Tizenkét meccsig volt veretlen a világelső, amikor jött Marozsán Fábián az év teniszszenzációjával (VIDEÓ)

2023. május 15. 15:58

Marozsán Fábián élete első főtáblás szerepléséhez jutott el a profi tenisz legmagasabb szintjén, ATP-versenyen. Egyből két győzelmet szerzett, és ezzel eljutott Rómában a világ jelenlegi legjobb játékosáig, Carlos Alcarazig. AKIT MEG IS VERT! Az év teniszszenzációja és magyar sportsikere!

2023. május 15. 15:58
null

Marozsán Fábián életében először jutott el előző héten a profi tenisz első osztályának, az ATP Tournak bármilyen szintű versenyén a főtábláig. Rögtön az egyik legnehezebb helyen, Rómában, ami a legmagasabb, ezres szintet jelenti, ahol már mindenki csúcsforma közelében kell hogy játsszon, hiszen a következő torna már a Roland Garros.

Marozsán az első két fordulóban minden megnyert ponttal tolta kifelé élete legjobb eredményét. Amikor a második fordulóban megverte a cseh Leheckát, akkor úgy tűnt, pályafutásának legjobb hetének jutalma lesz, hogy azzal a Carlos Alcarazzal játszhat, aki tizenkét meccs óta veretlen, a legutóbbi két salakos tornáját megnyerte, két hete a barcelonai döntőben például olyan tenisszel, hogy a szintén top5-ös Stefanos Tsitsipas csak kínjában nevetett rajta, mennyire esélytelen.

Alcaraz és Novak Djokovic az elmúlt hónapokban folyamatosan váltogatják egymást a világranglista élén, közel hibátlan salakos teljesítményének köszönhetően (20 győzelem, 1 vereség idén) Alcaraz jövő héttől mindenképp világelső lesz ismét.

Minderről Marozsán tökéletesen el tudott feledkezni. Nem azért verte meg Alcarazt, mert rosszul teniszezett volna a spanyol, hanem mert a magyar játszott olyan szinten, hogy a világ egyik leggyönyörűbb teniszkomplexumának nézői az egyik ámulatból a másikba estek.

Marozsán például felülmúlta ejtésekkel azt az Alcarazt, aki egymaga hozta vissza ezt az ütésfajtát az élteniszbe mint fontos fegyvert. És ezt nem csak a magyar szem mondatja. A vezető francia sportnapilap, a L'Équipe is azzal kezdi a tudósítását, hogy Alcaraz megízlelte, milyen vele játszani. „Marozsán úgy játszott, mintha elolvasta volna a »Tenisz Alcaraz szerint« című kötetet, és jobban tudná a tartalmát, mint a szerző” – írják.

Marozsán miután megnyerte az első szettet, a másodikban kétszer kellett, hogy megvédje adogatóként a játszmát. Végül eljutott a tiebrékig, ott azonban 1-4-es hátrányba került. Alcaraz félig már az egyenlítésen törhette a fejét; Fábián viszont zsinórban hat pontot nyert őrületesen bátor tenisszel.

Carlos Alcaraz nemcsak a világelső (19 éves kora óta), hanem minden létező szakértő szerint a következő évtized legfontosabb teniszezője lesz, aki egyesíti Federer támadó teniszét, Nadal hevületét és Djokovic meg nem alkuvását.

Bárkit, aki legyőzi őt, örökre megjegyez a sportvilág. Pláne, ha ilyen játékkal, mint ahogy Marozsán Fábián tette.

Nyitókép: Andreas SOLARO / AFP

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2023. május 17. 06:43
Szalmaláng. Azóta kikapott. Nincs egyenletesen kimagasló teljesítmény sehol. Talán a vizilabdázók voltak azok.
masikhozzaszolo
2023. május 16. 19:54
Gratuláluk! Persze, én olyan vagyok, mint Churchill: no sport. De már nem tudom kikerülni. Unokám szeptemberben első osztályosként beiratkozott vívásra, kipróbálja. Most hallom, meséli a menyem: és akkor kétszer megszúrtak. (Párbajtőr). És majdnem elsírtam magam. De utána bevittem 3 tust, mert nagyon begurultam. És mindenki idősebb és nagyobb volt nálam. De ott sírtak a padon. Országos bronzbajnok, harmadik lett, a BOK csarnokban a diákolimpián, 8 évesen.
Tisza009
2023. május 16. 09:25
Háromszor néztem meg a meccset, mind a háromszor zseniális volt.
Lion
2023. május 15. 21:59
Óriási siker. Ismerem az edzőjét, gratula nekik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!