A felsőoktatás önszántából nem képes megújulni

„magyarnarancs.hu: Egy órára összoktatói értekezletet hívott össze. Mi hangzik majd el?

DT: Tájékoztatás a költségvetési helyzetről és az elbocsátásokról, az, amiről mi most beszélünk. Múlt csütörtökön este zártuk le a költségvetés tervezését, el is fogadta az egyetem, az egyetemnek is van költségvetése, amelyet elfogad várhatóan az Államkincstár, mert nem deficites. Deficites költségvetést nem tudtunk volna továbbküldeni. Készen kellett lennünk időre, nem volt mód széles körű vitát hirdetni arról, hogyan hozzuk egyensúlyba a bevételi és a kiadási oldalt, de meg kell mondanom, hogy az elbocsátások szempontjairól nem is akartam volna széles körű vitát kezdeményezni. Elmúltam már én is ötvenéves, mélyen elkötelezett vagyok a tudományos utánpótlás-nevelés irányában, a kar jövőjét mindenképpen meg akartam óvni. Erre más mód, mint ez, nem kínálkozott. Arról nem is beszélve, hogy 50 tanársegéd vagy 40 adjunktus kirúgása olyan létszámproblémákat okozott volna, hogy még a kari alapfeladatok ellátása is lehetetlenné válik. Így sem lesz könnyű a tanítás. A felháborodást nyilván tovább fokozza, hogy a kar hetek óta szerepel a hírekben az egyetemfoglalás, majd pedig a listabotrány miatt. Azt is hozzátenném még, hogy a magyar felsőoktatás önszántából, úgy látszik, nem képes megújulni. Kiss Norbert helyettes államtitkár úr elkezdett egy projektet, amely adminisztratív eszközökkel kívánta mérsékelni a felsőoktatási rendszer széttagoltságát. Arról, hogy milyen ennek a széttagolt rendszernek a hatékonysága, kell-e ilyen sok helyen oktatni ugyanazt a szakot ebben a 10 milliós országban, nagy viták folynak. Amennyiben az intézmények maguk kezdeményeznék a centralizációt, a racionalizálást és a fölöslegesnek tűnő párhuzamosságok megszüntetését, az nyilván más helyzetet eredményezne, a meglévő pénzek ésszerűbb felhasználását. A folyamat viszont elakadt, nyilván az intézményes érdekellentéteken vagy a helyi politikai lobbik ellenállásán is múlhatott, hogy így lett. Továbbá Maruzsa helyettes államtitkár úr, illetve most már Klinghammer államtitkár úr készíti elő az új finanszírozási kormányrendelet tervezetét, amely, remélem, megoldást kínál a problémára. Pillanatnyilag maradt a forráskivonás. Ha ez nem hozza meg azt az eredményt, hogy a komoly hallgatóvonzó képességűek maradnak talpon, mint az ELTE Bölcsészkara, amely így megúszná »csak« ennyivel a dolgot, akkor még ennél is nagyobb problémákkal szembesülhetünk. Máshol is nagy, sok helyen még nagyobb is a baj, mint nálunk. Ha nem piacképes képzéseket, azokat, amelyek iránt tehát nem mutatkozik komoly érdeklődés, továbbra is finanszírozunk a jelenleg rendelkezésre álló forrásokból, az lesz az igazi tragédia. Kérdés továbbá, hogy képes lesz-e a felsőoktatás új forrásokat találni a központi költségvetésen kívül. A piacképes képzéseket kell támogatni. Az ELTE BTK diplomája az egyik legpiacképesebb diploma. Én nem tartom ördögtől való dolognak az önfenntartó felsőoktatást, az állami támogatás bizonytalanná vált, minél nagyobb részét meg kell próbálni kiváltani. Én is mindent elkövetek azért, hogy növelni tudjuk a bevételeinket. Az önfenntartás bizonyos szintjének elérése azonban évtizedes folyamat eredménye lesz csak. De az is mélyen igaz, hogy az állami forráskivonások ütemét és volumenét ez a felsőoktatás egyszerűen nem tudja feldolgozni.”