Varga Barnabás a szerbek legyőzéséről: „Amiért jöttünk, elvisszük magunkkal"

2023. szeptember 07. 23:13

Első gólunk szerzője megint jókor volt jó helyen.

2023. szeptember 07. 23:13
VARGA Barnabás; PAVLOVIC, Strahinja

Idegenben győzte le a decemberi világbajnokságon szerepelt, a világranglistán 25. Szerbiát a magyar labdarúgó-válogatott Belgrádban, Európa-bajnoki selejtezőn. Marco Rossi csapata hátrányból fordítva győzött a „G” csoport rangadóján, és veretlenül vezeti féltávnál a csoportját. Negyedik válogatott fellépésén a második gólját szerezte Varga Barnabás., a Ferencváros csatára.

Igazából ide-oda pattogott a labda, „Sala” (Sallai Roland – a szerk.) második lepattanója pont elém került, és bekotortam.  

Hál' Istennek jókor voltam jó helyen. 

Egy csatárnak ezt ösztönösen kell éreznie, szerencsére bennem van ez, nem tudok különösebbet mondani róla. Annyira nem éreztem, hogy nehezen indult volna a mérkőzés. Tudtuk játszani a saját játékunkat, de kaptunk egy buta gólt, de ugyanúgy folytattuk. Az első félidőben azt hiszem, hogy a mi játékunk érvényesült, aztán már a másodikban rányomta a tét a bélyegét a játékra. Tényleg csak védekeztünk, próbáltuk tartani az eredményt, úgyhogy amiért jöttünk, azt elvisszük.„ - nyilatkozta Varga az M4Sportnak.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
AGab
2023. szeptember 08. 12:45
Szerintem nagyon jó meccs volt. A szerbek igen erősek, nagyot küzdöttek. Nem voltak rosszabbak nálunk, többször is szerencsénk volt, de az élethez szerencse is kell :-) És a mieink talán még a szerbeknél is nagyobbat harcoltak.
pragmatika
2023. szeptember 08. 09:10
Olyan jók voltunk, hogy még a szerbek helyett is mi rúgtuk a gólt. :)))
Fehér Agyar
2023. szeptember 08. 08:42
Kujvaéletbe!
states-2
2023. szeptember 08. 07:37
Az atlétikai vébé után a komcsiknak megint szar estéjük volt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!