Parajelenségek

„8-1, futballban. Legsötétebb napjain Andorra, San Marino, Guam, Lesotho kap ennyit. Aki azt állítja, előre látta, megmondta, ne legyen boldog, még csak büszke se. Mert ép ésszel és lélekkel nem volt feltételezhető, hogy nyolc lesz a vége. Méghozzá így. Parajelenségek sorával. Hogy egy fejpárbajt nyerünk egész meccsen, de abból a szegény, Devecseri nevű fiú kapitális öngólt vét; hogy Varga Józsi, ez az átlagnál még vagányabb, gyorsabb srác a saját tizenhatosán belül, senkitől sem zavartatva szeleburdi kisgyerek módjára hosszan szökteti magát; hogy nálunk a felszabadítás gólpassz az ellenfélnek, és még száz momentumot említhetnénk.

Megéltünk már – legalábbis elődeink – egyiptomi csapást, elbukott berni döntőt, marseille-i pótselejtezőt, irapuatói 0-6-ot, de mindezen alkalmakkor az ereje teljében lévő magyar labdarúgással űzött csúfot a sors. Pénteken viszont nem a csúcsról, hanem már eleve a völgyből zuhantunk még mélyebbre – ez fizikai képtelenség. Ahhoz képest ért iszonyú trauma, hogy már nem vártunk semmit – ez pedig pszichikai nonszensz. Mégis így történt.

Ezért értelmetlen és időszerűtlen nekiállni most okoskodni. Utólag is, előre is. Természetesen jön majd egy új kapitány, új kerettel, koncepcióval, ambícióval, vállalt célokkal. Előbb-utóbb, de inkább előbb, mert futballsebekből már nyolc napon belül gyógyulunk, elhangzik, hogy amúgy is a 2016-os Eb-részvétel lett volna a reális célkitűzés, hisz a kontinenstornán már huszonnégy csapat vehet részt. Lehetek őszinte? Ez az egész most nem érdekel. Beleborzongok abba, ha nem esik be tavasszal, itthon a románok ellen az az idétlen gól, még így is, 0-3-mal és 1-8-cal a második hely várományosai lennénk; és azt hiszem, az sem érdekelne..”