Így „állt bosszút” eladott játékosán, Ryan Mmaee-n a Fradi

2023. augusztus 01. 07:02

Jól tárgyalt a Ferencváros, plusz pénz állt a házhoz.

2023. augusztus 01. 07:02
null

Ahogy megírtuk, a Ferencváros még péntek este jelentette be, hogy távozik a csapattól Ryan Mmaee, aki két évig volt a játékosuk. Mmaee az angol másodosztályban, a Championshipben feljutásért küzdő Stoke Cityhez igazolt, a hírek szerint kétmillió euróért, ami bónuszokkal együtt, akár meg is duplázódhat.

Az nb1.hu most megosztott egy érdekességet: a portál úgy tudja, hogy a Ferencváros nehéz helyzet elé állította a tárgyalások során a 25 éves marokkóit. Eredetileg ugyanis úgy volt, hogy amennyiben a Fradi a támadó játékjogát, abból öt százalék Mmaee markát üti. Hangsúlyozzák: 

a Stoke nyomást helyezett kiszemeltjére azzal, hogy gyors döntést akart, a Fradi pedig ezt kihasználva elérte, hogy Mmaee lemondjon a pénzről. 

A portál úgy összegez, hogy a Ferencváros vezetői így szereztek gyorsan százezer eurót, közel negyven millió forintot, és talán még a szurkolóik többségét is kiszolgálták azzal, hogy elbúcsúztak az utóbbi időben nem túl népszerű játékostól, akinek eladásával egyébként a Fradi – az NB1.hu értesülése szerint – bombaüzletet csinált, hiszen két éve néhány százezer euróért vásárolta meg, most pedig milliókért tudta értékesíteni.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. augusztus 07. 14:40
Adok-veszek játékosokat. Jó, nem jó, alkalmazkodni kell.
Cserna János
2023. augusztus 02. 23:29
Ok. Eladták a marokkóit, még 100ezer eurót is szereztek. Nem baj, ha én úgy gondolom, hogy egy BL- vagy ELO-főtáblának jobban örültem volna?
Martell 2
2023. augusztus 01. 20:22
Ez elég pitiáner húzás volt, persze az arabnak ott sem kellett volna lenni a fradiban.
ekeke1
2023. augusztus 01. 10:44
"Eredetileg ugyanis úgy volt, hogy amennyiben a Fradi a támadó játékjogát, abból öt százalék Mmaee markát üti. Hangsúlyozzák: a Stoke nyomást helyezett kiszemeltjére azzal, hogy gyors döntést akart, a Fradi pedig ezt kihasználva elérte, hogy Mmaee lemondjon a pénzről. A portál úgy összegez, hogy a Ferencváros vezetői így szereztek gyorsan százezer eurót, közel negyven millió forintot" Akárhogy nézem, ez a játékos megzsarolása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!