José Mourinho: A történelem nem rúg labdába egy ilyen mérkőzésen! José Mendilibar: A történelem sosem hazudik!

2023. május 30. 20:47

A Sevilla – Roma EL-döntő nagy kérdése: José Mourinho hatodszor vagy a Sevilla ötödször lesz kupagyőztes? Ami biztos, mindkét csapat játékosainak egyetlen cél lebeg a szemük előtt: halhatatlanná váljanak Budapesten!

2023. május 30. 20:47
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

A protokollra mindig kínosan ügyelő UEFA munkatársait is váratlanul érte, hogy az AS Roma delegációja egyórás késéssel érkezett meg a Puskás Arénába. Ennek – egyik – oka volt, hogy José Mourinho ragaszkodott a tavaly is bevált koreográfiához: 2022-ben sem az Európa-konferencialiga helyszínén, Tiranában tartotta meg az utolsó edzését, hanem a klub edzőközpontjában, Trigoriában.

A portugál szakvezető a finálé előtti, immár kötelező sajtótájékoztatón a következőket mondta el:

- Játékosaim nevében is mondhatom, mindegyik mérkőzésen és minden nap azért dolgozunk, hogy történelmet írjunk a klubbal. A tavalyi a Európa-konferencialiga-döntő, a Feyenoord legyőzése után ezúttal is mindent megteszünk majd a sikerért.

José Mourinhóval kapcsolatban kihagyhatatlan: a Special One Budapesten immár a hatodik (!) európai kupagyőzelmét ünnepelheti.

Vegyük gyorsan végig: 2003-ban az FC Portóval diadalmaskodott a még UEFA Kupa névre hallgató, harmadik számú európai kupasorozatban (a Celticet aranygóllal verték 3-2-re), majd a következő szezonban szintet léptek: a Bajnokok Ligája-trófeát is elhódították – ezt a francia Monaco bánta, amely egy 3-0-s vereségbe szaladt bele. 2010-ben már egy másik olasz sztárklubbal, az Internazionaléval jutott a csúcsra (értsd: újabb BL-győzelem – a szenvedő fél ezúttal a Bayern München volt, amely 2-0-s vereséget szenvedett. A portugál mester 2016-ban már a Manchester Uniteddel menetelt egészen az Európa Liga-aranyéremig (az újabb 2-0-s sikert ezúttal az Ajax Amsterdam bánta), míg a legfrissebb diadal a már említett, tavalyi Európa-konferencialiga-döntő, a Feyenoord elleni 1-0-s siker.

Az AS Roma játékosai nem a helyszínen, saját edzőközpontjukban tréningeztek a finálé előtt Fotó: MTI/AP/Alessandra TarantinoFotó:
Az AS Roma játékosai nem a helyszínen, saját edzőközpontjukban tréningeztek a finálé előtt Fotó: MTI/AP/Alessandra TarantinoFotó:

José Mourinho: Az EL-finálé egy rendkívüli, felejthetetlen pillanat lesz!

A portugál mester ezzel kapcsolatban elmondta: hiába vívja szerda este a Puskás Arénában immár a hatodik európai kupadöntőjét, egyáltalán nem gondol a múltra, éppen ezért úgy készül a szerda este 21 órakor kezdődő csatára, mintha edzői pályafutása első kupadöntője lenne! „Karrierem jelenlegi szakaszában csak az jár a fejemben, mekkora örömet okozhatunk a szurkolóknak, hiszen Róma egy igazi futballváros, amelynek részesei lehetünk”

 A Sevilla elleni szerda esti mérkőzéssel kapcsolatban hozzátette:

- Az utóbbi két hónapban rengeteg tétmérkőzést játszottunk, sok sérültünk volt, ezt mind figyelembe kell venni e hosszú út kapcsán, amely során csak egy cél lebegett a szemünk előtt: az Európa Liga-finálé! Ne feledjük: a történelem nem rúg a labdába egy ilyen mérkőzésen, csak a játékosok. Ezzel együtt a Sevilla előnyösebb helyzetben van, mint mi, hiszen számukra szinte már rutinmunka rutin eljutni az EL-fináléig, nekünk viszont ez egy rendkívüli, felejthetetlen pillanat lesz. Nagyon kemény két év van mögöttünk, hiszen nem kevesebb, mint 30 nemzetközi kupamérkőzést játszottunk.

A szakmai stáb munkája azonban lezárult, most már a játékosokon van a sor, hogy történelmet csináljanak.

José Luis Mendilibar: Minden lehetséges fegyverünket felhasználjuk a siker érdekében!

A Sevilla mestere a sajtótájékoztatója előtt összetalálkozott Mourinhóval, és látványosan összeölelkeztek. A spanyol szakvezető az újságíróknak a következőket mondta el:

- Amikor megérkeztem a csapathoz, még az Európa Liga kieséses szakaszában jártunk. De hűek voltunk ahhoz a történelemhez, amely jelen van a klub életében, így újra eljutottunk az EL-döntőig - ezért is mondom, hogy a történelem sosem hazudik! Ha ilyen szituációba kerülsz, már nem elégedsz meg a bajnoki sikerekkel. A Roma nagyon nehéz ellenfél lesz, kitűnően védekeznek, ebből a szempontból két ellentétes stílusú csapat találkozik majd egymással. Az biztos, hogy mi minden lehetséges fegyverünket felhasználjuk, így hiszem, hogy sikerrel vesszük majd ezt az akadályt is. De ne feledjük: mindkét csapat megérdemelten jutott a fináléba, és éppen ezért meg is tesz mindent a sikerért. Azzal, hogy esetleg mi lennék az esélyesebbek, számomra irreleváns: az a csapat győz majd, amelyik kevesebb hibát követ el.

A Sevilla szakvezetőjére pályafutása legfontosabb mérkőzése vár Budapesten Fotó: MTI/AP José Breton
A Sevilla szakvezetőjére pályafutása legfontosabb mérkőzése vár Budapesten Fotó: MTI/AP José Breton

José Mendilibar március 22-én ideiglenesen vette át a Sevilla irányítását, és csak június 30-ig szól a szerződése a klubbal. A jövőjével kapcsolatban a következőket mondta el:

- Ez a kérdés jelen pillanatban egyáltalán nem foglalkoztat!

Annak idején munkanélküliként írtam alá a szerződésemet a Sevillával, amely két és fél hónapra szólt.

Ez június 30-án lejár, így még hátra van az AS Roma elleni Európa Liga-döntő és a Real Sociedad elleni bajnoki. De még egyszer hangsúlyozom: nem agyalok a jövőmet illetően! Ám bevallom: nagyon élvezem ezeket a napokat, akár egy spanyol bajnokiról vagy éppen egy fontos európai kupameccsről van szó. Amikor egy ennyire fontos mérkőzés előtt állunk, mindig egy különös bizsergés lesz rajtam úrrá, és csak egy gondolat jár a fejemben: miként győzhetnénk?

Vajon a holnapi finálé után is ilyen felszabadult és vidám lesz José Mourinho? Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2023. június 01. 18:57
Győzött az igazság.
brekker
2023. június 01. 18:55
Most csapdába ejtettük Európát. Mindent Vissza!
lynx
2023. május 30. 22:44
A Rómában Mourinho a penge. A Sevillának szurkolok, de Mourinhot lebecsülni hiba.
akkor ki
2023. május 30. 21:21
Sevilla nagy falat lesz a Rómának! Bono, Rakitic, Gil, En Nesyri, Ocampos, Gueye, Navas, Acuna nem szarral gurigáznak! Míg Mourinhonál ki a penge? Belotti, Dybala, Kumbulla vagy Matic? Esetleg Spinazzola vagy Pellegrini? Karcsú nevek és képességek. Ha Rakiticet meg Gilt kitudná iktatni valaki, talán feltudnak jutni a Sevilla 16-ig. Sevilla nyer!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!