„Cibáljuk, rúgjuk, verjük őket, ahogy szerintem ők is fognak minket” – a Bulgária elleni találkozóról is kérdezük a válogatott egykori csapatkapitányát

2023. november 16. 15:02

Nagy Antal szerint Szoboszlai Dominik hihetetlen terhet cipel, hiszen mindenki azt várja tőle, hogy mivel a Liverpoolban kiváló teljesítményt nyújt, a válogatottban is mindig jól szerepeljen.

2023. november 16. 15:02
Budapest, 2023. október 14.
Szoboszlai Dominik a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõk hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország - Szerbia mérkõzésen a Puskás Arénában 2023. október 14-én.
MTI/Czeglédi Zsolt

A közelmúltban otthonában adott hosszabb interjút a Fodball Youtube-csatornának a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik. A Liverpool klasszisa a beszélgetésben többek közt azt is megemlítette, hogy 

annak ellenére, hogy klubcsapata mérkőzésein kissé eltérő szerepkörben játszik, ezért többet fut egy-egy mérkőzésen mint a válogatottban, sosem görcsöl be, míg a nemzeti együttes mérkőzésein a 70. perc környékén rendszesen előfordul vele.

Állítása szerint mindent ugyanúgy csinál, ugyanannyit edz, ugyanazt eszi, minden vitamint bevesz – és mégis így van. Szoboszlai Dominik elmondta, nincs ezzel egyedül, a legendásan sokat futó Kerkez Milossal hasonló a helyzet. A labdarúgó szerint elképzelhető, hogy mindez azért történik így, mert a válogatottban nagyobb rajtuk a felelősség, és ő csapatkapitányként még a többiekről is megpróbál minél több terhet levenni, hogy szabadon tudjanak játszani. 

@fodballhu Szoboszlai jobban bírja a PL-t mint a válogatottat 😮‍💨 #fodballhu #premierleak #foryou #szoboszlaidominik #szoboszlai #foci ♬ eredeti hang - FODBALL

Tény, hogy a még mindig csak 23 éves labdarúgó  nagyon fiatalon vette át a csapatkapitányi tisztséget Szalai Ádámtól. Tavaly november 17-én, azaz szinte napra pontosan egy éve, egy Luxemburg elleni barátságos mérkőzésen vezette először a pályára a nemzeti együttest. Szoboszlai a szeptemberi, Csehország elleni találkozót követően maga is megemlékezett arról, hogy kinevezése óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott. 

Mindenesetre ilyen fiatalon biztosan nagyon nehéz lehet minden egyes mérkőzésen a vezérszereppel járó óriási felelősséget vállalni. Még úgy is, hogy Szoboszlai egész eddigi életében erre készült, ami meg is látszik a magabiztosságán. 

A válogatott egykori csapatkapitánya szerint Szoboszlai hihetetlen nagy terhet cipel

Minderről egy olyan embert kérdeztünk, aki igazán illetékes a kérdésben: Nagy Antal, az 1986-os mexikói labdarúgó vb-n szereplő magyar válogatott csapatkapitánya beszélt arról, mekkora összefüggés lehet a mentális teher és a fizikai állapot között, és azt is elmondta lapunknak, mit szeretne látni a csütörtöki, bolgárok elleni mérkőzésen. 

„Teljesen érthető, hogy Dominik is begörcsöl néha egy válogatott mérkőzésen, hiszen ha egy labdarúgó nagyobb teher alatt, adott esetben kicsit idegesebben játszik, ráadásul egy olyan együttesben, amelyben nincs meg az a mindennapi összeszokottság, mint a klubcsapatokat jellemzi, esetleg még egy nehezebb ellenfél ellen, akkor ugyanaz a futómennyiség más reakciót vált ki az izmokból” – fogalmazott az egykori csapatkapitány. 

Nagy Antal szerint Szoboszlai Dominik hihetetlen terhet cipel, hiszen mindenki azt várja tőle, hogy mivel a Liverpoolban kiváló teljesítményt nyújt, a válogatottban is mindig jól szerepeljen. 

„Azt gondolják, hogy ha ott megy a játék, a nemzeti csapatban sokkal könnyebb dolga van, de ez nem így van, sőt! A válogatottban jóval nagyobb a felelőssége, és ezzel a teherrel huhh... nagyon nehéz lehet játszani!” – fogalmazott az egykori csapatkapitány. Arra a felvetésünkre reagálva, hogy Szoboszlai Dominik a koránál érettebb játékos, aki egész életében egy ilyen feladatra készült, felhívta a figyelmet arra, hogy érettebbnek tűnhet, de még mindig nagyon fiatal. 

Az egykori válogatott labdarúgó szerint 28-30 évesen, amikor egy focista már nagy rutinra tett szert, könnyebben kezeli a nehéz, nagy felelősséggel járó helyzeteket, de 23 évesen még mindenképp hatással van rá egy ilyen feladat nehézsége. „Azt se felejtsük el, hogy

Dominik egy vagány srác, de egy rendkívül lelkiismeretes ember!”

– fogalmazott Nagy Antal, aki szerint nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt e kettő között. „Viselni a terhet, jó teljesítményt nyújtani, és még becsületesen lelkiismeretesen játszani – ez nagyon nehéz. Ezt csak az évek – és remélem a mindkét csapatban elért – sikerek hozzák meg. Hozzátette, hogy a magyar válogatottban mindig nagyobb a nyomás mint a klubegyüttesben. „Lehet az a Liverpool, vagy bármelyik csapat, a magyar nemzeti tizenegyet ilyen fiatalon vezetni, mindig nehezebb, mint bármilyen klubmérkőzésen pályára lépni” – jegyezte meg. 

Nagy Antal szerint nagyon nehéz mérkőzés lesz a csütörtöki bolgárok elleni találkozó. Úgy fogalmazott, „Szörnyen rossz, verekedős, rugdosódós, cibálós meccset várok, és legyen 0-0 lesz a végeredmény! Egy a lényeg: itt nem szabad gólt kapnunk. 

Cibáljuk, rúgjuk, verjük őket, ahogy – a rendezés körüli hercerhurcát látva úgy vélem – ők is fognak minket, és legyen döntetlen a vége!

Szeretném azt mondani a mérkőzést követően, hogy »na, mi kijutottunk az Eb-re, a labdarúgás kérdését megoldottuk, most már csak az energiahordozó tranzitdíjainak megváltoztatását kell megoldani az EU-val, és akkor minden rendben lesz!«. Úgy vagyok vele, ha mindkét mérkőzést egy döntetlennel kipipáljuk, akkor már biztosan jó lesz a karácsonyunk! Hajrá, hajrá fiúk!”.

A Bulgária – Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező csütörtökön, 18 órakor kezdődik. A Mandineren élő szöveges közvetítéssel jelentkezünk!

A Szoboszlai Dominikkel készített interjút teljes egészében itt lehet megtekinteni:

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2xli
2023. november 16. 16:37
Nem érezném tragédiának, ha kapnánk egy gólt, de mellette mi rúgnánk a bolgároknak 3-4-et.
Töki
2023. november 16. 15:20
2 X??? Anti mi lett veled??? Tésztát ettél??
Pernahajder
2023. november 16. 15:10
Wow, egy igazi szakértőt hallottunk! Mesélj már arról a Szovjet-Magyarról is bundamatyi!
syphax-2
2023. november 16. 07:47
NAGYON KELL(-LENE) VIGYÁZNIA SZOBOSZLAI-NAK ARRA, HOGY A VALÓSZINŰLEG VELE SZEMBEN DURVÁSKODÓ.SZABÁLYTALANKODÓ BULGÁROK, NEHOGY SÉRÜLÉST OKOZZANAK NEKI. (EGYÉBKÉNT 'SZÓLNI KELLENE "ERRŐL"(!!!) A LENGYEL BIRÓNAK IS..JÓELŐRE...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!