„Amíg van ember a hegyen, addig reménykedhetünk, hogy Szilárd épségben leér” – Pintér László a Mandinernek

2023. május 25. 10:51

A Suhajda Szilárd segítségére indult serpák felértek a négyes táborba, de nem találkoztak vele, mindenki azon dolgozik, hogy épségben lehozzák – mondja a szakújságíró.

2023. május 25. 10:51
null

Továbbra sem tudni, hol van Suhajda Szilárd, aki kedden este indult el a Mount Everest csúcsa felé, a segítségére indult serpák felértek a négyes táborba, de nem találkoztak vele. Lapunk elérte Pintér Lászlót, a Mozgásvilág és az Eurosport munkatársát, aki a hegymászó családja és háttércsapata mellett követi az eseményeket. 

Mint elmondta, Suhajda Szilárd háttércsapata felvette a kapcsolatot azokkal az ügynökségekkel, amelyek még hegyi tevékenységet folytatnak a négyes tábor magasságában. Ezt azt jelenti, hogy vannak még hegyi vezetők, akik a csúcsra visznek fel embereket. A hegymászószezon azonban a napokban véget ér, mert az időjárás megváltozik. Pintér László szerint 

Az említett ügynökségek közt van a Seven Summit Treks, amely Suhajda Szilárd logisztikáját szervezi, egy amerikai cég, valamint Mingma Gyabu Sherpa ügynöksége, az IMG. Utóbbi céggel az Everestet a napokban oxigénpalackkal megmászó magyar származású Price Márton tartja a kapcsolatot.

A kommunikáció folyamatos, azon dolgoznak, hogy minél gyorsabban lehozzák a magyar hegymászót.

Az esetleges forgatókönyvekre vonatkozó kérdésünkre Pintér László azt mondta, nincs értelme a találgatásoknak, fogalmuk sincs, mi lehet az oka, hogy nem találják Suhajda Szilárdot.

Elmondta azt is, hogy a négyes táborba éjjel elindított két serpa nem találkozott a magyar hegymászóval, de ott várják, és amennyiben leért tudnak segíteni neki. Jelenleg legalább egy hegymászócsapat tart a csúcs felé, bármilyen információjuk lesz a magyar hegymászóról, jelezni fognak – közölte Pintér László.

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BVNN
2023. május 25. 15:30
27 éve egy oxigén nélkül mászó svéd, Göran Kropp 100 méterre a csúcstól fordult vissza. Fent kellett töltenie az éjszakát és túlélte, mert nem aludt el - de közel volt. Két éjszakát sajnos valószínüleg lehetetlen.
DFK
2023. május 25. 13:55
Sajnos a realitás az, hogy a remény nagyon fogy.
sumika
2023. május 25. 13:37
Mielöt még elélveznénk ettöl az embertől......van pénze van ideje....gondolom nem kell otttHON omindennapodolgozn....a serpák minden évben meg teszik ezt a távot .....a "kiráLY" ....ÚGYMOND...cSÚCS Támadás...24-nél tart......hadjuk a faszságokat....
Marianer
2023. május 25. 12:40
Matula bácsi mondta Tutajosnak: "Ha nem vigyáz magára a berekben, nem vigyáz magára senki."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!