Rendkívüli: megcáfolták Suhajda Szilárd halálának legelterjedtebb teóriáját

2023. június 03. 16:54

Két új szemtanú is megszólalt a magyar hegymászóval való találkozásukról.

2023. június 03. 16:54
null

Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: Ben Ferrer, a Seven Summit Climbs csapatának tagjaként május 24-én reggel fél nyolckor tért vissza az Everest csúcsáról, ekkor azonban találkozott egy hegymászóval, aki a hegyoldalon ült.

Ferrer lefotózta a férfit, akiről kiderült, hogy Suhajda Szilárd.

Erről itt írtunk bővebben.

Megcáfolták a magyar hegymászó halálával kapcsolatos teóriát

„Megkérdezte, hogy milyen messze van még az Erkély (8400 méter), de közben eléggé fáradtnak tűnt, amiből én rosszul arra következtettem, hogy közli a csapatával a helyzetét, és esetleg visszafordul” – idézte Suhajda Szilárdot Ben Ferrer. Hozzátette, hogy szerinte az volt az év legmegfelelőbb napja a csúcsmászásra, mivel a meleg hőmérséklet mellett kevesen tartózkodtak fent, a szél se fújt, sőt viharfelhőket sem igen lehetett látni az égen. 

Hat órával a találkozást követően Suhajda Szilárdot már az Erkély fölött látta Elia Saikaly, aki ugyan megpróbált kommunikálni vele, de már nem tudott. „Hiába szólítottam meg, nem válaszolt. Nagyon eltökéltnek tűnt, lassan, de biztosan haladt felfelé. Látszott rajta, hogy kemény fából faragták” – árulta el Saikaly.

A két szemtanú ezzel megcáfolta a magyar hegymászó halálának legelterjedtebb teóriáját: korábban ugyanis arról lehetett hallani, hogy sokan voltak a Mount Everesten, Suhajda pedig „dugóba” került, ami hátráltatta a csúcskísérletben. Ráadásul ezek alapján az időjárás is megfelelő lehetett azon a napon, amikor eltűnt – idézte fel a Világgazdaság.

 

***

Nyitókép: Ben Ferrer

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2023. június 04. 09:42
Mit tart a kezében? Miért fedetlenek az ujjai?
Tibibácsi
2023. június 04. 08:13
És akkor most hova szarjak? Most ez a szenzáció, legalább 18 bőrt le kell róla húzni. Gyurcsány, vagy Karácsony már (éppen most) nem is ad elég témát? Seggnyalók!
Józsi6
2023. június 04. 07:50
Várom már: Suhajda meg sem halt. Egy tibeti kolostorban rejtőzött el Orbán fasiszta rendszere elől. Az utazásra a pénzt személyesen Alexander Soros adta David Pressman közbenjárására.
Maciapu
2023. június 04. 01:54
"az volt az év legmegfelelőbb napja a csúcsmászásra, mivel a meleg hőmérséklet mellett..." -------- Akárki is fordította a szöveget a beszélői kulturálatlanságát hűen tükröző angol nyelvből, nincsen: – meleg hőmérséklet – ahogy a buzi se meleg, hanem deviáns, elhajló, fajtalan stb. (legfeljebb: alacsony, magas, kedvező, ingadozó, leeső, felszökő, kibírhatatlan stb. hőmérséklet) – olcsó árak (a jó édes kurva anyját annak az újmagyar, teszkós marketinges gecinek, aki ezt az angolból – cheap prices – bevezette; az áruk lehetnek csak olcsók, nem pedig az árak; az itt is alkalmazható választék egy része ott van eggyel feljebb a hőmérsékletnél) – gyors sebesség (ezt is valami magyarul nem tudó idegen ügynök fordította a 'fast speed'-ből; magyarul nem tudóknak: alacsony vagy magas, rendkívüli stb. sebesség)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!