Nagy név szabadon – Még egy kívánsága teljesül Messinek Miamiban?

2023. december 04. 10:08

Busquets és Jordi Alba után újabb régi játszótárs érkezhet a nyolcszoros aranylabdás mellé.

2023. december 04. 10:08
null

A csak a nyár közepén csatlakozott argentin világsztár és csapata idén nagy hátrányból indulva nem tudott bejutni az Észak-amerikai Labdarúgó Liga (MLS) rájátszásába, ám Lionel Messi érkezésével érezhetően élet költözött a napfényes város sereghajtó együttesébe. A világbajnok – a videóban látható – varázslatai (14 meccsen 11 gól és 5 gólpassz) mellett persze jót tett az Inter Miami stabilitásának, hogy két korábbi barcelonai csapattársa, Sergio Busquets és Jordi Alba is igent mondott az egyik tulajdonos, David Beckham hívó szavára. 

Amiről régóta pletykáltak, s vélhetően nem minden alap nélkül, az most bekövetkezhet: Luis Suarez is Miamiba teheti át a székhelyét. Az uruguay-i válogatott csatár becsukott szemmel is megérti magát Messivel, közös barcelonai „munkásságuk” idején 195 gólt rúgott és 113 gólpasszt osztott ki a 36 évesen még mindig harapós támadó. 

A remek játékkapcsolatuk mellett az is köztudott, hogy családjaik is jó barátságot ápolnak.

 Az újbóli egymásra találásnak eddig egy komoly akadálya volt: Suarez élő szerződésben állt a Gremioval. A brazil együttesben 52 meccsen 24 gólt szerzett, s ez a számláló meg is áll, hiszen a góljával a Vasco da Gama ellen 1-0-ra megnyert bajnokival elbúcsúzott. December végén lejár a szerződése, onnantól már tényleg csak formalitásnak tűnik, hogy leigazolja a Miami. S lassan tényleg összeállhat egy retro-Barcelona a floridai városban.

Nyitókép: AFP/Juan Mabromata

 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!