őt, valamint a földön tovább rugdosta. Szalai Ádám szerint egyszer valóban megrúgta a sértetettet, ám tagadta, hogy a földön is bele rúgott volna. A válogatottságtól tavaly visszavonult csatár állítja, minősíthetetlenül fenyegette az öccsét a másik három társával együtt a sértett, de a fekvő embert már nem bántotta, miközben a testvére védelmére kelt. A Blikk azt írta, Szalait kihallgatták és a rendőrség előtt is beszámolt arról a csatár, szerinte mi hogyan történt azon az éjszakán.

– idézi Szalait a bulvárlap.

A rendőrök a helyszín térfigyelő kameráinak felvételeit begyűjtötték, a sértett és társai tanúként történő meghallgatása még január közepén lezajlott. A lap úgy tudja, hogy Szalait gyanúsítottként hallgatták ki. 

Tájékoztatjuk, hogy az ön által említett esettel összefüggésben egy férfit gyanúsítottként hallgattunk ki garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt”

– közölte a BRKF a lappal. 

Szalai Ádám a bulvárlapnak kijelentette, továbbra is állítja azt, amit januárban már közölt, hogy jogosan védte a testvérét, és az ügyvédje is így nyilatkozott. 

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kolozsv
2023. február 18. 16:32
Persze, hogy rúgott. Egész életében ezt tette. Mondjuk, még fejelhetett volna, esetleg. De a kéz a focistánál nem játszik. Szalai jó fej.
simonvitéz
2023. február 18. 14:02
Életveszélyes a pesti éjszaka. Még szerencse, hogy Ádám nem járt úgy, mint Simon Tibi.
yanoo
2023. február 18. 12:48
Hajrá Ádám! A Szalait fikázóknak.- remélem, amikor megtámadnak titeket az utcán, akkor mindenki közönyösen végignézi, mert nem akar senki vádlott lenni a segítség nyújtás miatt.
kishal
2023. február 18. 12:07
Családos ember, inkább otthon ülne a szép párja és a karonülő kisgyermeke mellett, mint kocsmázna! Oszt akkó nem kéne bíróságra járnia!...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!