A női küldetésről

2015. augusztus 03. 13:45

A férfival nem versengeni kell, vagy harcolni ellene, hanem támogatni őt, szövetségre lépni vele.

2015. augusztus 03. 13:45
Molnár Réka
Jobbik IT

„Papp Kinga Réka – és a hozzá hasonló gondolkodású nők helyett nem azt kifogásolnám, hogy tízezer forinttal kevesebbet keresek ugyanazért a munkáért, mint egy férfi, hanem azt, hogy ez a világ általában véve nem engedi, hogy elég ideje jusson egy nőnek a családjára, a gyerekeire. A fontossági sorrend felborult. Nem vállalatigazgató vagy csúcsmenedzser szeretnék lenni, hogy így bizonyítsam be ország-világ előtt, hogy erre egy nő is képes, hanem olyan férfit szeretnék társamnak tudni, akire büszke lehetek, akiről büszkén elmondhatom, hogy hozzá tartozom, és boldogsággal tölt el az, ha mögötte állva segíthetem őt. Nem ő szeretnék lenni tehát, hanem az odaadó társa.

Ezek a nők némi rásegítéssel a saját maguk által gerjesztett hullámok ellen harcolnak, miközben észre sem veszik, és felforgatják a szárazföldet is. De nem csak azokat a földeket, amelyeken ők állnak, hanem azokat is, amelyeken én. Ez ellen pedig tiltakozom.

(...)

Meg kell tanulni újra nőnek lenni, hiszen a létezés csodálatos formája. A férfival nem versengeni kell, vagy harcolni ellene, hanem támogatni őt, szövetségre lépni vele. Hogy nőiségemből a legjobbat nyújtva, őt segítve valami nagy dolgot hozzunk össze, nem külön-külön, hanem ketten, együtt. És eltűnik az üresség, eltűnik a harag, meg az ellenségkép. És akkor el lehet kezdeni harcolni, a Papp Rékák ellen, valódi értékekért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szuverén
2015. augusztus 04. 07:06
-"...Ez egy férfiak uralta világ..." hazudják! Avagy bután mantrázzák. Mert a férfiakat, a nők uralják! P...... körül forog a világ, nem tudták? -Olvastam valahol. Sokkal több döntés született a világ sorsáról nők karjaiban, mint miniszteri bársonyszékben.
sine ira et studio
2015. augusztus 03. 21:55
Hagyjuk már ezt a "küldetés" baromságot, felülről ez csak arra szolgál, hogy legyen valaki, aki megmondja, hogy kinek hol a helye. Hadd döntse el a küldetését a nő maga, ahogyan a férfi is, és találja meg mindenki ehhez mérten, céljaihoz és egyéniségéhez kompatibilisen a párját. Ha valaki azt érzi a küldetésének, hogy családot alapítson, tegye békességgel és boldogan, ha valaki karriert akar, tegye ő is, élete végén mindenki mérlegelheti, hogy jól döntött -e, és helyes áldozatot hozott -e. Csak ezzel az általánosító meg túlmisztifikáló bullshittel hagyjunk már fel, könyörgöm.
2015. augusztus 03. 19:15
Jé, ez egy teljesen normálisan GONDOLKODÓ nő, ráadásul még intelligens is. Még ilyet!
polnemkor
2015. augusztus 03. 16:58
Ilyen körülmények között mi lehetne menőbb és progresszívebb dolog, mint amikor maguk a nők lázadnak fel a feminista elmebaj ellen és kérik ki maguknak, hogy frusztrált férfigyűlölők képviseljék őket a nyilvánosságban. A Women Against Feminism kifejezetten az erőszakos feminizmus ellen létrejött mozgalom, amelynek a Facebookon már több mint 31.000 követője van. Ezek a szimpatikus lányok és nők szerte a világban büszkén vállalják, hogy nem kérnek a kikényszerített privilégiumokból, a gondolatrendőrségből, a cenzúrázott beszédből, és a férfiak megbélyegzéséből. Bár a Women Against Feminism hónapok óta dinamikusan terjed, a hazai sajtó mindeddig nem számolt be róla. A feminizmus-ellenes lányok és nők megszívlelendő üzenetei ezért magyar nyelvterületen, magyarra fordítva először a Nyugati Fényen olvashatók."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!