„Milyen világban élünk? Ha elmondod a véleményedet, rögtön megbélyegeznek!” – Petry Zsolt a Mandinernek

Folyamatosan áradnak a hírek Németországból az AfD elleni óriástüntetéshez csatlakozó berlini Hertha-szurkolókról, a stadionba szervezett tiltakozással a mérkőzés berekesztését előidéző Union-drukkerekről, illetve a mindössze két nem létezését megerősítő, lelátón olvasható feliratokról. A politika a nyári labdarúgó Európa-bajnokságra készülő Németországban is véglegesen begyűrűzött a stadionokba. A korábbi válogatott hálóőr, az évekig a Hertha BSC alkalmazásában álló kapusedző, Petry Zsolt is csak a bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatos véleményét mondta el egy közel három évvel ezelőtti, 2021 tavaszán a Magyar Nemzetnek adott interjújában, őszinteségéért mégis meghurcoltatás, elbocsátás és megbélyegzés várt rá. Mostanra rendeződni látszik a pályafutása, ősszel, egészen pontosan október 20-án írt alá a török élvonalbeli Samsunsporhoz, ahol kapusedzőként tevékeny részt vállal a szezon sikereiben.

A német fővárosban 2015-től kezdve évekig kapusedzőként dolgozó szakember 2021 tavaszán azt mondta a lapnak, nem tudja megérteni, hogy „Európa hogyan tudott ilyen mélyre süllyedni, mint most”, illetve kritizálta a bevándorlással kapcsolatos európai politikát. Emellett azt is hozzátette, nem érti, hogy a magyar válogatott és az RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter miért mond véleményt társadalompolitikai kérdésekben. A mellékelt ábra szerint a német futballban ennyire tolerálják a fősodortól eltérő véleményeket...

Megbánta azt az ominózus 2021-es nyilatkozatát?

Nem. Inkább azt mondom, profibban kellett volna fogalmaznom, hogy ne tudjanak belekötni. Annak az interjúnak egyébként az volt az üzenete, hogy minden fél szabadon elmondhassa a véleményét. Úgy érzem, általánosságban kijelenthető, hogy kommunikáció szintje került mélyre. Nehezen kommunikálnak egymással a különböző oldalakon álló emberek. Ahogy Gulácsi Péter is elmondta az álláspontját, jogom van nekem is elmondani a saját véleményemet.

Mennyire viselte meg az a meghurcoltatás?

Az évek alatt a sport megtanított arra, hogyan kell felállni a pofonból. Ez ugyan egy kicsit más jellegű pofon volt, mert itt nem volt javítási lehetőség. Meg se kérdeztek, csak rám zúdítottak mindent. A legjobban nem is a saját sorsom viselt meg, hanem az, hogy hova jutottunk. Sok nehéz helyzetből kijöttem, de az, hogy 2021-ben az ember nem mondhatja el a véleményét, ha az egy konzervatív álláspontot képvisel, az nem normális. A saját tapasztalatom, hogy ezért rögtön megbélyegeznek. Ez viselt meg igazán. Hát, milyen világban élünk? És ez igaz az izraeli-palesztin vagy az orosz-ukrán helyzetre is. Elsősorban a propaganda vívja a háborút, és ez nem egy demokratikus világrendre vall.

Évtizedeket élt a német közegben, ott mennyire ütközött ki ez a különbözőség?

Berlinben ütközött ki a leginkább, ahol megvan a liberális nyitottság, de a legmélyebb problémának azt tartom, ha a másik véleményét nem toleráljuk. Bárki, bármilyen véleményét el kell fogadni, amíg nem sértő. Az én véleményem sem sértő, mégis kenyértörést okozott. Ezt nem találtam toleránsnak. Ez ellentmond annak a világnézetnek, amit a sokszínűség, a nyitottság és a tolerancia hirdet.

Bízom benne, hogy ez változni fog. Sokáig nem lehet az embereket beszorítani egy véleménykeretbe. Akármilyen nézetet vall az ember, annak egy beszélgetés alapjának kell lennie, nem a kirekesztésnek.

Gulácsi Péterrel beszélt az eset óta?

Persze, az utóbbi időben többször beszéltünk, jóban vagyunk, kölcsönösen tiszteljük egymást. Azt mondta, ő sem gondolta volna, hogy ennyire elharapódzik ez az ügy. Engem nagyon zavart, hogy megpróbáltak szembe állítani vele, miközben a védelmében szólaltam fel. Ebből is tanultam. Bántott a tény, hogy többeket akaratomon kívül megbántottam, azzal, hogy a hangyából nem is elefántot, hanem dinoszauruszt csináltak, és beskatulyáztak. Én tiszteletben tartom mindenkinek a véleményét, azt kértem, hogy az enyémet is tartsák tiszteletben.

Mit csinált két és fél éven át?

Amíg le nem zárult az ügy, nem nagyon tudtam mocorogni. A Herthával peren kívül egyeztünk meg, az Axel Springer és dpa elleni per azonban most közeledik a végéhez. Első fokon mindkettőt megnyertem, másodfokon azonban február végén lesz döntés. Az hamar kikristályosodott, hogy Németországban nehéz lesz elhelyezkednem. Pedig bőven vannak terveim. Szeretnék egy kapusiskolát csinálni és szélesebb körben továbbadni a tapasztalatomat. Hoffenheim környéken van 60-70 kiscsapat, ahol az ottani kapusoknak nem megoldott az egyéni képzése. Otthon is szeretnék valamilyen szinten belefolyni a kapus- és kapusedző-képzésbe. Ezek a gondolatok cikáznak a fejemben, és úgy érzem, elég jól előre is léptem, de a Jóisten úgy alakította, hogy az életem harmadik szakaszában is visszakeveredtem a pályára.

Korábban már dolgoztunk együtt a Hoffenheimnél, ismertük egymást, keresett valakit, aki felépítené a kapusképzés rendszerét. A szívemre hallgattam és belevágtam.

Nem ismeretlen terep Törökország, hisz korábban játszott is az ország élvonalában. A Fekete-tenger partján, Samsun városa nem tűnik rossz helynek. Lehet, hogy jobban is járt, mintha a német fővárosban marad?

A körülmények tényleg szuperek. Van egy hagyományos, sármos edzőközpontunk, reggeli közben rálátunk a Fekete-tengerre. Nem egy rossz látvány. Érdekes és élhető város, ötvöződik a vallásos iszlám és az újdonságokra való nyitottság. A sportág is rengeteget fejlődött itt, sok új stadion épült, és olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik büszkék a vallásukra, az országukra, a családközpontú életükre.

Újoncként a szezonjukra sem lehet panasz.

Öt kapussal foglalkozom, a Samsunspor pedig a 20 csapatos bajnokságban a 13. helyen áll. Mióta újraindult a bajnokság, szépen gyűjtögetjük a pontokat. Markus nagyon jó edzői csapatot hozott össze. Jól kiegészítjük egymást, mindent meg tudunk beszélni, és szakmailag is inspiráló közegben dolgozunk. Szoros lesz a bajnoki hajrá, de vehetőnek érzem az akadályt. Jó formában vagyunk.

Decemberben az Ankaragücü elnöke, Faruk Koca behúzott egyet Halil Umut Meler játékvezetőnek, miután a Rizespor a meccs 97. percében egyenlítő gólt szerzett. Az eset után a bajnokságot is felfüggesztették. Milyen visszhangja volt ennek az országban?

Azt tudni kell, hogy itt az elnököknek sokkal nagyobb a befolyása a csapatok életébe, mint máshol a világban. Sokkal dominánsabbak, a részletekben is véleményt mondanak. Egy ilyen akció normális helyzetben nem történhet meg, főleg nem a pályán. Ez sajnos rossz fényt vetett a török futballra, de bízom benne, hogy a közeljövőben inkább a szakmai szempontok miatt kerül előtérbe az ország labdarúgása.

Itt jók az arányok, a szakmai részbe csak annyira szól bele, amennyire egészséges, és hallgat a szakmai stábjára.

Akkor hosszú távra tervezhet Samsunban?

Ez egy más világ, itt nem igazán terveznek hosszabb távra, legfeljebb fél évekre előre gondolkoznak. Lépésenként haladnak. Németországban általában 4-5-6 évre előre terveznek, Törökországban azonban másképp működnek a dolgok. A most hétvégi programunk már megvan, de a jövő hétvégi még nincs... Itt ez a normális. Ehhez hozzá kell szokni, hogy így van.

Németországban folyamatosak a tüntetések a szurkolók részéről a szövetség új marketingszabályozása miatt, illetve az AfD elleni óriásdemonstrációhoz is csatlakoztak a berlini ultrák.

A véleményem szerint az az alapprobléma, hogy ilyen szinten belekerült a politika a sportba. Az UEFA korábban hozott egy döntést, hogy mindenféle politikai, vallási feliratot betilt. Felkerült a mezekre a Respect felirat. A tisztelet alapvető, ez egy szóban kifejezi ezt a felfogást. Tiszteld a másikat, az ellenfeledet, és ne politikai kérdések mentén dönts, mint az én esetemben. Vissza kell térnünk ahhoz, hogy játékosként és szurkolóként is a sport által meghatározott értékek legyenek az irányadóak. Érthetetlen és megdöbbentő volt számomra, hogy

Ennek a futball, mint a legnagyobb nézettségű sportág látja a kárát. Ennél magasztosabb célokat is népszerűsíthetnének a sporton keresztül. Például a gyerekek legyenek büszkék a hazájukra, menjenek sportolni, és erősödjenek meg lelkileg a győzelmek és a vereségek tanulságaiból! Így egy egészséges nemzet fiaiként foglalkozhatnának a valódi céljaikkal.

A német válogatott háza táján is áll a bál. Ősszel több volt a török szurkoló Berlinben, mint a német. Milyen kilátásai vannak az Eb-n a németeknek, akikkel ráadásul a Nemzetek Ligájában is farkasszemet néz idén Magyarország?

Maga a csapat egyénileg nagyon jó kvalitású játékosokból áll, de ezt már bizonyította a történelem, hogy csak akkor válhatnak a csapat hasznára, ha működik a csapategység. Klinsmann vagy Bierhoff se volt a legtechnikásabb futballista, de olyan akaraterő és átszellemültség jellemezte őket, hogy mindenre hajlandóak voltak a csapatukért. A mostaniak nem gondolkodnak csapatban. Rudi Völler is azt mondta, hogy a németekre jellemző személyiségjegyek kezdenek kikopni a mai játékosokból. A horvátokban vagy a szerbekben, de akár mondhatom az olaszokban vagy a spanyolokban van egy nemzeti tartás, egy öntudat, ami ad egyfajta pluszt a pályán.

Álltunk egymás mellett Kiprich Józseffel, Kovács Kálmánnal, Lőrincz Emillel és a többiekkel, és büszkévé tett, ahogy együtt énekeltük a himnuszt. Körbenéztem és éreztem azt az óriási pluszt, amit adott ez az érzés.

Mit szól a válogatott Eb-csoportjához?

Olyan szintre jutottunk, hogy egyértelműen van esélyünk a továbbjutásra. Nem célként kell kitűzni, de abszolút nem elérhetetlen. Nem csak utópia. Az ellenfeleink stabilak, bár a németek az utóbbi időben gyengélkednek. Ebből profitálhatunk, miután Fortuna már évek óta összesorsol bennünket velük. A két ország két teljesen más irányt követ, ezek a meccsek pedig sajnos teret adnak a különböző társadalompolitikai csatározásoknak, üzengetéseknek. Mi akkor teszünk jót magunkkal, ha csak a mérkőzés nyújtotta kihívásra koncentrálnunk. Fejlődik a válogatottunk, ezért is jók ezek a meccsek, mert megmutatják: újra felnőttünk egy valódi futballnemzet szintjére. Mindenekelőtt azonban gratulálni kell Marco Rossinak, a szövetség részéről ragyogó választás volt a személye.

Hol látja magát a közeljövőben?

Az ember időről időre felteszi magának a kérdést, mit szeretne még elérni a pályafutásában, milyen kihívásokat szeretne még kergetni az életében. Az fogalmazódott meg bennem, hogy minél szélesebb körben szeretném átadni a tudásomat, a tapasztalatomat. A kapusiskolámban, illetve a magyar kapusedző-képzésben is szeretnék részt venni és felkarolni a tehetségeket. Így 57 évesen ez a legnagyobb cél. Nyárig itt, aztán meglátjuk.

A család Németországba köt, de Hoffenheim környékén ez a képzés parlagon hever, semmilyen szakmai iránymutatásban nem részesülnek az ottani amatőr kapusgyerekek. A profi világ után szeretnék nyitni a gyerekek, a fiatalok és a kapusedző-kollégák irányába – ez a leghálásabb terület, ahol a pályafutásom hátralévő szakaszában szeretnék dolgozni.

Fotó: Soeren Stache/dpa Picture-Alliance via AFP