Állták a próbát Szoboszlaiék a bajnok otthonában: Manchester City – Liverpool 1-1

2023. november 25. 13:28

A magyar válogatott csapatkapitányát 13-adszor is a kezdőcsapatba tette angol bajnoki mérkőzésen Jürgen Klopp, a Vörösök menedzsere. A barátság megmaradt: a liverpooli 8-as barátai szerezték a gólokat.

2023. november 25. 13:28
Jürgen Klopp, a Liverpool német menedzsere (r) beszélget a Liverpool magyar középpályásával, a 8-as számú Szoboszlai Dominikkal (l) a Liverpool - Nottingham Forest angol Premier League labdarúgó-mérkőzés után az északnyugat-angliai Liverpoolban, az Anfielden 2023. október 29-én. A Liverpool 3-0-ra megnyerte a mérkőzést. (Fotó: Ian Hodgson / AFP)

VÉGEREDMÉNY: Manchester City – Liverpool 1-1. Értékes ponttal távoznak Szoboszlai Dominikék.

90+7. perc: Alisson combja megsérült, fogja a lábát és leül a gyepre a Liverpool kapusa. Folytatja. City szöglet és meccslabda: Haaland csúsztat a labda felé mozogva, de elmegy keresztbe a hosszú sarok mellett.

90+5. perc: Doku egyből teszi középre, Bernardo Silva lő balról, belelépnek a vendégek, akik nagyon beszorulnak a végére.

90+3. perc: A kezdőkörben körülményeskedik Gakpo, aki – hiába állt be Szoboszlai helyett – nem tudta felvenni a ritmust. A besegítő endó buktatja Dokut, kap egy sárgalapot, de megállított egy City-akciót.

90. perc: Védekezik a Liverpool, 8 perc a ráadás!!!

87. perc: Másodszor is lövi Akanji Alissont, majd azt reklamálja, hogy a labdát lehúzó liverpooli kapus a gólvonal mögé esett a labdával. egyik esetben sincs igaza, mert szabálytalan volt, a labda pedig nem ment be.

86. perc: Matip rúgja meg Dokut még éppen a büntetőterület előtt, sárga lap. A beívelést Endó fejeli ki szögletre a vendégek közül.

84. perc: Jürgen Klopp beavatkozik: Nunez és Mac Alliser helyére Endót és Elliottot küldi fel a Liverpool német vezetőedzője.

83. perc: 22 méterről jár szabadrúgás Gakpo szabálytalansága miatt a City-nak. Alvarez a felugró sorfal egyik tagját találja el.

80. perc: GÓÓÓÓÓÓÓL!!! SZOBOSZLAI LIVERPOOLI BARÁTJA, ALEXANDER-ARNOLD 16 MÉTERRŐL, KISSÉ JOBBRÓL, TAKARÁSBÓL A JOBB ALSÓ SAROKBA LŐ. A LAPOS, DE ERŐS LÖVÉST NEM ÉRHETTE EL EDERSON, 1-1

79. perc: Lezárná a vitás kérdéseket a City, ám nincs átütőerő a játékában és jól zár a Liverpool. Doku azért csak megveri Matipot, középre gurít, Haaland közeli perdítését védi Alisson!

76. perc: Foden fellökéséért sárga lapot kap Nunez. Alvarez jobboldali szabadrúgását fölé stukkolja Haaland.

73. perc: Most ennyi jutott Szoboszlai Dominiknak, akit a 13. PL-fellépésén mindössze másodszor cserél le Jürgen Klopp. A magyar középpályás helyére a holland Cody Gakpo érkezett.

72. perc: NUNEZ EGALIZÁLHATNA: Szalah labdájára lép be, és jobbról, éles szögből a rövid sarkot veszi célba 7 méterről, ám Ederson hatalmas bravúrral szögletre üti a labdát.

68. perc: Szabálytalan manchesteri gól: Alisson kapust támadja Akanji egy szögletnék az ötésfelesen belül, Ruben Dias hiába lő az üresen maradt kapuba. A VAR is érvénytelennek ítéli. 

Letette a névjegyét 

Nem először fordult elő, hogy meggyűlt a baja valakinek Szoboszlai Dominik nevével. Még a felkészülési időszakban saját klubja, a Liverpool hibázott: „Sozboszlai” szerepelt a magyar játékos mezén. A mostani csúcsrangadó előtt a Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola „Szvolazinak” ejtette a 23 éves magyar nevét.

Ezt is ajánljuk a témában

 

65. perc: Büntetőt szeretne a City, de Rodri sistergős lövése Matip hátsóján pattant meg, és ment centikkel a jobb sarok mellé. 

61. perc: Szoboszlai ad be jobbról, a menteni igyekvő Ruben Dias majdnem öngól lő. A sokadik szögletből Matip fejel, pont a City-kapus, Ederson kezébe.

58. perc: Walker készít le, Foden tüzel, blokkolnak a liverpooliak. A túloldalon Nunez kap szögletet, pedig Aké a lábára rúgta a labdát. Ezúttal sem veszélyes a sarokrúgás, de marad támadásban a Pool.

57. perc: Szépen kombinálnak Szoboszlaiék, Szalah szögletet hoz össze Akéval szemben. A kifejelt labdából lódul meg a City.

55. perc: Alexander-Arnold fejeli középre a labdát a saját 16-osán belül, Haaland kapásból lő 12 méterről, de a pattanó játékszert rosszul találja el, jócskán fölé lő.

52. perc: City-gólhelyzet: Doku lefutja Mac Allistert, középre gurít, Alvarez ballal, sután 14 méterről fölé-mellé csavar. Luis Diaz és Gravenberch is beállni készül a Liverpoolnál. Meg is történik, Jota és Jones jött le a pályáról.

51. perc: Ez már szöglet. Harapósabb a Liverpool! A labdát szerző Alexander-Arnold ívelését fejelik ki a City védői, Cimikasz szögletét lehúzza Ederson.

50. perc: Szalah kötényt ad Akénak, de a keresztező Akanjii belép az egyiptomi elé, és kikíséri a labdát.

 

Az örökmérleg 52 mérkőzés után

21 Liverpool-győzelemmel szemben 12-szer nyert a City, 19 bajnoki találkozójuk végződött döntetlennel. A Vörösök mindössze 4-szer tudták elvinni a pontokat idegenből.
A legutóbbi eredmények: 2023. április, City – Liverpool 4-1
2022 október, Liverpool – City 1-0
2022 április, City – Liverpool 2-2


47. perc: Szoboszlai lép oda Akénak az oldalvonal mellett. Talpon a holland.

46. perc: Szoboszlai a labda mögött, ő kezdte a játékot a második félidőben. 

FÉLIDŐ: 1-0

45+1. perc: EGYENLÍTÉSI LEHETŐSÉG! Szalah laposan lő középre, elmegy a lábak között, kicsit meg is pattan, ezért Edersonnak kell gyors vetődéssel tisztázni a jobb alsó sarok elöl. 

44. perc: City-helyzet: Foden vezeti keresztbe a 16-os előtt, visszahúzott lövést küld a bal alsó sarokra, óriásit véd Alisson!

42. perc: Matip távoli lövésébe belelépnek, Szalah beadása magas. Az ellenakció végén Szoboszlai utoléri Dokut, aki így is továbbadja a labdát Alvareznek, az argentin 14 méterről nem találja el a Liverpool kapuját.

39. perc: Szép liverpooli labdakihozatal, lendületből azonban nem tudnak támadni a vendégek, aki inkább passzolgatnak.

35. perc: Szoboszlai gyorsít rá, majd lövés helyett a keresztbe mozgó Nunezhez passzol, de az uruguay-i kisodródott helyzetben a kapus alatt-mellett a rövid sarok mellé lő 5 méterről.

34. perc: Liverpooli kontratámadás: Nunez rávezeti a védőkre, de inkább továbbpasszolja a labdát és a felelősséget, Szalahot pedig lelassítja Aké, majd a társai elviszik a játékszert.

32. perc: Doku cselezget balról befelé, a 16-os sarkától lő, Matipról pattan szögletre. A sarokrúgás után tartja a labdát a City.

ÚJABB PREMIERE-LEAGUE REKORDOT DÖNTÖTT A NORVÉG: a 48. meccsén az 50. gólját szerezte a 23 éves gólzsák! A Liverpool ellen az elsőt.

27. perc: VEZET A CITY!!! Megint a saját  térfelén adja el a labdát a Liverpool, Alisson rossz kirúgására Aké csap le, kiugratja Erling Haalandot, aki egy igazítás után 10 méterről ballal lő, a kapus beleér, de a labda a bal alsó sarokban köt ki, 1-0

25. perc: A 200. liverpooli meccsét játszó Matip vállalkozik hosszú indításra, elfejelik Nunez elől a manchesteriek, és visszatámadnak, szögletig jutnak. 

22. perc: A belga Doku húz el az alapvonalig, centerezésére Haaland érkezik, flipperezik a labda, végül szöglet lesz belőle, pedig nagy City-esély volt.

20. perc: Jones veszélyes hazaadása után Alisson épphogy el tudja rúgni a rárontó Haaland elől a labdát, a túloldalon Szoboszlai tör be a 16-oson belülre, ballábas lövését blokkolják.

17. perc: Szoboszlai ad remek passzt Nuneznek, aki talán lesről lép ki, de nincs jelentősége, mert elbotlik a labdában...

16. perc: LIVERPOOL-GÓLHELYZET! Szalah emel be jobbról, Nunez fejjel csúsztat, Ederson remek reflexxel felnyúlva, egy kézzel véd bravúrosan.

Óriási küzdelem:  Trent Alexander-Arnold és Erling Haaland csatája a labdáért
Fotó: AFP/Darren Staple

14. perc: Az utóbbi percekben hátul adogat a Pool, de egy újabb hiba után Doku adhat be balról, Jones jól zár vissza, és felszabadít.

11. perc: Az első lövés: Alisson eladja a labdát, Foden a 16-os bal csücskétől befelé húz, laposan lő, de visszaadja csak az ajándékot a liverpooliak brazil kapusának.

10. perc: Teljesen visszazár a Liverpool, labdához is alig érnek a vendégjátékosok.

8. perc: Óriási tempót diktál a City, ezúttal Haaland tartja bent a labdát a bal oldalon, de megint pontatlan a beadás. Majd Szoboszlai vicsorít, mert Doku rálépett a lábára.

5. perc: Bernardo Silva ad be balról, magas Haalandnak, aki összeszedi az alapvonalnál, középre lövi, de ellenfélhez, a liverpooli Joneshoz.

4. perc: Jones iramodik meg, nem adja Szoboszlainak, és ráadásul rossz is az indítása Nunez felé...

3. perc: Bernardo Silva áll be a fejelni felugró Mac Allister alá, szabadrúgás a Liverpoolnak, amely így levegőhöz jut.

1. perc: A City kezdte a játékot. Kék-fehérben a házigazda, pirosban Szoboszlaiék. Doku ad be balról, majd Silva is, mindkétszer mentenek a védők.

A válogatottak miatti szünet után csúcsrangadóval folytatódik az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokság, a Premiere League. A 13. fordulót az első és a második csatája nyitja: Manchester City – Liverpool. A listavezető és címvédő házigazda egy ponttal áll jobban, mint Szoboszlai Dominikék, akik szeretnének meglepetést okozni. 

A kezdőcsapatok

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Tsimikas – Mac Allister, Szoboszlai, Jones – Jota, Salah, Nunez

Cserék: Kelleher, Gomez, Endo, Konate, Diaz, Gakpo, Elliott, Gravenberch, Quansah

Manchester City: Ederson – Walker, Ruben Dias, Aké, Akanji – Rodri, Alvarez, Bernardo Silva – Doku, Foden Haaland

A nagy találkozás

Ismét farkasszemet nézhetnek egymással a Salzburgban együtt nevelkedő, Angliában egymás mellett lakó talentumok: Szoboszlai Dominik és Erling Haaland. A norvég – a válogatottban összeszedett bokasérülése miatt – játéka kérdéses volt, de ott lesz a pályán a góllövőlistát 13 találattal vezető játékos (Mohamed Szalah 10-zel követi). A City-ben Doku és Alvarez összesen 9 gólpassznál jár, a Poolban Nunez 4-et osztott ki. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: AFP/Ian Hodgson

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Turán
2023. november 25. 18:26
Salah mehetne mar az arabokhoz, egy önző faszfej. Dominik meg túlontúl önzetlen, többet kellene vállalnia a befejezéseknél. Kis hiányérzetem van ezzel kapcsolatban mert megvan hozzá a képessége és szerintem jobb játékos mint Salah, a góljaitól függetlenül. A többiek tömik labdával, ahhoz képest nem sok gólt harcolt ki magától.
Pernahajder
2023. november 25. 16:27
Ha a CSKA Moszkvában játszana Szopi, akkor érteném a fidkány seggnyalást, de a hanyatló nyugatot hájpolni... gusztustalan.
akkor ki
2023. november 25. 16:06
Lecserélték és gólt rúgtak. Na bummm! Ha bent van lehet ő lövi. Nincs összefüggés. Egyébként unom már Szobo önzetlenségét. Mikor Nunezt kiugratta balra, ha akkor Szobo rálép a labdára és 3-4 MC-s berohan a 11 pont felé, na akkor Szobonak tüzelni kellett volna ha hátrahúzza a labdát. Lehet bepattan, beakad stb. Szóval lőni, lőni kell! Mint a haverjai, Trent vagy Haaland!
ekeke1
2023. november 25. 15:46
Alison nem rossz kapus, viszont amit kirúgásokkal , térfél közepén való acsorgasokkal művel,az hajmeresztő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!