Szoboszlaival a Liverpool verhetetlen? Remek formában a Tottenham elleni rangadó előtt!

2023. szeptember 29. 21:01

A bajnokság eddigi legnehezebb mérkőzése vár Jürgen Klopp csapatára, hiszen a veretlen rivális otthonába látogat.

2023. szeptember 29. 21:01
SZOBOSZLAI Dominik

Azért nem kell különösebben félteni a Vörösöket, hiszen a kiváló forma mellett hétről hétre tanúbizonyságot tesznek remek küzdeni tudásukról is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az eddigi hat bajnokiból hármat (a Bournemouth, a Newcastle United, és a Wolverhampton Wanderers ellen), valamint a Linzer ASK elleni Európa Liga-csoportmérkőzést, és a legutóbbi, Leicester City elleni Ligakupa-mérkőzést is vesztett állásból fordították meg.

Ami a magyar futballdrukkerek számára szívet melengető: a jelenleg a Premier League második helyén álló Liverpool egyik kulcsjátékosa Szoboszlai Dominik, aki szinte az első perctől beilleszkedett a világsztárok közé, hamar közönségkedvencé vált. Ezt igazolja, hogy a „Szoboszlai” feliratú 8-as mez a legkelendőbb portéka a Mersey-parti klub webshopjában és ajándékboltjában egyaránt.

Ha csak a legutóbbi két tétmérkőzést nézzük: a West Ham United elleni 3-1-es győzelemből a magyar válogatott csapatkapitánya szokás szerint remek játékkal vette ki a részét. Az Ota statisztika-elemző oldal szerint Szoboszlai nyolc mutatóban is a legjobb volt a Liverpoolban; ezek szerint neki volt a legtöbb labdaérintése (103), passzkísérlete (87) hosszú passza (9), legtöbb passza a támadóharmadban (35), illetve a támadóharmadba (10), ő adta a legtöbb progresszív passzt (15), ő sprintelte a legtöbbet (24), ráadásul ismét ő futotta a legtöbbet az egész mezőnyben (11,23 kilométer).

KLOPP, Jürgen; SZOBOSZLAI Dominik
A mai Liverpool kulcsfigurái: Jürgen Klopp vezetőedző és Szoboszlai Dominik Fotó: MTI/AP/Jon Super

A hétközi, Leicester City elleni Ligakupa-mérkőzésen – amint várható volt – Klopp mester pihentette a kulcsjátékosokat, így Szoboszlai Dominik is a kispadon kezdett, ám miután a 65. percben is csupán 1-1-re állt a meccs az Anfield Roadon, a német szakvezető honfitársunkat, valamint az uruguayi gólzsákot, Darwin Núnezt is bevetette – nem kis büszkeséggel jelenthetjük: a hazai publikum óriási üdvrivalgással fogadta a magyar középpályás pályára lépését.

Ráadásul a rajongás öt perc múlva a tetőfokára hágott, hiszen Szoboszlai Dominik pályafutása egyik legnagyobb bombagólját szerezte (ezt itt nézhetik meg), végül a találkozót a Pool 3-1-re nyerte meg. Nem véletlen, hogy nem csak az angol szakújságírók, hanem a klub szurkolói közül is egyre többen a Liverpool legendájához, Steven Gerrardhoz (aki egyébként Dominik gyermekkori példaképe) hasonlítják honfitársunkat, 

Ezt is ajánljuk a témában

akadtak olyan fanatikusok, akik a bombagól után egyenesen „Gerrard újjászületése napjának” nyilvánították e hét szerdát.

Egy drukker a következőket írta a klub szurkolói oldalán: „eleget láttam már Szoboszlai Dominikot ahhoz, hogy elmondhassam, ő áll a legközelebb játéktudásban Steven Gerrardhoz a legenda visszavonulása óta”

Egy érdekes statisztikára is felhívták a figyelmet a Liverpool kapcsán. Ismert: az öt csere lehetőségét a koronavírus-járvány idején engedélyezte a FIFA, és Jürgen Klopp volt az egyik szószólója annak a törekvésnek, hogy ezt a lehetőséget a járvány megszűnése után is meghagyják a csapatoknak. A német szakember elsősorban a megnövekedett tétmeccsek számával indokolt, mindezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a szezon eddigi hat fordulójában ő cserélt a legtöbbször: 4,6-szer használta ki a „sorcsere” lehetőségét.

ARSENAL-TOTTENHAM
Az Arsenal ellen is duplázó koreai Szonra (fehér mezben) a Liverpool védőinek különösen oda kell figyelniük Fotó: Reuters/Tony Obrien

A Tottenham elleni hétvégi bajnokira rákanyarodva: a londoniak hiába vesztették el pár hete klublegendájukat (a gólerős Harry Kane a német Bayern Münchenbe szerződött), a koreai Szon remekül helyettesíti, hiszen hat bajnokin ötször volt eredményes.  Ám ha az elmúlt évek eredménysorát nézzük, a statisztikák alapján a Liverpoolnak nem sok izgulnivalója lehet. Ugyanis a Spurs legutóbb 2017 októberében tudta legyőzni a Vörösöket (4-1-re – csendben jegyezzük meg: Harry Kane két gólt szerzett...), és a Liverpoolban már akkor is a kezdőcsapatban kapott helyet Job Matip, Joseph Gomez és Mohamed Szalah. 

Azóta tíz tétmérkőzésen 7 győzelem és három döntetlen áll a Pool neve mellett, és cseppet sem mellékesen: a 2019-es, egymás elleni Bajnokok Ligája-döntőt is Szalahék nyerték meg 2-0-ra.

Ami a hazai pálya mellett a Tottenham mellett szól: Johnsonék – Szoboszlaiékhoz hasonlóan – veretlenek, ráadásul a Ligakupában sem voltak érdekeltek már, így jóval pihentebben várhatják a szombati rangadót.

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a Tottenham – Liverpool rangadót (kezdési idő: 18.30) szombaton élőben közvetítjük!

Nyitókép: MTI/AP Jon Super 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandiner444hu
2023. szeptember 30. 07:08
Dominik labdázni már jól tudsz. Csak a magyar ifjúság felé mutatott mérhetetlenül romboló jóvátehetetlen károkat okozó Wokehivő térdelő imádatoddal hagyjál fel .Ha nem teszed meg minden tehetséges ellenére egy magyargyűlölő szakember vagy .Hagyj fel tehát vele egyszer és mindenkorra.
Zokni
2023. szeptember 29. 22:57
Továbbra is remélem, hogy a focista nem veszi komolyan ezt a szánalmas kormánypárti politikai túllihegést. Egyébként a remek formában lévő Szoboszlai nincs egyedül abban a csapatban. A harmadik gól minden csatár álma.
simonpali
2023. szeptember 29. 22:40
Nézem majd, Bury St Edmundsban egy kocsmában. Hajrá Szobo!
kislaci-2
2023. szeptember 29. 21:52
nyilasi 2.0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!