Még egy gondolat a Hosszú Katinka-ügyről

2018. január 06. 17:36

Nincs itt semmiféle varázslat, csak nyomulás, biznisz, a „szerzés ösztöne”.

2018. január 06. 17:36
Reflexman
Reflexman Blog

„Ami viszont számos izgalmas kérdést felvet, hogy Hosszú és Tusup (akiket egyáltalán nem tartok szerethető sportolónak és jófej faszinak, hiszen még az úszótársadalom szerint is egy zárványt képeznek a hazai úszóvilágban robotszerű és a köznyelv által gyökérnek minősíthető viselkedésükkel, nagyarcukkal, kinyilatkoztatásaikkal, amire ezer aranyérem sem jogosíthat fel senkit) hogyan is juttottak el odáig, hogy a »megkapják« az Arénát (a hogyanokat hónapokig kutatta a sajtó, de szinte hiába) és hogyan juttak el odáig, hogy egy 29 éves még aktív sporoltóról úszóakadémiát neveznek el úgy, hogy az állam képes volt érte nagyon komoly és költséges küzdelmet vívni.

Önmagában az éremtenger (ami természetesen hatalmas teljesítmény) nem jogosít fel ilyen »menetelésre«, ilyen elismerésre, mert ha igen, akkor tucatjával írhatnám ide a klasszikusok neveit, akikről bolygókat kellene elnevezni – akik ráadásul megőrizték emberi, szerethető arcukat is. Hogy az egyébként egész életében jól helyezkedő Gyárfás Tamás elűzése fialt ilyen masszív sarzsit, végképpen megfejthetetlen, mert akkor itt valaki nagyon túl van/volt értékelve.

Úgy tűnik, hogy Hosszú Katinka bőven már nem »csak« egy sportoló, hanem egy tudatosan, de egyáltalán nem szimpatikusan építkező, a jelenlegi politikai kurzus bizalmát élvező gépezet, az meg teljesen lényegtelen, hogy ha Tusup mellette van, akkor »robot«, ha meg nem, akkor meg a »mi Katinkánk«. Sőt, nem is kényegtelen, hanem problémás az ilyen viselkedés. Nincs itt semmiféle varázslat, csak nyomulás, biznisz, a »szerzés ösztöne«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2018. január 07. 18:39
Ez egy szép, hiánypótló blogbejegyzés az irigy proli hangja portálról.
még fokozza
2018. január 06. 20:17
Az ABBA szerelem állítólag a sok munka miatt esett szét. Jó éjszakát The Winner Takes It All https://www.youtube.com/watch?v=iyIOl-s7JTU
zakar zoltán béla
2018. január 06. 19:54
Eddz helyette, majd megtanulod a Magyarok Istenét!
tom hagen
2018. január 06. 19:14
Nekem Egér az etalon. Sportolóként, emberként. Akit mindenki becsül, tisztel, szeret. Sportolóként nem dolga az embernek, nem az a dolga az embernek, hogy megosztó személyiség legyen. Ők mindketten azok. Gusztustalan, ahogy Katinka széttépte azt a szerződést, gusztustalan ahogy az idióta férje ordít Kovács Ágival, gusztustalan, ahogy most a magánéletük szennyesét a világháló szárogatóján szellőztetik és gusztustalan, hogy egyesek ezt még a politikai célokra is akarják használni. Először tapsikolnak, hogy hurrá Katinka megbuktatja Orbánt, most meg azt szajkózzák, hogy Orbán fun. Sokkal több alázatot. Különben az alázatot jelképező testrész - a térd - nem fogja bírni ezt a hajszát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!