Dárdai Pál vitte be a kegyelemdöfést a Szalai Ádámot megmentő edzőnek

2023. november 03. 11:34

Bo Svensson 16 év után kényszerült távozni a Mainztól.

2023. november 03. 11:34
DÁRDAI Pál

Lemondott a Mainz vezető edzői posztjáról Bo Svensson, miután a Bundesligában szereplő csapat 3-0-ra kikapott a Dárdai Pál által vezetett másodosztályú Herthától a német kupában – írta a Magyar Nemzet. A Mainz igazi mélyrepülésben van amióta áprilisban – még az előző idényben – 3-1-re legyőzte a Bayern Mücnhen csapatát a Bundesligában. Azóta viszont egyetlen bajnoki mérkőzést sem nyert a csapat. 

A csapat öt vereséggel fejezte be az előző bajnokságot, de a vezetőség még kitartott Swensson mellett. Azonban a Mainz az új idényben sem aratott sikereket kilenc forduló alatt három döntetlennel mindössze három pontot gyűjtött, és jelenleg az utolsó, 18. helyen áll a Bundesligában.

Úgy tűnik a Hertha elleni verség volt az utolsó csepp a pohárban, hiszen a másodosztályban szereplő csapat nem számított verhetetlen ellenfélnek. A Hertha a másodosztály a hetedik helyen áll öt győzelemmel és hat vereséggel. Ennek ellenére a Hertha jutott a Német Kupa nyolcaddöntőjébe.

A Magyar Nemzet felidézte, hogy

Swenssonnak Szalai Ádám a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya is sokat köszönhet.

A Mainz korábbi csatárát a 2020–2021-es idényben meghurcolták a klubnál, kitették az első keretből. Az akkori vezetés bukása után azonban éppen Swensson tette újra alapemberré Szalait a csapatnál. Azonban úgy tűnik immár az edző ideje is lejárt a csapatnál. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
x450x00220x14658450x77xxx
2023. november 03. 20:51
Nincsenek orvosok, bezárják az urológiai fekvőbetegosztályt a szolnoki kórházban https://telex.hu/belfold/2023/11/03/elmentek-az-orvosok-bezarjak-az-urologiai-fekvobetegosztalyt-a-szolnoki-korhazban Ettől nem rettegnek a magyarok?
Zokni
2023. november 03. 12:04
Mint kiderült, Szalainak semmi köze a történtekhez. Azt is írhatták volna, hogy “A keretéből az aranylabdás Messit kihagyó Dárdai Pál vitte be a kegyelemdöfést a Szalai Ádámot megmentő edzőnek!”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!