Célegyenesben Kerkez Milos és Szalai Attila klubváltásai

2023. július 10. 21:27

Szalai Attila a napokban aláírhatja szerződését az Union Berlinnel, ahol Schäfer András csapattársa lehet. Fabrizio romano szerint Kerkez Milos megegyezett a Lazioval, és a klub a közeljövőben ajánlatot tesz a magyar labdarúgóért. Átigazolási körkép.

2023. július 10. 21:27
Kerkez Milos és Szalai Attila, a magyar labdarúgó-válogatott játékosai

Kerkez Milos és Szalai Attila – célegyenesben a klubváltások

Úgy látszik nagy keletje van az idei átigazolási időszakban a magyar játékosoknak. A legnagyobb szenzáció természetesen Szoboszlai Dominik átigazolása volt, aki a Liverpool FC-hez szerződött öt évre. Szintén jó ideje jelennek meg találgatások Szalai Attila, és az elmúlt évben kiváló teljesítményt nyújtó, és szinte hihetetlen értéknövekedést produkáló Kerkez Milos jövőjét illetően

Kerkez Milos, a magyar válogatott játékosa a Németország elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen
Kerkez Milos debütálása a magyar válogatottban a Németország elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen
Forrás: AFP

Válogatottunk fáradhatatlan baloldali középpályását sokáig a Benfica szerette volna megszerezni, ám az üzlet végül egyelőre ismeretlen okokból nem jött létre. Kerkezért számos klub kilincsel, de a legújabb hírek szerint a játékos a személyes feltételeket illetően megegyezett a Lazióval, azaz csak az AZ Alkmaarnak kell áldását adnia az üzletre. 

A magyar válogatott egyik legstabilabb pontját a Fenerbachce csapatában két nagyon jó idényt teljesítő Szalai Attila jelenti. A védővel kapcsolatban minden átigazolási időszakban számtalan pletyka jelenik meg, ám a legújabb hírek minden eddiginél hitelesebbnek látszanak. A sajtóinformációk szerint Szalai Attila a napokban Schäfer András csapatához, az Union Berlinhez igazol. Nézzük, hogy áll a magyar játékosok ügye jelenleg!
 

A Benfica lemondott Kerkezről, a Lazio viszont nagyon szeretné megszerezni

 Az „átigazolásokra szakosodott” jól értesült olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint a Benfica azzal, hogy nagyjából 15 millió euróért szerződtette a Slavia Prahatól a 22 éves David Juráseket, lemondott Kerkezről, akiért ennél többet szeretett volna kapni az AZ Alkmaar csapata. Romano szerint azonban időközben a Lazio is felvette a kapcsolatot a játékossal, és a felek már meg is egyeztek a szerződés feltételeit illetően. 

A Benfica állítólag 13 millió eurót plusz bónuszokat fizet Jurásekért, ami arra utalhat, hogy valóban sok volt számukra a Kerkez árcéduláján szereplő összeg. Az AZ ugyanis Kerkez Milos játékjogának 85 százalékáért 15 millió eurót kért volna. Persze az üzlet meghiúsulásában a játékos bérigényének is lehetett szerepe, de ezt jó eséllyel nem fogjuk megtudni. 

A Mandiner mindenesetre egy holland újságírótól úgy értesült, hogy 

az AZ Alkmaar jelenleg 15 millió euróért hajlandó értékesíteni Kerkez játékjogát,

de lehetséges, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén még engednének is az árból. A holland egyesület mindenképp jól jár, hiszen másfél éve mindössze 1,8 millió euróért vették meg a 19 éves válogatott labdarúgó játékjogát, aki ráadásul nem kiegészítő ember volt, hanem egy teljes szezonon keresztül komoly segítségére volt a klubnak.

A Lazio pedig úgy néz ki nagyon akarja Kerkezt, akire szükségük is lesz, hiszen az eddig a posztján kölcsönjátékosként szereplő Luca Pellegrini visszatért a Juventushoz. A klubnak valószínűleg pénze is lesz az üzletre, pláne, ha középpályásuk, a szerb Szergej Milinkovics-Szavics 40 millió euróért valóban a szaúd-arábiai Al-hilal csapatához igazol.

Marco Rossi szerint Kerkez Milos karrierje szempontjából kiváló döntés lenne a Laziohoz igazolni. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a mindössze 19 éves játékos, aki korábban az AC Milan csapatában is szerepelt, kiválóan be tudna illeszkedni a római egyesületbe, ahol még tovább fejlődhetne a játék bizonyos területein. 

Szalai Attila a Bundesliga meglepetéscsapatához igazol?

A Nemzeti Sport szombaton úgy értesült, a magyar válogatott hátvédje, Szalai Attila a napokban aláírhatja szerződését a német labdarúgó-bajnokságban meglepetésre a negyedik helyen végzett, és így a BL-szereplésre jogot szerzett Union Berlin csapatával, ahol válogatottbeli csapattársa Schäfer András játszik. A jelenleg a török Fenerbachcében játszó labdarúgó játékojogáért a hírek szerint klubrekordot jelentő 14 millió eurót fizetne a fővárosi csapat. 

Egy magyar csapattárs biztosan segítséget jelent a beilleszkedésben, ám Szalai Attila, aki vasárnap még csereként pályára lépett a Fener edzőmeccsén korábban évekig játszott német nyelvterületen, hiszen 15 éves korától a Rapid Wien-ben nevelkedett, így egyébként sem lennének nagy nehézségei Németországban. A 25 éves játékos számára az öt topbajnokság egyikének számító Bundesligában játszani mindenképp előrelépést jelentene, a BL-szereplés pedig csak hab a tortán. 

A legfrissebb hírek szerint az Union Berlin és a Fenerbachce megegyezett Szalai Attila ügyében,

de az üzlet csak akkor jöhet létre, ha az isztambuli klub elnöke is rábólint. A magyar játékos vasárnapi szereplése egyelőre azt jelzi, hogy még nem került pont az ügy végére.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Robert Szaniszlo/NurPhoto/AFP, MTI/Czeglédi Zsolt

 

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wilsonthebus
2023. július 10. 21:37
Na majd én segítek szemlézni! https://rontgen.444.hu/2023/07/10/orszagos-szinten-korlatozhatjak-a-betegek-laborvizsgalatait Ezzel mizu van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!