„Szenvedéllyel kell játszanunk!” – Dejan Sztankovics a Fradi sorsdöntő, Genk elleni meccse előtt

2023. november 08. 17:42

A Ferencváros vezetőedzője szerint a két fő rivális egyikének legyőzése továbbjutást érne.

2023. november 08. 17:42
STANKOVIC, Dejan
Vámos Tamás

Ennél szorosabb már nem is lehetne az állás az Európai Konferencia Liga F-csoportjában, hiszen a Fiorentina, a Ferencváros és a Genk egyaránt öt ponttal áll; mindannyian legyőzték a szerb Csukaricskit, és mindhárman döntetlent játszottak egymás ellen. Kiindulva abból, hogy a Fradi a Csukaricski otthonában is megszerzi a három pontot, egyértelmű, hogy a belga vagy az olasz élcsapat elleni győzelem továbbjutást érne a magyar bajnok számára. 

Mindenképpen szükség van egy nagy bravúrra, hiszen a harmadik számú európai kupasorozat csoportharmadikja elbúcsúzik a nemzetközi porondtól.

Erről is beszélt Dejan Sztankovics a Genk elleni hazai találkozót megelőző sajtótájékoztatón, de előtte még megemlítette, hogy a belgiumi mérkőzéshez hasonlóan a Groupama Arénában is egy hajtós, kemény mérkőzésre számít majd. „Számunkra a legfontosabb, hogy ha szükség lesz rá, akár felállásban, akár taktikában képesek legyünk váltani és az ellenfélhez alkalmazkodni, a mérkőzés közben akár többször is. 95 percen át keresztül, folyamatosan kell koncentrálnunk, és mindemellett nagyon fontosak lesznek az apró részletek, mint például a szögletek és a szabadrúgások is”

PAINTSIL, Joseph
A Ferencváros korábbi játékosa, Joseph Paintsil az egyik legveszélyesebb genki támadó lehet 
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Sztankovics azt is hozzátette, hogy a legfontosabb dolog, hogy a Fradi leginkább a saját játékára és a pontrúgásokra koncentráljon. A szakember nem titkolta: kifejezetten örül annak, hogy telt ház előtt játszanak majd.

A 22 ezer szurkolóval együtt támadunk és védekezünk majd, hiszen egyáltalán nem közhely, hogy a közönség a csapat tizenkettedik játékosa.  

Éppen az F-csoport szoros állása miatt egyfajta győzelmi kényszer is lesz a Ferencvároson. Erről a szerb szakember a következőket mondta el: „Mivel hazai környezetben, saját drukkereink előtt lépünk pályára, ezt a fajta kockázatot igenis vállalnunk kell! 

Okosan és türelmesen ugyanakkor szenvedéllyel kell játszanunk, nagyon fontos dolog, hogy a veszélyes zónákban nem szabad labdát vesztenünk.

 Szeretem az izgalmas mérkőzéseket, szeretek hazai pályán játszani, és mint már említettem, a szurkolóinkkal együtt kell támadnunk és védekeznünk. Nem kedvelem a számolgatást, hiszen minden a pályán dől el, de az tény, hogy a fő vetélytársak elleni győzelem továbbjutást érhet!” 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

 

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2023. november 09. 08:42
Rajtam nem fog múlni. Jobb kezemben sörrel, a balla szotyival a helyszínen fogom győzelembe majszolni a fiúkat.
Abiondi
2023. november 08. 18:30
Így van, nyerni kell!!! Nem lesz könnyű, tudjuk. Tiszta fej, harcos szív és egy kis szerencse!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!