A miniszterelnöktől kuncsorogtam volna?

2013. február 16. 12:52

Szerettem volna az otthoni viszonyokat magam mögött tudni, családommal ezért költöztünk Izlandra. Interjú.

2013. február 16. 12:52
Csollány Szilveszter
Sport Géza

„Mindenképpen szerettem volna az otthoni viszonyokat magam mögött tudni, családommal ezért költöztünk Izlandra. Ez persze nem úgy történik, hogy az ember ül odahaza és kedden kitalálja, hogy szerdán a gejzírek mellett fog dolgozni. A neten számtalan országban lehet tornaedzői állást találni, mehettünk volna Amerikába vagy Ázsiába is, végül itt, a nyugalom szigetén kötöttünk ki. (...)

Otthon olykor egy héten hat napot töltöttem távol a családtól, aminek semmi értelme nem volt. Ebből lett elegem, többek között ezért hagytam el Magyarországot. Korábban a megélhetésért minden munkát elvállaltam, de az nem volt normális, hogy én a fővárosban csapolom a sört, miközben a feleségem és két lányom Sopronban van. Akkor már sokkal inkább Izland, ahol együtt vagyunk, a napi megélhetésünk is biztosított, tudunk tervezni és jóval kevesebb stressz ér bennünket, mint Magyarországon. Én továbbra is nagyon szívesen élnék és dolgoznék odahaza, ha lenne olyan értelmes elfoglaltság, amely mellett a család biztonságosan létezni tud. Mi nem azért jöttünk el, mert utálunk otthon lenni, hanem azért, mert képtelenek voltunk normálisan megélni. Ezzel manapság az összes országot elhagyó ember így van. (...)

Más a vágy, és más a valóság. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mondatják velem, hogy Magyarországon nem lenne egyszerű a helyzetem. Hegyekben állnának a csekkek, vakargathatnám a fejem, hogy melyiket fizessem be? A házamra felvett svájcifrank-alapú hitel törlesztését az olimpiai életjáradékból oldom meg, ezt sem szégyellem. Érdekes, hogy a magyar ember otthon sokat morog, de amint kikerül külföldre, rögtön tud alkalmazkodni a szabályokhoz. Amúgy tényleg jól vagyok. Várom a tavaszt, ami Izlandon nem létező fogalom, hogy menjünk kirándulni, felfedezni a vidéket. Nincs semmi bajom. Reggel felkelek, elmegyek dolgozni, nevelem a gyerekeimet. Csak idegeskedni nem kell semmin. Nem leszek gazdag ember sohasem. De nem is erre vágyom. Hanem a nyugodt, biztonságos életre. Számomra mindez bőven elég. Én most itt találtam meg a nyugalmamat. De nekem sem Izland, sem Amerika, sem más ország soha nem lesz a hazám. Az mindörökre Magyarország marad.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2013. február 18. 09:04
Nincs ott valami bolgárkertész-, hajdinakása-főző-, hamufújó-, vagy vízgőz-előrejelző-, avagy a halvadászathoz halhajtó-, illetve legrosszabb esetben műcsali-állás amiből az én családom is megél?
hiszemafideszt
2013. február 17. 07:22
Aki Hős Hazánkban nem talál munkát, az takarodjon.Akinek fontosabb a családja jóléte, mint Őfényessége melleti kiállás, az takarodjon.Akinek nem jó a hatórás közmunka, és nem képes áldozatokat hozni népnemzeti sikereinkért, az takarodjon.
blumen
2013. február 17. 06:45
Ennyi marhaságot egy helyen már régen olvastam!Azért mert valaki jobbitani akar saját és caládja helyzetén és külföldre megy,talán nem az a hülye,hanem aki belekever minden marhaságot hözzászólásába.Miért?Mert neki nincs elég esze,bátorsága hozzá!Még ha nagy a farka akkor se!Könnyebb otthon pofázni,felvonulgatni,mint máshol keményen dolgozni!Remélem az ilyenek soha nem próbálkoznak külföldön,mert csak lejáratnák a magyarokat.
Fakutya őrnagy
2013. február 17. 01:59
2008. augusztus Csollány Szilveszter: iszen a kemény kvalifikációs sorozatok után mindössze 170 főt indíthattunk. Egy biztos, aggaszó a magyar sport helyzete, a nem megfelelő háttér, és a támogatottság hiányában várható volt, hogy előbb utóbb összedől a rendszer. A problémák ugyanis nem most jelentkeztek először, csak mivel mindig erőn felül teljesítettünk a világversenyeken, ötkarikás játékokon, így a gondokat rendre szőnyeg alá lehetett söpörni. A borzasztó körülmények miatt egyre kevesebben mennek el sportolni, mert egész egyszerűen ma nem éri meg Magyarországon profi sportolónak lenni. Bár sokan mondják, hogy az aranyért már szép pénzt lehet kapni, de hát nem lehet mindenkiből olimpiai bajnok. A szülők inkább azt vallják, a gyerek tanuljon, a sport így egyre inkább háttérbe szorul. Az edzők hatalmas számban hagyják el az országot, azért mert itthon képtelenek megélni abból, amit igazán szeretnek, és amihez értenek. Ha csak a tornáról beszélünk, több magyar edző dolgozik külföldön, mint itthon. http://www.pecsistop.hu/sport/csollany-szilveszter-aggaszo-a-magyar-sport-helyzete/371181/ Fölösleges tovább ragozni, a faszkomcsik öröksége ez is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!