Marco Rossi: Kísérletezésnek helye nincs, cél a győzelem Szerbia ellen!

2023. október 11. 11:04

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem keres kifogásokat, és úgy érzi, csapata tiszteletet vívott ki magának.

2023. október 11. 11:04
ROSSI, Marco; INGUSCIO, Cosimo

A csoport legmagasabban jegyzett csapatától sem riad meg a magyar labdarúgó-válogatott. Miért is tenné? Marco Rossi (képünkön másodezőjével, Cosimo Inguscioval) csapata már többször bizonyított nevese ellenfelekkel szemben, a szombaton a telt házas Puskás Arénában vendégszereplő Szerbiát például Belgrádban győzte le szeptemberben. Ha újra győznénk, karnyújtásnyira kerülnénk az Európa-bajnokságra való kijutástól. A mieink – már magyar állampolgársággal is rendelkező – olasz hadvezére tiszteli az ellenfelet, ám tétmérkőzésen nem szenvedett vereséget déli szomszédunk ellen, az egyetlen, tavaly év eleji felkészülési találkozó kapcsán pedig nem rejtette véka alá a véleményét a játékvezetők ténykedésével kapcsolatban. 

Papíron a szerbek erősebbek, a keretük értéke háromszorosa a miénknek, de többször mondtam már, hogy más dolog a papírforma és a pálya. Az elmúlt három évben négyszer játszottunk ellenük, felkészülési és tétmérkőzést egyaránt. Kétszer nyertünk, volt egy döntetlenünk, viszont az egyetlen vereségünket pont az új Puskás Arénában szenvedtük el. Nem akarok kifogást keresni, de ahhoz a vereséghez a VAR óriási hibája is hozzájárult, hiszen a szerbek gólja előtt biztosan kezezés volt. Tehát még ha papírforma mellettük is szól, megvan a lehetőségünk nyerni. 

Természetesen az is benne van, hogy kikapunk, de akkor sem történik semmi. 

Nem szabad akkor sem butaságokat elkövetnünk, hiszen lesz még három mérkőzés hátra azt követően is. Ezeket most nem azért mondom, mert alibizni akarunk a mérkőzésen, mert nem. Jó úton haladunk, és ezen is kell maradnunk. Győzni akarunk Szerbia ellen, de egy jó csapattal játszunk és tiszteljük az ellenfelünket” – nyilatkozta Rossi az M4Sport-nak.

A taktikáról előzetesen ritkán szóló tréner ezúttal néhány dologról nyíltan beszélt. Talán egy kicsit ki is akarja ugrasztani a nyulat a bokorból, azaz tudja, hogy kollégájához, a szerbek szövetségi kapitányához is eljutnak a gondolatai. A harc tehát már megkezdődött Dragan Sztojkoviccsal.

Arra számítunk, hogy Sergej Milinkovic-Savic nem a középpályán, hanem a támadó hármas egyikeként fog játszani. Az egyetlen kérdőjel bennünk Nemanja Gudelj pozíciója, nem tudjuk, hogy középen vagy a védelem közepén fog szerepelni. Ami a többi játékost illeti, szinte biztosak vagyunk a taktikai felállásukban, ugyanabban a rendszerben fognak játszani, mint mi.

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar csapattal kapcsolatban a nagy kérdés, mennyire lehet a megszokott egységes csapatot összegyúrni néhány nap alatt a Telki edzőközpont „laboratóriumában”. A sérültek (Schäfer András) és sérülések után visszatérők (Gulácsi Péter, Botka Endre, Nagy Zsolt) állapota mellett a legfőbb gondot az okozza, hogy sok játékosunk keveset vagy egyáltalán nincs játékban. A szakvezető ugyanakkor nyomatékosította nincs ok pánikra, töretlenül bízik a bevált a bevált embereire.

Több olyan játékosunk is van, akik nem játszanak rendszeresen, de amiért ilyen játékosokat is behívtam, az az, hogy nincs túl sok választási lehetőségünk, hiszen az előttünk álló két döntő fontosságú mérkőzésen nem kísérletezhetünk. 

Olyan játékosokat hívtunk be, akik már hozzászoktak a stábhoz és a játékfilozófiánkhoz,

 szinte már megszokták, hogy együtt vannak Telkiben. A magyar válogatott tiszteletet vívott ki magának Európában és a szakma is arról beszél, hogy lassan jobban hasonlítunk egy klubcsapatra, mint egy válogatottra. Ez nagyon fontos, ez a közösség a mi előnyünk és ebből nem veszíthetünk” – fogalmazott büszkén Marco Rossi.

Ezt is ajánljuk a témában

Így győzzük le a szerbeket! – a Mandiner szakértői elárulják

A Szerbia és Litvánia elleni Eb-selejtezők előtt Marco Rossi rég tapasztalt gondokkal szembesül: sérülés és játékhiány miatt több futballistánk hiányzik illetve formán kívül van. Vajon mire lehet képes így a magyar válogatott? A Mandiner szakértői a nehézségek ellenére is optimisták!

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
need-info
2023. október 11. 12:30
Inkább alszom helyette...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!