Bejelentette visszavonulását Nikolics Nemanja

2023. június 11. 15:34

Az egykori támadó a magyar, a lengyel és az észak-amerikai első osztályban is gólkirály volt.

2023. június 11. 15:34
null

Nikolics Nemanja, akit az utóbbi csaknem két évtized leggólerősebb magyar támadójának tartanak 35 évesen bejelentette, hogy felhagy az aktív labdarúgással, és visszavonul – számolt be a Magyar Nemzet

Nemanja a magyar, a lengyel és az észak-amerikai első osztályban is gólkirály lett,

a magyar válogatottban 43 mérkőzésen nyolc találatig jutott el – emlékeztetett a lap.

Mint ismert, a ciprusi AEK Limassol nem hosszabbította meg a játékos szerződését. A 43-szoros válogatott csatár vasárnap délelőttre sajtótájékoztatót hívott össze Székesfehérvárra. Többen azt várták, bejelenti visszatér korábbi klubjába, az immár Fehérvár FC néven futó csapatba, azonban kiderült: az egykori gólkirály visszavonul a labdarúgástól.

A sportoló közösségi oldalán úgy fogalmazott, „ha belegondolok, ettől a szótól féltem a legjobban.

Azért volt mindig is rémisztő ez a gondolat, mert tudtam, ha befejezem, azt kell elengednem, attól kell elbúcsúznom, amit mindennél jobban szerettem csinálni.”

Köszönetet mondott a szurkolóknak

Mindemellett a bejegyzésben köszönetet mondott a magyar futballszurkolóknak, „nélkületek nem lett volna kerek ez a történet” – hangsúlyozta.

Arról is írt, hogy „nem tennék semmit másképp,

Lehetetlen és felesleges kiemelni bármit is ebből a kalandból, mert mindennek megvan az értéke, a helye a szívemben. Aki ismer, tudja, egy makacs, konok ember vagyok, akit ha kiküldenek az ajtón, visszamászik az ablakon. Aki csatárnak született, mert hát így, 35 évesen el kell ismernem: én ebben a játékban gólt szerettem a leginkább szerezni” – olvasható a búcsúposztban.

A focista teljes bejegyzését alább tekinthetik meg:

Nikolics Nemanja az egykori Jugoszlávia területén fekvő Zentán született, itt is kezdte meg labdarúgó-karrierjét. Magyarországon először Barcson, majd Kaposvölgyén játszott, ezt követően pedig Kaposvárra igazolt. Első NB I-es mérkőzését 2008. március 1-jén játszotta későbbi csapata, a Fehérvár ellen. Nikolics a Székesfehérváron töltött időszakában két bajnoki címet ünnepelhetett, megnyerte a Szuperkupát, bejutott az Európa-ligába, és háromszor az NB I gólkirálya volt.
Második fehérvári periódusában meglőtte a 100. gólját a piros-kékek színeiben.Miután 2022 nyarán elhagyta a Fehérvárat, a török másodosztályban szereplő Pendiksporhoz írt alá, ahol egy fél idényt töltött el. Az idei év januárjában a ciprusi AEK Larnacához igazolt, ahol Gyurcsó Ádám csapattársaként játszott, szerződése az évad végén lejárt, ezt nem hosszabbították meg.

Második fehérvári periódusában meglőtte a 100. gólját a piros-kékek színeiben.Miután 2022 nyarán elhagyta a Fehérvárat, a török másodosztályban szereplő Pendiksporhoz írt alá, ahol egy fél idényt töltött el. Az idei év januárjában a ciprusi AEK Larnacához igazolt, ahol Gyurcsó Ádám csapattársaként játszott, szerződése az évad végén lejárt, ezt nem hosszabbították meg.

Nyitókép: Nikolics Nemanja Facebook-oldala

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csalánlevél
2023. június 11. 21:09
Jó focista.
letsgobrandon
2023. június 11. 16:04
a vidi sokat köszönhet neki
Búvár Kund
2023. június 11. 15:42
Sajnos a válogatottban soha nem nyújtott emlékezeteset. Vagy inkább egyik szövkap sem tudta, hogy mit kezdjen vele. Sok sikert a civil életben.
Héja
2023. június 11. 15:42
Nikolics nem anyja, nem apja, már nem futballista. Eredményes játékos volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!